Sziasztok!
Alig merem feltolni a képem ide...
Másfél hónapja nem hoztam új részt. Sajnálom.
Azt hittem, hogy a nyáron majd hűde sok időm lesz, de aztán kiderült; mégse.
(Aki ismer, tudja, hogy most eléggé lefoglal valaki..:3)
Különösen szégyenlem magam, mert ez volt az "első" blogom, ez nőtt legjobban a szívemhez, most meg így elhanyagolom...
Na egy szó mint száz, sajnálom.
Viszont köszönöm Nektek, hogy eddig eljuttattatok. Nélkületek nem lenne sehol a blog. ♥ Nagyon-nagyon köszönöm a sok kattintást, a feliratkozókat, és a kommenteket is.♥
De... Van egy rossz hírem: a történet már az utolsókat rúgja. Mindig menetközbe jött ihletem, de az utóbbi 2
hónapban semmi... Ráadásul az egészet elcsesztem, túl hamar történt minden...
Egyszóval: szar az egész. (Bocsánat a csúnya szavakért, de iszonyat mérges vagyok magamra.)
Max. 3 részt fogok még hozni, hacsak nem lesz ötletem a folytatáshoz...
ui: a BSE egyszerűen asdfg ♥
És a rekordot is megdöntöttük :'))
Happy 3rd Birthday Guys.♥
Na nem fecsegek tovább,
Jó olvasást!:)
- Bejöhetek? - kukucskált be az ajtómon Harry.
- Persze... - mormogtam.
- Megan.. Ne legyél ilyen szigorú Zaynnel - ült le mellém Harry.
- De megcsalt! És ráadásul gyereke is lesz attól a szukától!
- Ne felejtsd el, hogy megbocsájtott neked... Szerintem te is megbocsájthatnál neki.
- De én nem csaltam meg!
- Szerintem a ti kapcsolatotok erősebb ennél. Ráadásul az már nagyon régen történt...
- Nem tudom Harry. Szívem szerint megbocsájtanák, de nagyon fáj.
- Zayn egy nagyszerű ember. Ne veszítsd el - mosolygott rám bátorítóan Harry, majd kisétált a szobámból.
Későre járt már, de hiába, nem bírtam aludni.
Zayn fel se mert jönni a hálóba.
Olyan egyedül éreztem magam.
Bármennyire is haragudtam rá, azt kívántam, bárcsak mellettem lenne...
*Zayn szemszöge*
Reggel fáradtabban ébredtem, mint ahogyan lefeküdtem.
Este nem volt képem felmenni Meganhez, inkább aludtam a kanapén. "Kényelmes" volt...
Főztem egy kávét, majd kiültem cigizni a teraszra.
A téli hideg nem esett túl jól, de nincs mást választásom. A lakásba nem cigizhetek...
A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben...
Miért voltam olyan hülye, hogy lefeküdtem Perrie-vel?
Az a mocskos nőszemély kihasználta, hogy Megannal épp rosszul mentek a dolgaink...
Most pedig idejön, és mindenki előtt bejelenti, hogy terhes.
Nem tudom, hogy mi lesz most. Megan biztos ki fog dobni....
Vagyis mivel az én házamban lakunk... Ez érdekes lesz.
Nem akarom, hogy az utcára menjen. Bár Harry biztos a 'szárnyai alá venné'. Akkor inkább legyen egyedül, mint Harryvel...
Nem Zayn, ez egy gonosz, önző, és egy rohadt hülye ötlet volt.
De tényleg, mi lesz ha... ha mi már nem leszünk együtt? Visszamegy Harryhez, és boldogan élnek amíg meg nem halnak...
Próbáltam elterelni a gondolataimat erről az egészről, de nem ment.
Felmentem a hálószobába megnézni Megant. Édesen aludt, takarója le volt csúszva a földre.
Óvatosan, lábujjhegyen mentem be a szobába, ráterítettem a takarót, majd a lehető leghalkabban kiosontam.
Felsóhajtottam, majd unalmamban felhívtam Liam-et és Harry-t.
- Sziasztok, ezer bocs, hogy ilyen korán zavarlak titeket, de fontos dologról van szó.
- Mi lehet olyan fontos, hogy Január elsején, hajnali 10-kor zaklatsz?! - kérdezte álmosan Liam.
