Tizenkilencedik rész.

Sziasztok!
Meg is hoztam az új részt. :) Mostantól kb hetente lesz új.
Viszont... Nem tudom, hogy tetszik e nektek a történet, meg úgy összességébe a blog.
Van 23 rendszeres olvasó, nem kevés oldalmegjelenítés naponta, de nem komiztok.
Ez nem komment-könyörgés, csak tényleg nem tudom, hogy tetszik e. Ha elolvastátok, kérlek titeket írjatok pár sort, amiben kifejtitek a véleményeteket. (ha negatív akkor is.)
Mindenféleképpen fogom írni a történetet, de szívesebben írok úgy, ha tudom, hogy tetszik nektek. :)
Ennyi lettem volna, most pedig itt is a rész:)

Hope u like it ;)



Másnap reggel Mrs.Parker kedves hangja ébresztett:
- Jó reggelt, kdveském! - mosolygott rám.
- Jobbat... -nyöszörögtem álmosan.
- Öltözz fel, nemsokára hozzák a reggelit, utána pedig jövök hozzád beszélgetni.
A hátam közepére se kívántam Mrs.Parkert... Nincs különösebb bajom vele, de most semmi kedvem nem volt beszélgetni.
Ennnek ellenére bólintottam s kikászálódtam az ágyból. Kinyitottam az egyik bőröndöt, kivettem egy melegítőnadrágot és egy pólót, majd elindultam felfedezni a "lakosztályomat". Meglepetten tapasztaltam, hogy külön fürdőszobám van. Apró örömök az életben...
Megmostam a fogam, hajam felkötöttem s kicsoszogtam a "nappaliba".
Még vártam a reggelit, kipakoltam a bőröndöt. A ruhák közt két kép lapult: Egyiken Zayn-el voltunk még nyáron, másikon egy közös kép volt a nyaralásunkról Eleanorral és Danielle-el együtt.
Az első kép láttán összeszorult a szívem. Bárcsak visszamehetnék az időbe, bárcsak el lehetne felejteni mindent...
- Jó reggelt, meghoztam a reggelit! - jött be egy mosolygós nővérke.
Letette a tálcát majd el is ment. Pirítós, tojás, szalámi és narancslé volt rajta.. Nem volt étvágyam, de ettem, a baba miatt muszáj.
- Visszajöttem édesem! - jött vissza Mrs.Parker. - Megreggeliztél?
- Igen. - válaszoltam.
- Akkor... Gyere, üljünk le. - fogta meg a kezem s húzott a kanapéra. - Először is, ne legyél abban a hitben, hogy ez egy elmegyógyintézet. Ezen a részlegen az idegileg gyenge betegeket kezeljük. A kérdésesebb betegeink teljesen máshol vannak. Ki mehetsz sétálgatni a kertbe a többiekkel is, van egy közös nappali egy emelettel lejjeb, ha unatkozol nyugodtan lemehetsz beszélgetni. Te különleges ellátásban részesülsz, a fiúk kérésére. Külön szobád van, más ételt is kapsz, mivel babát vársz. Nem lesz olyan rossz, mint amilyennek gondolod. Ráadásul nem leszel bent olyan sokáig.
- Dehogy nem...
- Figyelj, én vagyok az orvos. Tudom, hogy most miért vagy letörve. Félsz Zayntől, félsz, hogy újra elhagy. De szereted és legszívesebben a nyakába ugrottál volna, amikor bement hozzád. Bocsájts meg neki, szeret téged.
- De ez nem ilyen egyszerű...
- Nem haragudhatsz rá életed végéig, Megan! Szeret téged és veled akarja leéni az életét, attól még, hogy nem övé a baba!
- De ezt maga honnan tudja? Közel sincs így... - morogotam.
- Beszéltem Zaynnel, ő mondta. Hidd el, kérlek. És ne magázz, olyan vagy nekem, mint a soha nem volt lányom. - mosolygott Mrs.Parker.
Sóhajtottam egyet, s egy mosolyt erőltettem arcomra.
- Harry-vel beszélgettünk, hogy mi legyen a pici neve. De.. a vezetéknévvel több gond van. Nem tudom, hogy Styles vagy Malik legyen e...
- Hát, mivel Harry az apja, Styles. Viszont ha Zayn-el maradtok, akkor meg milyen már, hogy Stylesnek hívják..
- Igen, meg a média is.. De Harry-nek rosszul esne, ha nem Styles lenne... Érthető is.
- Akkor legyen Styles. - mosolygott rám Mrs.Parker.
Megsimogatta arcomat, elköszönt majd el is ment.

