Sajnálom...

Sziasztok.
Nem is tudom, hogy mondjam el...
De valahogy... belefáradtam ebbe a blogba.
29 feliratkozó, és mindössze 11 pipa, 5 komi... Jó, persze, ez sem kevés...
De nem érzem azt, hogy szeretnétek a blogom. Olyan, mintha csak úgy feliratkoztatok volna, egye fene...
Van ötletem a sztorihoz, egészen a legvégéig, de most nincs erőm folytatni. Ha egy kicsivel több biztatást kaptam volna, lehet hogy nem kéne ezt kimondanom, de A BLOGOT SZÜNETELTETEM. Sajnálom, bár szerintem én jobban, mint ti.
Ha viszont tényleg szerettétek a történetet, ne iratkozzatok le, mert ezer százalék, hogy folytatni fogom.
Nem tudom még, hogy mikor, de lesz folytatás.
Ennyit szerettem volna...
Még egyszer sajnálom...

Huszadik rész.

Sziasztok!
Tudom, késtem, mint mindig...
De egyszerűen nem volt ihletem, unalmas részt pedig nem akartam hozni.
Mint látjátok, megváltozott a kinézet.
Valamint tettem be pipákat a bejegyzés alá, megköszönném ha használnátok. ;)
A megjegyzés írásánál se kell többet beírni a kódot.
Remélem most már kapok visszajelezést.
Kitettem a blogom facebook csoportját, lejjebb egy modulba. Ha gondoljátok, csatlakozzatok, oda is mindig kirakom az új részeket.
Köszönöm a 28 rendszeres olvasót, a 9200 oldalmegjelenítést.♥
Azt hiszem ennyi lenne...
Jó olvasást. :)



2 hét után végre kitehettem a lábam abból a diliházból...
Jenna-val nagyon jóba lettünk, de őt még bent tartják.
Harry-vel egész közel kerültek egymáshoz. Janna még csak barátként tud rá tekinteni, Harry viszont oda meg vissza van érte. Remélem ő is boldog lesz.
Ezeken gondolkoztam, miközben a lehullott, sárga faleveleket rugdostam az úton. Hűvös, őszi idő volt. Zaynnel kéz a kézben sétáltunk ki a kapun.
- Soha, de soha többé nem fogsz visszajönni ide. - nyomott egy puszit arcomra. - Ez a nélküled töltött két hét volt a legrosszabb dolog az életemben.
Szívesen mondtam volna, hogy 'Amikor te hetekre itt hagytál, az nem volt rossz?!', de ehelyett inkább csak elmosolyodtam.
Megtanultam, hogy ami a múltban történt, azon már nem tudok változtatni, ne firtassam a régi dolgokat. Koncentráljak a jövőmre, éljek a jelenben, ne a múltban.
- Attól tartok, egy jó párszor még be fogok jönni ide. - mondtam.
- Te-Te-Tessék? - nézett rám rémültem Zayn.
- Jenna-hoz. - tettem hozzá nevetve.
- A frászt hoztad rám! - bökött oldalba finoman, mire én nevetni kezdtem. Felkapott karjaiba, s a kocsihoz vitt.
- Tegyél le, nehéz vagyok! - kiabáltam.
- Nem vagy nehéz, butus.
- De, híztam egy csomót. - biggyesztettem le ajkaim.
- Na, mégis mennyi az a "csomó"? - mondta miközben letett, hogy előkeresse a kocsikulcsot. - 3 kiló?
- 5... - mondtam szégyenlősen, mire Zayn csak megforgatta a szemeit.
- Gyönyörű vagy. Nem számít mennyit fogsz hízni, nekem csodálatos leszel, örökké. - csókolt meg.
Elpirultam, majd beszálltunk a kocsiba.
A kis jelenetünket pár paparazzi is lencsevégre kapta.
Már el is képzelte a címlapot: "Zayn Malik barátnőjét kiengedték a diliházból."
Mit fog ehhez szólni a management? Már belegondolni is rossz.
Apropó, apám... Már egy jó ideje nem láttam. Kisebb gondom is nagyobb volt nála. Ha jól tudom, most valami fiatal énekesnő testőre... Valószínűleg Harry-t vagy Zaynt kérte meg, hogy vigyázzon rám. Bár, azon se csodálkoznék, ha csak úgy itt hagyott volna, egy szál semmi nélkül. Szerencsére itt van nekem Zayn, és persze a többiek is.
Megálltunk a hatalmas ház előtt. Fáradtan csoszogtam az ajtóig.
Bent azonnal a hűtőhöz vezetett az utam. Zayn nevetve nézte ahogy kipakolom a tartalmát.
- Azt mint meg akarod enni? - kérdezte vigyorogva.
Végignéztem az asztalon... A fél hűtőt kipakoltam... Lehet, hogy egy kicsit túlzásba estem...
Zayn a hátam mögé jött, átkarolta a derekam.
- Zuhanyozz le, addig csinálok vacsit. - mondta édesen, én pedig szót fogadtam neki.
Mennyei érzés volt végre itthon fürödni...
Mikor kijöttem a fürdőből azonnal megcsapott a bacon és a tükörtojás illata.
Vacsora után megfogtam a táskám, amibe a cuccaim voltak, s felvittem a szobánkba.
- Hé hé hé, ide vele! Nem szabad emelned! - mondta Zayn szigorúan.
- Jaj, ne csináld már, nem lesz semmi bajom! - tiltakoztam.
Zayn sóhajtott egyet, majd kivette a táskát a kezemből. Játékosan beleboxoltam a vállába.
Ledobta a táskám a padlóra, majd felém fordult:
- Szeretsz? - kérdezte.
- Szeretlek. De ezt miért kell kérdezni?
Zayn megcsókolt, majd karjaiban vitt fel az emeletre. Leültetett az ágyunkra, majd a fiókjában kutatott.
- Hát... ömm. Nem vagyok a szavak embere ilyenkor. De Rád gondoltam mikor ezt vettem. - mondta, s mögém jött; Egy kis medált rakott a nyakamba. Egy puzzle darab volt, amin a neve szerepelt.
Meghatódottságomban megint potyogni kezdtek a könnyeim. Zayn ugyanolyan nyakláncot adott a kezembe, mint az enyém, csak azon Megan állt. Feltettem a nyakába, majd átöleltem.
- Köszönöm. - suttogtam.
- Van még egy meglepetésem. Nem tudom, mennyire fogsz neki örülni... - vakargatta tarkóját, majd megfogta a kezem s a tetőtér felé húzott. Egyszer voltam még csak odafent. Semmi nincs ott, csak egy üres kis szoba. Kíváncsi voltam, Zayn mit akarhat ott.
Mikor felértünk, megint elsírtam magam.