- Ó, te még nem is tudod... - sóhajtott fel Harry.
- Szóval srácok, számíthatok rátok? - kérdeztem.
- Persze. Fél óra és ott leszek - vágták rá egyszerre, majd bontottuk a vonalat.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire ideértek...
- Mi történt?! - rontott be Liam a házba.
- Először ülj le... - mutattam a kanapéra, majd mikor Liam helyet foglalt, belekezdtem. - Tegnap itt volt Perrie...
- Jaj ne már... - fintorodott el.
- És képzeld... Terhes. Ráadásul tőlem...
Liam szemei elkerekedtek.
- De... hogy?! Vagyis azt tudom hogy.. De na. Szóval mikor? Miért csaltad meg Megant? - kérdezgetett össze-vissza.
- Amikor még régen, pár hétre elmentem, mert kiakadtam, hogy Megan terhes Harrytől.. Tudod.. És hát Perrie-vel voltam... De fene se gondolta volna, hogy ez lesz...
Liam csak bámulta szótlanul a padlót. Sokkolta a hír...
- Bocs a késésért! - érkezett meg Harry.
- Semmi. Gyere és mondj valami használhatót... - dünnyögtem.
- Megan hol van? - kérdezte Hazz.
- Fent, alszik.
- Zayn, mivel velem csak többen vagytok, inkább nem zavarok... Nem tudok mit mondani. Próbálj vele kedves, megértő lenni - mosolygott rám Liam bátorítóan, majd álmosan elcsoszogott. Látszott rajta, hogy használhatatlan agyilag...
Kettesben maradtam Harryvel.
- Harry.. Ha visszamegy hozzád én...
- Nyugi, nem fog - nyugtatott. - Amúgy miért rendeltél ide minket?!
- Mert egyedül vagyok - vallottam be, mire Harry felnevetett.
- A pici Zayniee egyedül van! - csípett arcomba, mint ahogy a nénik szoktak a babáknak.
Kinyújtottam rá a nyelvem, mint a kisgyerekek.
Halk kuncogást hallottunk. Mind a ketten a lépcső felé fordítottuk a fejünket. Megan állt az alsó lépcsőfokon pizsamába, édes mosollyal arcán.
Harryvel zavartan egymásra néztünk, majd Harry eltátogott egy "Menj már!"-t, én pedig megindultam Megan felé.
- Sajnálom... - tűrtem el haját füle mögé.
Megan nem szólt egy szót sem, csak szorosan magához ölelt.
- Olyan rossz volt nélküled aludni - biggyesztette le ajkait.
- Betakartalak reggel - mondtam.
- Köszönöm - mondta, majd a kanapé felé fordult, ahol 2 perce még Harry ült. - Hova lett?!
- Nem tudom - nevettem el magam.
- Olyan aranyosak voltatok - mosolyodott el. - Ettél ma már? - váltott témát.
- Ööö izé... nem. De kávéztam! - mondtam diadalmasan, mintha a kávé valami nagy reggeli lenne.
Megan megforgatta a szemeit, majd hozzálátott a reggeli-készítéshez.
- Nem akarom többet felhozni ezt a témát.. De valamit muszáj megkérdeznem. Egész este ezen gondolkoztam... Szóval, biztos hogy az a gyerek a tied? - kérdezte Megan lesütött szemekkel.
- Hát... Mivel.. Lefeküdtünk.. Ezért... Lehet - mondtam szaggatottan. Megan szemébe könnyek szöktek, mikor kimondtam, hogy lefeküdtünk.
- Én már bármit kinézek abból a nőszemélyből... Nem akarsz csinálni egy apasági tesztet?
- De, mindenképp - bólintottam.
2013. július 23., kedd
2013. május 30., csütörtök
Huszonegyedik rész.
Sziasztok!
Nos, mint mondtam, itt is a folytatás, rövid időn belül. :)
Kicsit nagy ugrás lesz a történetbe, remélem nem gond.
Muszáj volt ekkorát ugrani, mert nem akartam azt ecsetelgetni 6 részen át, hogy Megan és Zayn milyen édesek. Sajnálom, én nem vagyok ilyen. Lehet, hogy ezzel most elrontottam a történetet, de mindegy, ennél rosszabb már nem lehet.
