Huszonkettedik rész.

Sziasztok!
Alig merem feltolni a képem ide...
Másfél hónapja nem hoztam új részt. Sajnálom.
Azt hittem, hogy a nyáron majd hűde sok időm lesz, de aztán kiderült; mégse.
(Aki ismer, tudja, hogy most eléggé lefoglal valaki..:3)
Különösen szégyenlem magam, mert ez volt az "első" blogom, ez nőtt legjobban a szívemhez, most meg így elhanyagolom...
Na egy szó mint száz, sajnálom.
Viszont köszönöm Nektek, hogy eddig eljuttattatok.  Nélkületek nem lenne sehol a blog. ♥ Nagyon-nagyon köszönöm a sok kattintást, a feliratkozókat, és a kommenteket is.♥
De... Van egy rossz hírem: a történet már az utolsókat rúgja. Mindig menetközbe jött ihletem, de az utóbbi 2
 hónapban semmi... Ráadásul az egészet elcsesztem, túl hamar történt minden...
Egyszóval: szar az egész. (Bocsánat a csúnya szavakért, de iszonyat mérges vagyok magamra.)
Max. 3 részt fogok még hozni, hacsak nem lesz ötletem a folytatáshoz...

ui: a BSE egyszerűen asdfg ♥
És a rekordot is megdöntöttük :'))
Happy 3rd Birthday Guys.♥

Na nem fecsegek tovább,
Jó olvasást!:)


- Bejöhetek? - kukucskált be az ajtómon Harry.
- Persze... - mormogtam.
- Megan.. Ne legyél ilyen szigorú Zaynnel - ült le mellém Harry.
- De megcsalt! És ráadásul gyereke is lesz attól a szukától!
- Ne felejtsd el, hogy megbocsájtott neked... Szerintem te is megbocsájthatnál neki.
- De én nem csaltam meg!
- Szerintem a ti kapcsolatotok erősebb ennél. Ráadásul az már nagyon régen történt...
- Nem tudom Harry. Szívem szerint megbocsájtanák, de nagyon fáj.
- Zayn egy nagyszerű ember. Ne veszítsd el - mosolygott rám bátorítóan Harry, majd kisétált a szobámból.
Későre járt már, de hiába, nem bírtam aludni.
Zayn fel se mert jönni a hálóba.
Olyan egyedül éreztem magam.
Bármennyire is haragudtam rá, azt kívántam, bárcsak mellettem lenne...