Az üres, fakó kis szobácska most halványrózsaszín színekben pompázott. 

- Ezt... Ezt nem tudom elhinni. - mondtam Zayn nyakába borulva.

- Tudom, hogy még korai, de nem bírtam ki, hogy ne rendezzem be. Megmondhatod, ha nem tetszik, vagy ha esetleg...

- Zayn... Ez gyönyörű. - vágtam szavába.

- Tényleg tetszik? - nézet rám csillogó szemekkel. - Egyedül csináltam mindent, én hoztam el a bútorokat is! - mondta büszkén.

Elnevettem magam, majd végigsétáltam a kis szobácskán. 

Korai volt még megcsinálni, de nem érdekelt. Nekem sokat jelentett. Tudatta velem azt, hogy Zayn tényleg szeretné a babát.

Másnap Zaynnel elmentünk vásárolgatni, csavarogni a városba. Késő délután, fáradtan értünk haza.

- MEGLEPETÉS! - hangzott egy hangos kiáltás mikor beléptem a házba.
Földbe gyökereztek a lábaim, amikor az embertömeg futni kezdett felém.
- Istenem! - küszködtem könnyeimmel. - Hát ti?
Míg könnyeimet törölgettem jobban szemügyre vettem a társaságot.
Liam nézett rám biztató mosollyal, szintén pityeregve, mellette Danielle állt. Lou, Eleanor, Niall folytatta a sort.
Gondolom Zayn hívta ide őket, hogy megünnepeljük a boldogságunkat, vagy valami ilyesmi.
Megható volt, hogy mindannyian itt vannak, mint egy nagy család.
De egy ember hiányzott.
- Hol van Harry? - kérdeztem úgy, mint egy kisgyerek, aki az anyukáját keresi.
Alig mondtam ki a mondatot, Harry futott felém lebegő, göndör tincseivel. Szorosan átölelt, légzésén hallottam, hogy sír.
Mikor elengedett, megpillantottam egy másik lányt. Nem akartam hinni a szememnek....

Tizenkilencedik rész.