Félve írtam meg ezt a részt. Egyrészt fontos dolog történik benne, másrészt próbáltam a lehető legjobbat kihozni magamból. Bár ennek ellenére nem lett hosszú. Na mindegy,
Jó olvasást! :)
3 hónappal később
El sem hiszem, hogy ilyen gyorsan elrepült ez a pár hónap...
Már a karácsonyon is túl vagyunk, a szilveszteri bulira készülünk. Egy kis összejövetelt tervezünk, a fiúkkal, Danivel és Eleanorral, meg persze Jenna-val.
Az elmúlt hónapok eléggé unalmasan teltek számomra. Zayn állandóan stúdiózik, Dani a karrierje miatt nem ér rám, Eleanornak pedig vannak más barátai. Egyetlen 'lelki társam' Jenna. Majdnem minden nap vele lógok. Beszélgetünk, vagy vásárolni, moziba megyünk. Annyi szabadidőm van, mint a tenger, mivel Zayn felbérelt egy házvezetőnőt. Sajnos... Utálom, hogy egy idegen pakolgatja a cuccaimat, mos, főz, takarít helyettem. De Zayn ragaszkodik hozzá.. Tudom, hogy félt, de "néha" egy "kicsit" túlzásba esik.
Egy szó mint száz, ilyen unalmasan telt el ez a három hónap.
Zayn és Harry oda meg vissza vannak a babáért, pedig még van hátra 2 hónap.
Nem akarom elkiabálni, de hál' Istennek minden rendben van közöttünk. Megbeszéltük a név-problémát is, hogy Malik vagy Styles legyen a picúr. Harry első szóra vágta rá a Malikot. Nem szeretne ezzel nekünk kellemetlenséget okozni, az meg főleg nem akarja, hogy ezen csámcsogjon a média.
Kezdem én is megszokni ezt az egészet...
Bár abba nehezen törődök bele, hogy híztam, de az vigasztal, hogy Zaynnek így is tökéletes vagyok.
Nagy gondolkodásomból a kapucsengő zökkentett ki.
Még csak 8 óra, de már is megjöttek az első vendégek, Harry és Jenna.
Hát, az ő kapcsolatuk eléggé kesze-kusza. Többek, mint barátok, de mégis kevesebb, mint szerelem. Valószínű Jenna még mindig fél a kapcsolattól, vagyis inkább attól, hogy egyszer elveszíti Harry-t.
- Hozod a pezsgőt, bébi? - kérdezte Zayn éjfél előtt pár perccel.
Kimentem az üvegért és a poharakért, majd mindenkinek a kezébe nyomtam egyet, s éjfélkor közösen koccintottunk.
- Igyunk arra, hogy az idei év jobb legyen, mint a tavalyi - mondtam.
- A tavalyi is csodás volt - suttogta Zayn.
- Biztos vagy te ebben? Pszichiátria, öngyilkossági kísérletek...
- Ezek csak rossz emlékek. A lényeg az, hogy megismertelek és születni fog egy csodálatos lányunk - csókolt meg.
Igaza van. Imádom Zaynben, hogy mindennek a jó oldalát nézi. És nem utolsó sorban úgy kezeli a csöppséget, mintha a sajátja lenne.
Lassan elmentek a vendégek, csak Harry és Jenna maradtak.
Míg a fiúk lent beszélgettek, mi fönt pletyiztünk Jenna-val.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Zayn valakivel üvöltözik.
- Senki se kíváncsi rád! Tűnj a házamból mielőtt Megan meglát! - kiabált Zayn.
Nem bírtam magammal, lerohantam a lépcsőn megnézni ki van itt.
- Ahhj, a francba! - káromkodott Zayn, mikor meglátott.
- Hello, csitrike! Már rég láttalak! Jéé, mekkora lettél! Zayn, nem rossz, hogy nem a te gyereked? - nyávogott Perrie.
Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam. Miért jött ide? Ezzel a 'nem a te gyereked' szöveggel úgyse tud szétválasztani minket Zaynnel.
- Perrie, elég legyen! Takarodj el, most! - üvöltötte Zayn.
- Nem-nem. Előbb végighallgattok! De menjünk be, ne itt kint beszéljük meg - s ezzel bent is volt a nappalinkban.
- Szóval - kezdett bele beszédébe - Gondolom Zayn, minden vágyad egy saját gyerek...