*Zayn szemszöge*
Reggel fáradtabban ébredtem, mint ahogyan lefeküdtem.
Este nem volt képem felmenni Meganhez, inkább aludtam a kanapén. "Kényelmes" volt...
Főztem egy kávét, majd kiültem cigizni a teraszra.
A téli hideg nem esett túl jól, de nincs mást választásom. A lakásba nem cigizhetek...
A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben...
Miért voltam olyan hülye, hogy lefeküdtem Perrie-vel?
Az a mocskos nőszemély kihasználta, hogy Megannal épp rosszul mentek a dolgaink...
Most pedig idejön, és mindenki előtt bejelenti, hogy terhes.
Nem tudom, hogy mi lesz most. Megan biztos ki fog dobni....
Vagyis mivel az én házamban lakunk... Ez érdekes lesz.
Nem akarom, hogy az utcára menjen. Bár Harry biztos a 'szárnyai alá venné'. Akkor inkább legyen egyedül, mint Harryvel...
Nem Zayn, ez egy gonosz, önző, és egy rohadt hülye ötlet volt.
De tényleg, mi lesz ha... ha mi már nem leszünk együtt? Visszamegy Harryhez, és boldogan élnek amíg meg nem halnak...
Próbáltam elterelni a gondolataimat erről az egészről, de nem ment.
Felmentem a hálószobába megnézni Megant. Édesen aludt, takarója le volt csúszva a földre.
Óvatosan, lábujjhegyen mentem be a szobába, ráterítettem a takarót, majd a lehető leghalkabban kiosontam.
Felsóhajtottam, majd unalmamban felhívtam Liam-et és Harry-t.
- Sziasztok, ezer bocs, hogy ilyen korán zavarlak titeket, de fontos dologról van szó.
- Mi lehet olyan fontos, hogy Január elsején, hajnali 10-kor zaklatsz?! - kérdezte álmosan Liam.
- Ó, te még nem is tudod... - sóhajtott fel Harry.
- Szóval srácok, számíthatok rátok? - kérdeztem.
- Persze. Fél óra és ott leszek - vágták rá egyszerre, majd bontottuk a vonalat.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire ideértek...
- Mi történt?! - rontott be Liam a házba.
- Először ülj le... - mutattam a kanapéra, majd mikor Liam helyet foglalt, belekezdtem. - Tegnap itt volt Perrie...
- Jaj ne már... - fintorodott el.
- És képzeld... Terhes. Ráadásul tőlem...
Liam szemei elkerekedtek.
- De... hogy?! Vagyis azt tudom hogy.. De na. Szóval mikor? Miért csaltad meg Megant? - kérdezgetett össze-vissza.
- Amikor még régen, pár hétre elmentem, mert kiakadtam, hogy Megan terhes Harrytől.. Tudod.. És hát Perrie-vel voltam... De fene se gondolta volna, hogy ez lesz...
Liam csak bámulta szótlanul a padlót. Sokkolta a hír...
- Bocs a késésért! - érkezett meg Harry.
- Semmi. Gyere és mondj valami használhatót... - dünnyögtem.
- Megan hol van? - kérdezte Hazz.
- Fent, alszik.
- Zayn, mivel velem csak többen vagytok, inkább nem zavarok... Nem tudok mit mondani. Próbálj vele kedves, megértő lenni - mosolygott rám Liam bátorítóan, majd álmosan elcsoszogott. Látszott rajta, hogy használhatatlan agyilag...
Kettesben maradtam Harryvel.
- Harry.. Ha visszamegy hozzád én...
- Nyugi, nem fog - nyugtatott. - Amúgy miért rendeltél ide minket?!
- Mert egyedül vagyok - vallottam be, mire  Harry felnevetett.
- A pici Zayniee egyedül van! - csípett arcomba, mint ahogy a nénik szoktak a babáknak.
Kinyújtottam rá a nyelvem, mint a kisgyerekek.
Halk kuncogást hallottunk. Mind a ketten a lépcső felé fordítottuk a fejünket. Megan állt az alsó lépcsőfokon pizsamába, édes mosollyal arcán.
Harryvel zavartan egymásra néztünk, majd Harry eltátogott egy "Menj már!"-t, én pedig megindultam Megan felé.
- Sajnálom... - tűrtem el haját füle mögé.
Megan nem szólt egy szót sem, csak szorosan magához ölelt.
- Olyan rossz volt nélküled aludni - biggyesztette le ajkait.
- Betakartalak reggel  - mondtam.
- Köszönöm - mondta, majd a kanapé felé fordult, ahol 2 perce még Harry ült. - Hova lett?!
- Nem tudom - nevettem el magam.
- Olyan aranyosak voltatok - mosolyodott el. - Ettél ma már? - váltott témát.
- Ööö izé... nem. De kávéztam! - mondtam diadalmasan, mintha a kávé valami nagy reggeli lenne.
Megan megforgatta a szemeit, majd hozzálátott a reggeli-készítéshez.
- Nem akarom többet felhozni ezt a témát.. De valamit muszáj megkérdeznem. Egész este ezen gondolkoztam... Szóval, biztos hogy az a gyerek a tied? - kérdezte Megan lesütött szemekkel.
- Hát... Mivel.. Lefeküdtünk.. Ezért... Lehet - mondtam szaggatottan. Megan szemébe könnyek szöktek, mikor kimondtam, hogy lefeküdtünk.
- Én már bármit kinézek abból a nőszemélyből... Nem akarsz csinálni egy apasági tesztet?
- De, mindenképp - bólintottam.

Huszonegyedik rész.

Sziasztok!
Nos, mint mondtam, itt is a folytatás, rövid időn belül. :)
Kicsit nagy ugrás lesz a történetbe, remélem nem gond.
Muszáj volt ekkorát ugrani, mert nem akartam azt ecsetelgetni 6 részen át, hogy Megan és Zayn milyen édesek. Sajnálom, én nem vagyok ilyen. Lehet, hogy ezzel most elrontottam a történetet, de mindegy, ennél rosszabb már nem lehet.
Félve írtam meg ezt a részt. Egyrészt fontos dolog történik benne, másrészt próbáltam a lehető legjobbat kihozni magamból. Bár ennek ellenére nem lett hosszú. Na mindegy,
Jó olvasást! :)



3 hónappal később

El sem hiszem, hogy ilyen gyorsan elrepült ez a pár hónap...
Már a karácsonyon is túl vagyunk, a szilveszteri bulira készülünk. Egy kis összejövetelt tervezünk, a fiúkkal, Danivel és Eleanorral, meg persze Jenna-val.
Az elmúlt hónapok eléggé unalmasan teltek számomra. Zayn állandóan stúdiózik, Dani a karrierje miatt nem ér rám, Eleanornak pedig vannak más barátai. Egyetlen 'lelki társam' Jenna.  Majdnem minden nap vele lógok. Beszélgetünk, vagy vásárolni, moziba megyünk. Annyi szabadidőm van, mint a tenger, mivel Zayn felbérelt egy házvezetőnőt. Sajnos... Utálom, hogy egy idegen pakolgatja a cuccaimat, mos, főz, takarít helyettem. De Zayn ragaszkodik hozzá.. Tudom, hogy félt, de "néha" egy "kicsit" túlzásba esik.
Egy szó mint száz, ilyen unalmasan telt el ez a három hónap.
Zayn és Harry oda meg vissza vannak a babáért, pedig még van hátra 2 hónap.
Nem akarom elkiabálni, de hál' Istennek minden rendben van közöttünk. Megbeszéltük a név-problémát is, hogy Malik vagy Styles legyen a picúr. Harry első szóra vágta rá a Malikot. Nem szeretne ezzel nekünk kellemetlenséget okozni, az meg főleg nem akarja, hogy ezen csámcsogjon a média.
Kezdem én is megszokni ezt az egészet...
Bár abba nehezen törődök bele, hogy híztam, de az vigasztal, hogy Zaynnek így is tökéletes vagyok.