Unatkoztam, de féltem kimenni a szobámból. Borzasztó nagy volt az épület, meg idegen is. Nem is beszélve, hogyha olyan részlegre tévedek, ahol olyan betegek vannak akik... belegondolni se merek.
Délig csak bámultam ki az ablakon.
- Khm... - köszörülte meg torkát mögöttem valaki.
Riadtan hátrapillantottam, majd mosoly húzódott az aromra: Zayn és Harry állt az ajtóba.
- Sziasztok! - öleltem meg őket.  - Gyertek bejjeb!
- Hogy vagy? - kérdezték egyszerre.
- Megvagyok.. veletek mi újság? - kérdeztem.
- Hiányzol... - sóhajtott Zayn.
- Ti is nekem...- mosolyogtam. - Elunom itt az életem...
- Elhiszem.. Se TV, se semmi. - nézett körbe Harry.
Elbeszélgettünk pár órát, majd hívta őket a menedzserük s elmentek.

Egyedül maradtam...
Megfogatdatm Mrs.Parker tanácsát és lementem a közös nappaliba.
Az egyik asztalnál egy 16 év körüli lány ült, fekete ruhákban, arcát a földre szegeszte, szemei ki voltak sírva.
Látszott rajta, hogy nem szeretne senkivel se beszélgetni, de valamiért mégis késztetsét éreztem arra, hogy odamentjek hozzá. Remegő léptekkel sétáltam oda hozzá.
- Szia, nem akarok zavarni, csak egyedül vagyok, és gondoltam beszélgethetnénk... - szóltam hozzá.
- Ülj csak le. - mutattott a mellette levő székre.
Leültem, majd kínos csönd keletkezett.
- Ömm... hogy hívnak? - kérdeztem.
- Jenna. - válaszolta.
- Én Megan vagyok. - nyújtottam kezem.
- Terhes vagy? - kerekedtek ki szemei mikor meglátta hasam. Csak akkor láttam meg, milyen szép lány.
- Igen. - mosolyogtam.
- De akkor mit keresel itt? - kérdezte csodálkozva, mie én elmeséltem neki mindent.
Nem szólt rá semmit, csak egy "Értem"-et nyögött ki. Mintha semmiség lenne az, ami velem történt...
- És te miért vagy bent?  - kérdeztem. Mostmár kínácsi vagyok, ő miért van itt.
- Egyik reggel összevesztem a családommal. Nagymamámhoz kellet mennünk, vidékre, de nem akartam menni és kivertem a balhét, hogy én pedig maradok itthon. A szüleim megelégedlték a hisztim, és otthonhagytak, aminek én nagyon örültem, mert el tudtam menni bulizni. Mikor elmentek, éreztem, hogy nem kellet volna ennek így történnie... De hamar elhesegettem ezeket a baljós érzéseket, és elmentem szórakozni. Egyszer csak rendőrök jelentek meg a klubban. Engem kerestek. Nem tudtam mi történt, de egyből a szüleimre gondoltam. Bevittek egy kórházba. Ott mondta el egy orvos, hogy meghaltak, autóbalesetben. Összeomlottam.. Minden miattam volt. Apám ideges volt, hogy nem mentem. Mikor ideges volt, mindig gyorsan vezetett. Valószínüleg e miatt volt a baleset. Az én hibám... Öngyilkos akartam lenni, de sajnos túléltem. És behoztak ide.. Innen meg ha egyszer kiengednek, árvaházba kerülök  Az egyetlen rokonom a nagymamám, de ő ezek után hallani sem akar rólam...
- Részvétem... - mondtam.
Jenna megcsóválta fejét, majd sóhajtott egyet.
- Látod, a te helyzeted sokkal de sokkal jobb. Neked ott van két ember, aki bármit megtenne érted. Ha kiengedek innen hazamész a barátodhoz és majd boldogan fogjátok nevelgetni a babát. Higgy neki, szeret. - mosolygott keserűen.
- Igazad van... Köszönöm, hogy beszélgettél velem, és elmondtad, hogy mi történt veled. Mostmár teljesen máshogy látok mindent... - öleltem meg a lányt. - Hidd el, veled is minden jóra fordul.
Jenna felsóhajtott, majd elcsoszogtunk a szobáinkba.

Örültem, hogy megismerhettem Jenna-t. Rádöbbentett arra, hogy fölöslegesen aggódok. Zayn szeret, és minden rendben lesz.
Rápillantottam ágyam mellet lévő közös képünkre, s mosollyal az arcomon aludtam el.