- Jaj Perrie, ne kezd már megint - forgatta a szemeit Zayn.
- De ez hamarabb teljesült, mint ahogy gondoltad volna - mondta Perrie furfangosan.
Mi csak értetlenkedve néztünk rá.
- Nem tudom, emlékszel e még arra, amikor Megan drágám öngyilkos akart lenni, és utána te lepasszoltad Harry-nél és hozzám futottál. - húzta az időt Perrie.
Zayn nagyot nyelt. Szemeivel a földre meredt. Arcán idegesség helyett aggodalom tükröződött.
- Annak a pár hétnek lett egy következménye - folytatta Perrie. - Teljesülni fog egy álmod. Lesz egy saját gyermeked. Egy fiad, tőlem.
Lefagyva hallgattuk Perrie-t. Én azonnal zokogni kezdtem, Harry és Jenna vigasztalásába.
Zayn fájdalmasan felnyögött, majd (nem túl kedvesen) kitessékelte Perrie-t.
- Megan, én... nem tudok mit mondani. Sajnálom. Nem tudom, hogyan tehetném jóvá... - ölelt át Zayn.
- Sehogy - válaszoltam ridegen s kibújtam karjai közül.
ui.: Kérlek titeket, hogy kommenteljetek, mert fontos lenne megtudnom a véleményeteket.
Nos, mint mondtam, itt is a folytatás, rövid időn belül. :)
Kicsit nagy ugrás lesz a történetbe, remélem nem gond.
Muszáj volt ekkorát ugrani, mert nem akartam azt ecsetelgetni 6 részen át, hogy Megan és Zayn milyen édesek. Sajnálom, én nem vagyok ilyen. Lehet, hogy ezzel most elrontottam a történetet, de mindegy, ennél rosszabb már nem lehet.
Félve írtam meg ezt a részt. Egyrészt fontos dolog történik benne, másrészt próbáltam a lehető legjobbat kihozni magamból. Bár ennek ellenére nem lett hosszú. Na mindegy,
Jó olvasást! :)
3 hónappal később
El sem hiszem, hogy ilyen gyorsan elrepült ez a pár hónap...
Már a karácsonyon is túl vagyunk, a szilveszteri bulira készülünk. Egy kis összejövetelt tervezünk, a fiúkkal, Danivel és Eleanorral, meg persze Jenna-val.
Az elmúlt hónapok eléggé unalmasan teltek számomra. Zayn állandóan stúdiózik, Dani a karrierje miatt nem ér rám, Eleanornak pedig vannak más barátai. Egyetlen 'lelki társam' Jenna. Majdnem minden nap vele lógok. Beszélgetünk, vagy vásárolni, moziba megyünk. Annyi szabadidőm van, mint a tenger, mivel Zayn felbérelt egy házvezetőnőt. Sajnos... Utálom, hogy egy idegen pakolgatja a cuccaimat, mos, főz, takarít helyettem. De Zayn ragaszkodik hozzá.. Tudom, hogy félt, de "néha" egy "kicsit" túlzásba esik.
Egy szó mint száz, ilyen unalmasan telt el ez a három hónap.
Zayn és Harry oda meg vissza vannak a babáért, pedig még van hátra 2 hónap.
Nem akarom elkiabálni, de hál' Istennek minden rendben van közöttünk. Megbeszéltük a név-problémát is, hogy Malik vagy Styles legyen a picúr. Harry első szóra vágta rá a Malikot. Nem szeretne ezzel nekünk kellemetlenséget okozni, az meg főleg nem akarja, hogy ezen csámcsogjon a média.
Kezdem én is megszokni ezt az egészet...
Bár abba nehezen törődök bele, hogy híztam, de az vigasztal, hogy Zaynnek így is tökéletes vagyok.
Nagy gondolkodásomból a kapucsengő zökkentett ki.
Még csak 8 óra, de már is megjöttek az első vendégek, Harry és Jenna.
Hát, az ő kapcsolatuk eléggé kesze-kusza. Többek, mint barátok, de mégis kevesebb, mint szerelem. Valószínű Jenna még mindig fél a kapcsolattól, vagyis inkább attól, hogy egyszer elveszíti Harry-t.
- Hozod a pezsgőt, bébi? - kérdezte Zayn éjfél előtt pár perccel.