Nagy gondolkodásomból a kapucsengő zökkentett ki.
Még csak 8 óra, de már is megjöttek az első vendégek, Harry és Jenna.
Hát, az ő kapcsolatuk eléggé kesze-kusza. Többek, mint barátok, de mégis kevesebb, mint szerelem. Valószínű Jenna még mindig fél a kapcsolattól, vagyis inkább attól, hogy egyszer elveszíti Harry-t.

- Hozod a pezsgőt, bébi? - kérdezte Zayn éjfél előtt pár perccel.
Kimentem az üvegért és a poharakért, majd mindenkinek a kezébe nyomtam egyet, s éjfélkor közösen koccintottunk.
- Igyunk arra, hogy az idei év jobb legyen, mint a tavalyi - mondtam.
- A tavalyi is csodás volt - suttogta Zayn.
- Biztos vagy te ebben? Pszichiátria, öngyilkossági kísérletek...
- Ezek csak rossz emlékek. A lényeg az, hogy megismertelek és születni fog egy csodálatos lányunk - csókolt meg.
Igaza van. Imádom Zaynben, hogy mindennek a jó oldalát nézi. És nem utolsó sorban úgy kezeli a csöppséget, mintha a sajátja lenne.

Lassan elmentek a vendégek, csak Harry és Jenna maradtak.
Míg a fiúk lent beszélgettek, mi fönt pletyiztünk Jenna-val.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Zayn valakivel üvöltözik.
- Senki se kíváncsi rád! Tűnj a házamból mielőtt Megan meglát! - kiabált Zayn.
Nem bírtam magammal, lerohantam a lépcsőn megnézni ki van itt.
- Ahhj, a francba! - káromkodott Zayn, mikor meglátott.
- Hello, csitrike! Már rég láttalak! Jéé, mekkora lettél! Zayn, nem rossz, hogy nem a te gyereked? - nyávogott Perrie.
Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam. Miért jött ide? Ezzel a 'nem a te gyereked' szöveggel úgyse tud szétválasztani minket Zaynnel.
- Perrie, elég legyen! Takarodj el, most! - üvöltötte Zayn.
- Nem-nem. Előbb végighallgattok! De menjünk be, ne itt kint beszéljük meg -  s ezzel bent is volt a nappalinkban.
- Szóval - kezdett bele beszédébe - Gondolom Zayn, minden vágyad egy saját gyerek...
- Jaj Perrie, ne kezd már megint - forgatta a szemeit Zayn.
- De ez hamarabb teljesült, mint ahogy gondoltad volna - mondta Perrie furfangosan.
Mi csak értetlenkedve néztünk rá.
- Nem tudom, emlékszel e még arra, amikor Megan drágám öngyilkos akart lenni, és utána te lepasszoltad Harry-nél és hozzám futottál. - húzta az időt Perrie.
Zayn nagyot nyelt. Szemeivel a földre meredt. Arcán idegesség helyett aggodalom tükröződött.
- Annak a pár hétnek lett egy következménye - folytatta Perrie. - Teljesülni fog egy álmod. Lesz egy saját gyermeked. Egy fiad, tőlem.
Lefagyva hallgattuk Perrie-t. Én azonnal zokogni kezdtem, Harry és Jenna vigasztalásába.
Zayn fájdalmasan felnyögött, majd (nem túl kedvesen) kitessékelte Perrie-t.
- Megan, én... nem tudok mit mondani. Sajnálom. Nem tudom, hogyan tehetném jóvá... - ölelt át Zayn.
- Sehogy - válaszoltam ridegen s kibújtam karjai közül.

ui.: Kérlek titeket, hogy kommenteljetek, mert fontos lenne megtudnom a véleményeteket.

Sajnálom...

Sziasztok.
Nem is tudom, hogy mondjam el...
De valahogy... belefáradtam ebbe a blogba.
29 feliratkozó, és mindössze 11 pipa, 5 komi... Jó, persze, ez sem kevés...
De nem érzem azt, hogy szeretnétek a blogom. Olyan, mintha csak úgy feliratkoztatok volna, egye fene...
Van ötletem a sztorihoz, egészen a legvégéig, de most nincs erőm folytatni. Ha egy kicsivel több biztatást kaptam volna, lehet hogy nem kéne ezt kimondanom, de A BLOGOT SZÜNETELTETEM. Sajnálom, bár szerintem én jobban, mint ti.
Ha viszont tényleg szerettétek a történetet, ne iratkozzatok le, mert ezer százalék, hogy folytatni fogom.
Nem tudom még, hogy mikor, de lesz folytatás.
Ennyit szerettem volna...
Még egyszer sajnálom...

Huszadik rész.