Sziasztok!
Meg is hoztam az új részt. :) Mostantól kb hetente lesz új.
Viszont... Nem tudom, hogy tetszik e nektek a történet, meg úgy összességébe a blog.
Van 23 rendszeres olvasó, nem kevés oldalmegjelenítés naponta, de nem komiztok.
Ez nem komment-könyörgés, csak tényleg nem tudom, hogy tetszik e. Ha elolvastátok, kérlek titeket írjatok pár sort, amiben kifejtitek a véleményeteket. (ha negatív akkor is.)
Mindenféleképpen fogom írni a történetet, de szívesebben írok úgy, ha tudom, hogy tetszik nektek. :)
Ennyi lettem volna, most pedig itt is a rész:)

Hope u like it ;)



Másnap reggel Mrs.Parker kedves hangja ébresztett:
- Jó reggelt, kdveském! - mosolygott rám.
- Jobbat... -nyöszörögtem álmosan.
- Öltözz fel, nemsokára hozzák a reggelit, utána pedig jövök hozzád beszélgetni.
A hátam közepére se kívántam Mrs.Parkert... Nincs különösebb bajom vele, de most semmi kedvem nem volt beszélgetni.
Ennnek ellenére bólintottam s kikászálódtam az ágyból. Kinyitottam az egyik bőröndöt, kivettem egy melegítőnadrágot és egy pólót, majd elindultam felfedezni a "lakosztályomat". Meglepetten tapasztaltam, hogy külön fürdőszobám van. Apró örömök az életben...
Megmostam a fogam, hajam felkötöttem s kicsoszogtam a "nappaliba".
Még vártam a reggelit, kipakoltam a bőröndöt. A ruhák közt két kép lapult: Egyiken Zayn-el voltunk még nyáron, másikon egy közös kép volt a nyaralásunkról Eleanorral és Danielle-el együtt.
Az első kép láttán összeszorult a szívem. Bárcsak visszamehetnék az időbe, bárcsak el lehetne felejteni mindent...
- Jó reggelt, meghoztam a reggelit! - jött be egy mosolygós nővérke.
Letette a tálcát majd el is ment. Pirítós, tojás, szalámi és narancslé volt rajta.. Nem volt étvágyam, de ettem, a baba miatt muszáj.
- Visszajöttem édesem! - jött vissza Mrs.Parker. - Megreggeliztél?
- Igen. - válaszoltam.
- Akkor... Gyere, üljünk le. - fogta meg a kezem s húzott a kanapéra. - Először is, ne legyél abban a hitben, hogy ez egy elmegyógyintézet. Ezen a részlegen az idegileg gyenge betegeket kezeljük. A kérdésesebb betegeink teljesen máshol vannak. Ki mehetsz sétálgatni a kertbe a többiekkel is, van egy közös nappali egy emelettel lejjeb, ha unatkozol nyugodtan lemehetsz beszélgetni. Te különleges ellátásban részesülsz, a fiúk kérésére. Külön szobád van, más ételt is kapsz, mivel babát vársz. Nem lesz olyan rossz, mint amilyennek gondolod. Ráadásul nem leszel bent olyan sokáig.
- Dehogy nem...
- Figyelj, én vagyok az orvos. Tudom, hogy most miért vagy letörve. Félsz Zayntől, félsz, hogy újra elhagy. De szereted és legszívesebben a nyakába ugrottál volna, amikor bement hozzád. Bocsájts meg neki, szeret téged.
- De ez nem ilyen egyszerű...
- Nem haragudhatsz rá életed végéig, Megan! Szeret téged és veled akarja leéni az életét, attól még, hogy nem övé a baba!
- De ezt maga honnan tudja? Közel sincs így... - morogotam.
- Beszéltem Zaynnel, ő mondta. Hidd el, kérlek. És ne magázz, olyan vagy nekem, mint a soha nem volt lányom. - mosolygott Mrs.Parker.
Sóhajtottam egyet, s egy mosolyt erőltettem arcomra.
- Harry-vel beszélgettünk, hogy mi legyen a pici neve. De.. a vezetéknévvel több gond van. Nem tudom, hogy Styles vagy Malik legyen e...
- Hát, mivel Harry az apja, Styles. Viszont ha Zayn-el maradtok, akkor meg milyen már, hogy Stylesnek hívják..
- Igen, meg a média is.. De Harry-nek rosszul esne, ha nem Styles lenne... Érthető is.
- Akkor legyen Styles. - mosolygott rám Mrs.Parker.
Megsimogatta arcomat, elköszönt majd el is ment.