Kimentem az üvegért és a poharakért, majd mindenkinek a kezébe nyomtam egyet, s éjfélkor közösen koccintottunk.
- Igyunk arra, hogy az idei év jobb legyen, mint a tavalyi - mondtam.
- A tavalyi is csodás volt - suttogta Zayn.
- Biztos vagy te ebben? Pszichiátria, öngyilkossági kísérletek...
- Ezek csak rossz emlékek. A lényeg az, hogy megismertelek és születni fog egy csodálatos lányunk - csókolt meg.
Igaza van. Imádom Zaynben, hogy mindennek a jó oldalát nézi. És nem utolsó sorban úgy kezeli a csöppséget, mintha a sajátja lenne.
Lassan elmentek a vendégek, csak Harry és Jenna maradtak.
Míg a fiúk lent beszélgettek, mi fönt pletyiztünk Jenna-val.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Zayn valakivel üvöltözik.
- Senki se kíváncsi rád! Tűnj a házamból mielőtt Megan meglát! - kiabált Zayn.
Nem bírtam magammal, lerohantam a lépcsőn megnézni ki van itt.
- Ahhj, a francba! - káromkodott Zayn, mikor meglátott.
- Hello, csitrike! Már rég láttalak! Jéé, mekkora lettél! Zayn, nem rossz, hogy nem a te gyereked? - nyávogott Perrie.
Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam. Miért jött ide? Ezzel a 'nem a te gyereked' szöveggel úgyse tud szétválasztani minket Zaynnel.
- Perrie, elég legyen! Takarodj el, most! - üvöltötte Zayn.
- Nem-nem. Előbb végighallgattok! De menjünk be, ne itt kint beszéljük meg - s ezzel bent is volt a nappalinkban.
- Szóval - kezdett bele beszédébe - Gondolom Zayn, minden vágyad egy saját gyerek...
- Jaj Perrie, ne kezd már megint - forgatta a szemeit Zayn.
- De ez hamarabb teljesült, mint ahogy gondoltad volna - mondta Perrie furfangosan.
Mi csak értetlenkedve néztünk rá.
- Nem tudom, emlékszel e még arra, amikor Megan drágám öngyilkos akart lenni, és utána te lepasszoltad Harry-nél és hozzám futottál. - húzta az időt Perrie.
Zayn nagyot nyelt. Szemeivel a földre meredt. Arcán idegesség helyett aggodalom tükröződött.
- Annak a pár hétnek lett egy következménye - folytatta Perrie. - Teljesülni fog egy álmod. Lesz egy saját gyermeked. Egy fiad, tőlem.
Lefagyva hallgattuk Perrie-t. Én azonnal zokogni kezdtem, Harry és Jenna vigasztalásába.
Zayn fájdalmasan felnyögött, majd (nem túl kedvesen) kitessékelte Perrie-t.
- Megan, én... nem tudok mit mondani. Sajnálom. Nem tudom, hogyan tehetném jóvá... - ölelt át Zayn.
- Sehogy - válaszoltam ridegen s kibújtam karjai közül.
ui.: Kérlek titeket, hogy kommenteljetek, mert fontos lenne megtudnom a véleményeteket.
2013. április 21., vasárnap
Sajnálom...
Sziasztok.
Nem is tudom, hogy mondjam el...
De valahogy... belefáradtam ebbe a blogba.
29 feliratkozó, és mindössze 11 pipa, 5 komi... Jó, persze, ez sem kevés...
De nem érzem azt, hogy szeretnétek a blogom. Olyan, mintha csak úgy feliratkoztatok volna, egye fene...
Van ötletem a sztorihoz, egészen a legvégéig, de most nincs erőm folytatni. Ha egy kicsivel több biztatást kaptam volna, lehet hogy nem kéne ezt kimondanom, de A BLOGOT SZÜNETELTETEM. Sajnálom, bár szerintem én jobban, mint ti.
Ha viszont tényleg szerettétek a történetet, ne iratkozzatok le, mert ezer százalék, hogy folytatni fogom.
Nem tudom még, hogy mikor, de lesz folytatás.
Ennyit szerettem volna...
Még egyszer sajnálom...
Nem is tudom, hogy mondjam el...
De valahogy... belefáradtam ebbe a blogba.
29 feliratkozó, és mindössze 11 pipa, 5 komi... Jó, persze, ez sem kevés...