Sziasztok!
Tudom, késtem, mint mindig...
De egyszerűen nem volt ihletem, unalmas részt pedig nem akartam hozni.
Mint látjátok, megváltozott a kinézet.
Valamint tettem be pipákat a bejegyzés alá, megköszönném ha használnátok. ;)
A megjegyzés írásánál se kell többet beírni a kódot.
Remélem most már kapok visszajelezést.
Kitettem a blogom facebook csoportját, lejjebb egy modulba. Ha gondoljátok, csatlakozzatok, oda is mindig kirakom az új részeket.
Köszönöm a 28 rendszeres olvasót, a 9200 oldalmegjelenítést.♥
Azt hiszem ennyi lenne...
Jó olvasást. :)



2 hét után végre kitehettem a lábam abból a diliházból...
Jenna-val nagyon jóba lettünk, de őt még bent tartják.
Harry-vel egész közel kerültek egymáshoz. Janna még csak barátként tud rá tekinteni, Harry viszont oda meg vissza van érte. Remélem ő is boldog lesz.
Ezeken gondolkoztam, miközben a lehullott, sárga faleveleket rugdostam az úton. Hűvös, őszi idő volt. Zaynnel kéz a kézben sétáltunk ki a kapun.
- Soha, de soha többé nem fogsz visszajönni ide. - nyomott egy puszit arcomra. - Ez a nélküled töltött két hét volt a legrosszabb dolog az életemben.
Szívesen mondtam volna, hogy 'Amikor te hetekre itt hagytál, az nem volt rossz?!', de ehelyett inkább csak elmosolyodtam.
Megtanultam, hogy ami a múltban történt, azon már nem tudok változtatni, ne firtassam a régi dolgokat. Koncentráljak a jövőmre, éljek a jelenben, ne a múltban.
- Attól tartok, egy jó párszor még be fogok jönni ide. - mondtam.
- Te-Te-Tessék? - nézett rám rémültem Zayn.
- Jenna-hoz. - tettem hozzá nevetve.
- A frászt hoztad rám! - bökött oldalba finoman, mire én nevetni kezdtem. Felkapott karjaiba, s a kocsihoz vitt.
- Tegyél le, nehéz vagyok! - kiabáltam.
- Nem vagy nehéz, butus.
- De, híztam egy csomót. - biggyesztettem le ajkaim.
- Na, mégis mennyi az a "csomó"? - mondta miközben letett, hogy előkeresse a kocsikulcsot. - 3 kiló?
- 5... - mondtam szégyenlősen, mire Zayn csak megforgatta a szemeit.
- Gyönyörű vagy. Nem számít mennyit fogsz hízni, nekem csodálatos leszel, örökké. - csókolt meg.
Elpirultam, majd beszálltunk a kocsiba.
A kis jelenetünket pár paparazzi is lencsevégre kapta.
Már el is képzelte a címlapot: "Zayn Malik barátnőjét kiengedték a diliházból."
Mit fog ehhez szólni a management? Már belegondolni is rossz.
Apropó, apám... Már egy jó ideje nem láttam. Kisebb gondom is nagyobb volt nála. Ha jól tudom, most valami fiatal énekesnő testőre... Valószínűleg Harry-t vagy Zaynt kérte meg, hogy vigyázzon rám. Bár, azon se csodálkoznék, ha csak úgy itt hagyott volna, egy szál semmi nélkül. Szerencsére itt van nekem Zayn, és persze a többiek is.
Megálltunk a hatalmas ház előtt. Fáradtan csoszogtam az ajtóig.
Bent azonnal a hűtőhöz vezetett az utam. Zayn nevetve nézte ahogy kipakolom a tartalmát.
- Azt mint meg akarod enni? - kérdezte vigyorogva.
Végignéztem az asztalon... A fél hűtőt kipakoltam... Lehet, hogy egy kicsit túlzásba estem...
Zayn a hátam mögé jött, átkarolta a derekam.
- Zuhanyozz le, addig csinálok vacsit. - mondta édesen, én pedig szót fogadtam neki.
Mennyei érzés volt végre itthon fürödni...
Mikor kijöttem a fürdőből azonnal megcsapott a bacon és a tükörtojás illata.
Vacsora után megfogtam a táskám, amibe a cuccaim voltak, s felvittem a szobánkba.
- Hé hé hé, ide vele! Nem szabad emelned! - mondta Zayn szigorúan.
- Jaj, ne csináld már, nem lesz semmi bajom! - tiltakoztam.
Zayn sóhajtott egyet, majd kivette a táskát a kezemből. Játékosan beleboxoltam a vállába.
Ledobta a táskám a padlóra, majd felém fordult:
- Szeretsz? - kérdezte.
- Szeretlek. De ezt miért kell kérdezni?
Zayn megcsókolt, majd karjaiban vitt fel az emeletre. Leültetett az ágyunkra, majd a fiókjában kutatott.
- Hát... ömm. Nem vagyok a szavak embere ilyenkor. De Rád gondoltam mikor ezt vettem. - mondta, s mögém jött; Egy kis medált rakott a nyakamba. Egy puzzle darab volt, amin a neve szerepelt.
Meghatódottságomban megint potyogni kezdtek a könnyeim. Zayn ugyanolyan nyakláncot adott a kezembe, mint az enyém, csak azon Megan állt. Feltettem a nyakába, majd átöleltem.
- Köszönöm. - suttogtam.
- Van még egy meglepetésem. Nem tudom, mennyire fogsz neki örülni... - vakargatta tarkóját, majd megfogta a kezem s a tetőtér felé húzott. Egyszer voltam még csak odafent. Semmi nincs ott, csak egy üres kis szoba. Kíváncsi voltam, Zayn mit akarhat ott.
Mikor felértünk, megint elsírtam magam.