Unatkoztam, de féltem kimenni a szobámból. Borzasztó nagy volt az épület, meg idegen is. Nem is beszélve, hogyha olyan részlegre tévedek, ahol olyan betegek vannak akik... belegondolni se merek.
Délig csak bámultam ki az ablakon.
- Khm... - köszörülte meg torkát mögöttem valaki.
Riadtan hátrapillantottam, majd mosoly húzódott az aromra: Zayn és Harry állt az ajtóba.
- Sziasztok! - öleltem meg őket.  - Gyertek bejjeb!
- Hogy vagy? - kérdezték egyszerre.
- Megvagyok.. veletek mi újság? - kérdeztem.
- Hiányzol... - sóhajtott Zayn.
- Ti is nekem...- mosolyogtam. - Elunom itt az életem...
- Elhiszem.. Se TV, se semmi. - nézett körbe Harry.
Elbeszélgettünk pár órát, majd hívta őket a menedzserük s elmentek.

Egyedül maradtam...
Megfogatdatm Mrs.Parker tanácsát és lementem a közös nappaliba.
Az egyik asztalnál egy 16 év körüli lány ült, fekete ruhákban, arcát a földre szegeszte, szemei ki voltak sírva.
Látszott rajta, hogy nem szeretne senkivel se beszélgetni, de valamiért mégis késztetsét éreztem arra, hogy odamentjek hozzá. Remegő léptekkel sétáltam oda hozzá.
- Szia, nem akarok zavarni, csak egyedül vagyok, és gondoltam beszélgethetnénk... - szóltam hozzá.
- Ülj csak le. - mutattott a mellette levő székre.
Leültem, majd kínos csönd keletkezett.
- Ömm... hogy hívnak? - kérdeztem.
- Jenna. - válaszolta.
- Én Megan vagyok. - nyújtottam kezem.
- Terhes vagy? - kerekedtek ki szemei mikor meglátta hasam. Csak akkor láttam meg, milyen szép lány.
- Igen. - mosolyogtam.
- De akkor mit keresel itt? - kérdezte csodálkozva, mie én elmeséltem neki mindent.
Nem szólt rá semmit, csak egy "Értem"-et nyögött ki. Mintha semmiség lenne az, ami velem történt...
- És te miért vagy bent?  - kérdeztem. Mostmár kínácsi vagyok, ő miért van itt.
- Egyik reggel összevesztem a családommal. Nagymamámhoz kellet mennünk, vidékre, de nem akartam menni és kivertem a balhét, hogy én pedig maradok itthon. A szüleim megelégedlték a hisztim, és otthonhagytak, aminek én nagyon örültem, mert el tudtam menni bulizni. Mikor elmentek, éreztem, hogy nem kellet volna ennek így történnie... De hamar elhesegettem ezeket a baljós érzéseket, és elmentem szórakozni. Egyszer csak rendőrök jelentek meg a klubban. Engem kerestek. Nem tudtam mi történt, de egyből a szüleimre gondoltam. Bevittek egy kórházba. Ott mondta el egy orvos, hogy meghaltak, autóbalesetben. Összeomlottam.. Minden miattam volt. Apám ideges volt, hogy nem mentem. Mikor ideges volt, mindig gyorsan vezetett. Valószínüleg e miatt volt a baleset. Az én hibám... Öngyilkos akartam lenni, de sajnos túléltem. És behoztak ide.. Innen meg ha egyszer kiengednek, árvaházba kerülök  Az egyetlen rokonom a nagymamám, de ő ezek után hallani sem akar rólam...
- Részvétem... - mondtam.
Jenna megcsóválta fejét, majd sóhajtott egyet.
- Látod, a te helyzeted sokkal de sokkal jobb. Neked ott van két ember, aki bármit megtenne érted. Ha kiengedek innen hazamész a barátodhoz és majd boldogan fogjátok nevelgetni a babát. Higgy neki, szeret. - mosolygott keserűen.
- Igazad van... Köszönöm, hogy beszélgettél velem, és elmondtad, hogy mi történt veled. Mostmár teljesen máshogy látok mindent... - öleltem meg a lányt. - Hidd el, veled is minden jóra fordul.
Jenna felsóhajtott, majd elcsoszogtunk a szobáinkba.

Örültem, hogy megismerhettem Jenna-t. Rádöbbentett arra, hogy fölöslegesen aggódok. Zayn szeret, és minden rendben lesz.
Rápillantottam ágyam mellet lévő közös képünkre, s mosollyal az arcomon aludtam el.