Az üres, fakó kis szobácska most halványrózsaszín színekben pompázott. 

- Ezt... Ezt nem tudom elhinni. - mondtam Zayn nyakába borulva.

- Tudom, hogy még korai, de nem bírtam ki, hogy ne rendezzem be. Megmondhatod, ha nem tetszik, vagy ha esetleg...

- Zayn... Ez gyönyörű. - vágtam szavába.

- Tényleg tetszik? - nézet rám csillogó szemekkel. - Egyedül csináltam mindent, én hoztam el a bútorokat is! - mondta büszkén.

Elnevettem magam, majd végigsétáltam a kis szobácskán. 

Korai volt még megcsinálni, de nem érdekelt. Nekem sokat jelentett. Tudatta velem azt, hogy Zayn tényleg szeretné a babát.

Másnap Zaynnel elmentünk vásárolgatni, csavarogni a városba. Késő délután, fáradtan értünk haza.

- MEGLEPETÉS! - hangzott egy hangos kiáltás mikor beléptem a házba.
Földbe gyökereztek a lábaim, amikor az embertömeg futni kezdett felém.
- Istenem! - küszködtem könnyeimmel. - Hát ti?
Míg könnyeimet törölgettem jobban szemügyre vettem a társaságot.
Liam nézett rám biztató mosollyal, szintén pityeregve, mellette Danielle állt. Lou, Eleanor, Niall folytatta a sort.
Gondolom Zayn hívta ide őket, hogy megünnepeljük a boldogságunkat, vagy valami ilyesmi.
Megható volt, hogy mindannyian itt vannak, mint egy nagy család.
De egy ember hiányzott.
- Hol van Harry? - kérdeztem úgy, mint egy kisgyerek, aki az anyukáját keresi.
Alig mondtam ki a mondatot, Harry futott felém lebegő, göndör tincseivel. Szorosan átölelt, légzésén hallottam, hogy sír.
Mikor elengedett, megpillantottam egy másik lányt. Nem akartam hinni a szememnek....

Tizenkilencedik rész.

Sziasztok!
Meg is hoztam az új részt. :) Mostantól kb hetente lesz új.
Viszont... Nem tudom, hogy tetszik e nektek a történet, meg úgy összességébe a blog.
Van 23 rendszeres olvasó, nem kevés oldalmegjelenítés naponta, de nem komiztok.
Ez nem komment-könyörgés, csak tényleg nem tudom, hogy tetszik e. Ha elolvastátok, kérlek titeket írjatok pár sort, amiben kifejtitek a véleményeteket. (ha negatív akkor is.)
Mindenféleképpen fogom írni a történetet, de szívesebben írok úgy, ha tudom, hogy tetszik nektek. :)
Ennyi lettem volna, most pedig itt is a rész:)

Hope u like it ;)



Másnap reggel Mrs.Parker kedves hangja ébresztett:
- Jó reggelt, kdveském! - mosolygott rám.
- Jobbat... -nyöszörögtem álmosan.
- Öltözz fel, nemsokára hozzák a reggelit, utána pedig jövök hozzád beszélgetni.
A hátam közepére se kívántam Mrs.Parkert... Nincs különösebb bajom vele, de most semmi kedvem nem volt beszélgetni.
Ennnek ellenére bólintottam s kikászálódtam az ágyból. Kinyitottam az egyik bőröndöt, kivettem egy melegítőnadrágot és egy pólót, majd elindultam felfedezni a "lakosztályomat". Meglepetten tapasztaltam, hogy külön fürdőszobám van. Apró örömök az életben...
Megmostam a fogam, hajam felkötöttem s kicsoszogtam a "nappaliba".
Még vártam a reggelit, kipakoltam a bőröndöt. A ruhák közt két kép lapult: Egyiken Zayn-el voltunk még nyáron, másikon egy közös kép volt a nyaralásunkról Eleanorral és Danielle-el együtt.
Az első kép láttán összeszorult a szívem. Bárcsak visszamehetnék az időbe, bárcsak el lehetne felejteni mindent...
- Jó reggelt, meghoztam a reggelit! - jött be egy mosolygós nővérke.
Letette a tálcát majd el is ment. Pirítós, tojás, szalámi és narancslé volt rajta.. Nem volt étvágyam, de ettem, a baba miatt muszáj.
- Visszajöttem édesem! - jött vissza Mrs.Parker. - Megreggeliztél?
- Igen. - válaszoltam.
- Akkor... Gyere, üljünk le. - fogta meg a kezem s húzott a kanapéra. - Először is, ne legyél abban a hitben, hogy ez egy elmegyógyintézet. Ezen a részlegen az idegileg gyenge betegeket kezeljük. A kérdésesebb betegeink teljesen máshol vannak. Ki mehetsz sétálgatni a kertbe a többiekkel is, van egy közös nappali egy emelettel lejjeb, ha unatkozol nyugodtan lemehetsz beszélgetni. Te különleges ellátásban részesülsz, a fiúk kérésére. Külön szobád van, más ételt is kapsz, mivel babát vársz. Nem lesz olyan rossz, mint amilyennek gondolod. Ráadásul nem leszel bent olyan sokáig.
- Dehogy nem...
- Figyelj, én vagyok az orvos. Tudom, hogy most miért vagy letörve. Félsz Zayntől, félsz, hogy újra elhagy. De szereted és legszívesebben a nyakába ugrottál volna, amikor bement hozzád. Bocsájts meg neki, szeret téged.
- De ez nem ilyen egyszerű...
- Nem haragudhatsz rá életed végéig, Megan! Szeret téged és veled akarja leéni az életét, attól még, hogy nem övé a baba!
- De ezt maga honnan tudja? Közel sincs így... - morogotam.
- Beszéltem Zaynnel, ő mondta. Hidd el, kérlek. És ne magázz, olyan vagy nekem, mint a soha nem volt lányom. - mosolygott Mrs.Parker.
Sóhajtottam egyet, s egy mosolyt erőltettem arcomra.
- Harry-vel beszélgettünk, hogy mi legyen a pici neve. De.. a vezetéknévvel több gond van. Nem tudom, hogy Styles vagy Malik legyen e...
- Hát, mivel Harry az apja, Styles. Viszont ha Zayn-el maradtok, akkor meg milyen már, hogy Stylesnek hívják..
- Igen, meg a média is.. De Harry-nek rosszul esne, ha nem Styles lenne... Érthető is.
- Akkor legyen Styles. - mosolygott rám Mrs.Parker.
Megsimogatta arcomat, elköszönt majd el is ment.

Unatkoztam, de féltem kimenni a szobámból. Borzasztó nagy volt az épület, meg idegen is. Nem is beszélve, hogyha olyan részlegre tévedek, ahol olyan betegek vannak akik... belegondolni se merek.
Délig csak bámultam ki az ablakon.
- Khm... - köszörülte meg torkát mögöttem valaki.
Riadtan hátrapillantottam, majd mosoly húzódott az aromra: Zayn és Harry állt az ajtóba.
- Sziasztok! - öleltem meg őket.  - Gyertek bejjeb!
- Hogy vagy? - kérdezték egyszerre.
- Megvagyok.. veletek mi újság? - kérdeztem.
- Hiányzol... - sóhajtott Zayn.
- Ti is nekem...- mosolyogtam. - Elunom itt az életem...
- Elhiszem.. Se TV, se semmi. - nézett körbe Harry.
Elbeszélgettünk pár órát, majd hívta őket a menedzserük s elmentek.

Egyedül maradtam...
Megfogatdatm Mrs.Parker tanácsát és lementem a közös nappaliba.
Az egyik asztalnál egy 16 év körüli lány ült, fekete ruhákban, arcát a földre szegeszte, szemei ki voltak sírva.
Látszott rajta, hogy nem szeretne senkivel se beszélgetni, de valamiért mégis késztetsét éreztem arra, hogy odamentjek hozzá. Remegő léptekkel sétáltam oda hozzá.
- Szia, nem akarok zavarni, csak egyedül vagyok, és gondoltam beszélgethetnénk... - szóltam hozzá.
- Ülj csak le. - mutattott a mellette levő székre.
Leültem, majd kínos csönd keletkezett.
- Ömm... hogy hívnak? - kérdeztem.
- Jenna. - válaszolta.
- Én Megan vagyok. - nyújtottam kezem.
- Terhes vagy? - kerekedtek ki szemei mikor meglátta hasam. Csak akkor láttam meg, milyen szép lány.
- Igen. - mosolyogtam.
- De akkor mit keresel itt? - kérdezte csodálkozva, mie én elmeséltem neki mindent.
Nem szólt rá semmit, csak egy "Értem"-et nyögött ki. Mintha semmiség lenne az, ami velem történt...
- És te miért vagy bent?  - kérdeztem. Mostmár kínácsi vagyok, ő miért van itt.
- Egyik reggel összevesztem a családommal. Nagymamámhoz kellet mennünk, vidékre, de nem akartam menni és kivertem a balhét, hogy én pedig maradok itthon. A szüleim megelégedlték a hisztim, és otthonhagytak, aminek én nagyon örültem, mert el tudtam menni bulizni. Mikor elmentek, éreztem, hogy nem kellet volna ennek így történnie... De hamar elhesegettem ezeket a baljós érzéseket, és elmentem szórakozni. Egyszer csak rendőrök jelentek meg a klubban. Engem kerestek. Nem tudtam mi történt, de egyből a szüleimre gondoltam. Bevittek egy kórházba. Ott mondta el egy orvos, hogy meghaltak, autóbalesetben. Összeomlottam.. Minden miattam volt. Apám ideges volt, hogy nem mentem. Mikor ideges volt, mindig gyorsan vezetett. Valószínüleg e miatt volt a baleset. Az én hibám... Öngyilkos akartam lenni, de sajnos túléltem. És behoztak ide.. Innen meg ha egyszer kiengednek, árvaházba kerülök  Az egyetlen rokonom a nagymamám, de ő ezek után hallani sem akar rólam...
- Részvétem... - mondtam.
Jenna megcsóválta fejét, majd sóhajtott egyet.
- Látod, a te helyzeted sokkal de sokkal jobb. Neked ott van két ember, aki bármit megtenne érted. Ha kiengedek innen hazamész a barátodhoz és majd boldogan fogjátok nevelgetni a babát. Higgy neki, szeret. - mosolygott keserűen.
- Igazad van... Köszönöm, hogy beszélgettél velem, és elmondtad, hogy mi történt veled. Mostmár teljesen máshogy látok mindent... - öleltem meg a lányt. - Hidd el, veled is minden jóra fordul.
Jenna felsóhajtott, majd elcsoszogtunk a szobáinkba.

Örültem, hogy megismerhettem Jenna-t. Rádöbbentett arra, hogy fölöslegesen aggódok. Zayn szeret, és minden rendben lesz.
Rápillantottam ágyam mellet lévő közös képünkre, s mosollyal az arcomon aludtam el.

#nemújrész

Sziasztok!
Kezdtem egy új blogot...
Remélem tetszeni fog, olvassátok, kommenteltek, pipáltok és feliratkoztok ide is.:)

http://morethanfirendslessthanlove.blogspot.hu/

Tizennyolcadik rész.

Sziasztok!
Sajnálom, hogy így megvárattalak titeket az új résszel.
De sajnos nem volt időm írni, mert készülök egy "meglepetéssel" nektek. ;)
Ismét szeretném megköszönni a 6900+ oldalmegjelenítést, a 22 rendszeres olvasót, a pozitív kritikákat és a díjat.♥ (amit még nem raktam ki...)
Na de nem is fecsegek többet,
Jó olvasást!

Zayn szemszöge

- Megan, kérlek ne mondj ilyeneket. Nem vagy beteg. Csak egy kis segítségre van szükséged. - térdeltem le mellé.
- Te könnyen beszélsz... - sziszegte. - Nem te fogsz diliházba menni...
- De az nem diliház. Meglátod, csak pár hétig leszel bent. - erőltettem mosolyt arcomra.
- Pár hét... Chhh... Neked csak pár hét, de nekem egy örökkévalóság lesz. Ha egyáltalán kiengednek...
- Miért ne engednének ki?! - csodálkoztam.
- Mert nem fognak. - mormogta.
Még sosem láttam ilyennek Megan-t. Ott kuporgott a földön, csak meredt maga elé. Beszéde is furcsa volt. Inkább csak motyogott, dühösen. Szemei könnyektől csillogtak.
- De miért mondod ezt?! Ki fognak engedni. - simítottam végig könnyes arcán.
- Nem fognak. - vágta rá dacosan.
- Az Isten szerelmére Megan, miért mondod ezt?! Tudsz valamit, amit mi nem?! - kérdeztem kétségbeesetten.
Nem létezik, hogy Megan többet tudjon, mint én. Velem beszélt Mrs. Parker, nekem mondta, hogy nem lesz bent sokáig. Akkor ő mit tudhat?!
- Nem fognak kiengedni, mert tudják, ha kimegyek újra megpróbálom azt, ami eddig kétszer nem sikerült. Tudják, hogy harmadszorra is meg fogom próbálni, és az sikerülni fog. Tudják, hogyha kiengednek, öngyilkos leszek.
- De nem leszel, mert itt vagyok veled, és melletted leszek! - tűrtem el haját arcából. Szemeimben könnyek gyűltek. Nem bírtam visszatartani őket, sírni kezdtem.
- Múltkor is ezt mondtad... - motyogta.
- Kérlek, felejtsük el a múltat... Sajnálom, mindennél jobban.
- Neked könnyű. Fogod magad, és visszamész Perrie-hez és élitek a tökéletes életeteket. De velem mi lesz?!
- Nem fogok visszamenni hozzá, soha többet. Téged szeretlek, és téged is szerettelek, mindig. - mondtam szipogva.
- Akkor miért mentél el?! Miért?!
- Sajnálom... Nem tudok mást mondani... Hülye voltam. De kérlek, lépjünk túl ezen, és törődjünk a jövőnkkel. Pár hét, és kiengednek a pszichiátriáról. Minden rendbe fog jönni, és majd együtt fogjuk nevelgetni a picilányt. - mosolyogtam könnyeimet visszafojtva.
- Bár ilyen egyszerű lenne ez az egész... - sóhajtott fel.
- Meglátod, minden rendbe jön. - simogattam meg arcát.
Megan érzelmet nem mutatva bámulta tovább a padlót. 
- Zayn, kijönnél egy picit? - jött be Mrs.Parker.
Bólintottam, vetettem egy utolsó pillantást Megan-re majd kicsoszogtam Mrs.Praker után.
- Látom nem fogadta túl jól... - mondta szomorúan.
- Nem... Szerinte örökké bent fogják tartani. És a legrosszabb az, hogy még mindig meg akar halni. - temettem kezeimbe arcom.
- Hmmm... Majd megpróbálok én is beszélni vele. - mosolygott rám.
- Rendben. A többiek hol vannak? - kérdeztem.
- Megkértem őket, hogy hozzák el Megan legfontosabb holmijait, mert már este átvisszük a pszichiátriára.
Fájdalmasan felsóhajtottam, majd faggatni kezdtem Mrs. Parkert.
- És... valószínűleg meddig fog bent lenni?
- Nem tudom. Lehet hogy csak két hétig, de legrosszabb esetben hónapokig is. Attól függ, hogy javul az állapota.
- De ugye minden nap bemehetünk hozzá? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Be, persze. De most mennem kell, várnak. Szerintem segíts csomagolni a többieknek. - tanácsolta Mrs.Parker s elsietett.

Leültem egy székre és csak gondolkodtam... Gondolkodtam, a jövőről. Mi lesz most?....


Este

Megan szemszöge

Összekuporodva feküdtem az ágyamon. Vártam, mikor jönnek értem, mikor visznek el.
Ajtócsapódás....
Nem fordultam meg.
Ha akar valamit, majd hozzám szól. - gondoltam magamba.
Egy kéz érintette meg hátamat. Összerezzentem.
- M-M-Megan... - dadogta egy ismerős, mély, rekedtes hang. Felkeltem, s amint megpillantottam, nyakába borultam. Karjaimat nyaka köré fontam, göndör tincsei arcomba fúródtak.
- Én... Én annyira sajnálom. - mondta remegő ajkakkal.
- Nincs mit sajnálnod. Nem tehetsz semmiről. - mosolyogtam rá.
- Ígérem, minden nap meglátogatlak. Nem foglak cserben hagyni, sose.
- Tudom. - mosolyodtam el.
- Ígérd meg, hogy többet nem csinálsz semmi baromságot.
- Nem ígérek semmit... - hajtottam le fejem.
- Ígérd meg. - nézett mélyen szemembe gyönyörű, zöld szemivel.
- Remélem, hogy a pici a te szemeidet örökli. - néztem tovább szemeibe.
Harry elmosolyodott, majd leült mellém.
- Nem tudom, hogy akarsz e erről  beszélni, vagy gondolkodtál e ezen.. De.. Mi legyen a neve?
- Emily? - vetettem fel az első ötletem.
- Emily Styles... - suttogta Harry. - Apropó, Styles lesz egyáltalán a vezetékneve, vagy Malik?
- Styles, mindenképp. - mondtam határozottam, mire Harry arcára hálás mosoly húzódott.
-  Hölgyem, pakolnia kéne. Nemsokára mennie kell. - jött be egy nővér. Bólintottam, s Harry segítségével összepakoltam azt a pár ruhadarabot.
A folyosón Zayn és Liam görnyedtek.
Síri csendben mentünk végig a kórházban, Mrs.Parker kíséretében.
A kocsiban végig beszélt hozzám. Elmondta, hogy a pszichiátria nem úgy néz ki, mint egy kórház, hogy nem idegbetegek lesznek ott, és ameddig engem bent tartanak, ő is velem lesz.
Mindez nem vigasztalt, egy cseppet se.
Habár tényleg nem diliháznak nézett ki, jobban hasonlított egy kórházra. Egyre jobb...

Remegő léptekkel sétáltam be. Senki se mert szólni egy szót se. Néha-néha a fiúk összesúgtak egy mondatot, de ezen kívül semmi más nem törte meg a néma csendet.
Kaptam egy karszalagot, amin rajta volt a nevem és a szobaszámom. Mintha hülye lennék, és nem tudnám megjegyezni...
- Nos, fiúk, nektek menni kéne... - mondta Mrs.Parker. Gyomrom görcsbe rándult, láttam a többieken is, hogy majdnem elsírják magukat.
- Kérem, hadd kísérjük fel a szobájába. - hízelgett Zayn.
- Rendben... De máskor csak és szigorúan látogatási időn belül, tehát reggel tíztől este hétig mehettek fel. - mondta szigorúan Mrs.Parker.
Fellifteztünk a harmadikra majd végigsiettünk a kékes-zöld kórházi folyosókon. A leges legvégén megálltunk, Mrs.Parker elővett egy kulcsot s kinyitotta az ajtót.
Amikor megláttam a szobát, majdnem sírva fakadtam. Tipikus kórházi hangulat...

A fiúk látták rajtam, hogy teljesen kikészültem. Lerakták a csomagjaim, megölelgettek, majd elmentek, mert már későre járt.
Mrs.Parker elmondott még néhány tudnivalót, köztük a keresztnevét is, ami Lorette, és megengedte, hogy tegezzem.
Mikor végre elment kitúrtam pizsamámat, megvetettem cseppet sem barátságos ágyam és álomba sírtam magam.