De nem érzem azt, hogy szeretnétek a blogom. Olyan, mintha csak úgy feliratkoztatok volna, egye fene...
Van ötletem a sztorihoz, egészen a legvégéig, de most nincs erőm folytatni. Ha egy kicsivel több biztatást kaptam volna, lehet hogy nem kéne ezt kimondanom, de A BLOGOT SZÜNETELTETEM. Sajnálom, bár szerintem én jobban, mint ti.
Ha viszont tényleg szerettétek a történetet, ne iratkozzatok le, mert ezer százalék, hogy folytatni fogom.
Nem tudom még, hogy mikor, de lesz folytatás.
Ennyit szerettem volna...
Még egyszer sajnálom...
2013. április 12., péntek
Huszadik rész.
Sziasztok!
Tudom, késtem, mint mindig...
De egyszerűen nem volt ihletem, unalmas részt pedig nem akartam hozni.
Mint látjátok, megváltozott a kinézet.
Valamint tettem be pipákat a bejegyzés alá, megköszönném ha használnátok. ;)
A megjegyzés írásánál se kell többet beírni a kódot.
Remélem most már kapok visszajelezést.
Kitettem a blogom facebook csoportját, lejjebb egy modulba. Ha gondoljátok, csatlakozzatok, oda is mindig kirakom az új részeket.
Köszönöm a 28 rendszeres olvasót, a 9200 oldalmegjelenítést.♥
Azt hiszem ennyi lenne...
Jó olvasást. :)
2 hét után végre kitehettem a lábam abból a diliházból...
Jenna-val nagyon jóba lettünk, de őt még bent tartják.
Harry-vel egész közel kerültek egymáshoz. Janna még csak barátként tud rá tekinteni, Harry viszont oda meg vissza van érte. Remélem ő is boldog lesz.
Ezeken gondolkoztam, miközben a lehullott, sárga faleveleket rugdostam az úton. Hűvös, őszi idő volt. Zaynnel kéz a kézben sétáltunk ki a kapun.
- Soha, de soha többé nem fogsz visszajönni ide. - nyomott egy puszit arcomra. - Ez a nélküled töltött két hét volt a legrosszabb dolog az életemben.
Szívesen mondtam volna, hogy 'Amikor te hetekre itt hagytál, az nem volt rossz?!', de ehelyett inkább csak elmosolyodtam.
Megtanultam, hogy ami a múltban történt, azon már nem tudok változtatni, ne firtassam a régi dolgokat. Koncentráljak a jövőmre, éljek a jelenben, ne a múltban.
- Attól tartok, egy jó párszor még be fogok jönni ide. - mondtam.
- Te-Te-Tessék? - nézett rám rémültem Zayn.
- Jenna-hoz. - tettem hozzá nevetve.
- A frászt hoztad rám! - bökött oldalba finoman, mire én nevetni kezdtem. Felkapott karjaiba, s a kocsihoz vitt.
- Tegyél le, nehéz vagyok! - kiabáltam.
- Nem vagy nehéz, butus.
- De, híztam egy csomót. - biggyesztettem le ajkaim.
- Na, mégis mennyi az a "csomó"? - mondta miközben letett, hogy előkeresse a kocsikulcsot. - 3 kiló?
- 5... - mondtam szégyenlősen, mire Zayn csak megforgatta a szemeit.
- Gyönyörű vagy. Nem számít mennyit fogsz hízni, nekem csodálatos leszel, örökké. - csókolt meg.
Elpirultam, majd beszálltunk a kocsiba.
A kis jelenetünket pár paparazzi is lencsevégre kapta.
Már el is képzelte a címlapot: "Zayn Malik barátnőjét kiengedték a diliházból."
Mit fog ehhez szólni a management? Már belegondolni is rossz.
Apropó, apám... Már egy jó ideje nem láttam. Kisebb gondom is nagyobb volt nála. Ha jól tudom, most valami fiatal énekesnő testőre... Valószínűleg Harry-t vagy Zaynt kérte meg, hogy vigyázzon rám. Bár, azon se csodálkoznék, ha csak úgy itt hagyott volna, egy szál semmi nélkül. Szerencsére itt van nekem Zayn, és persze a többiek is.
Megálltunk a hatalmas ház előtt. Fáradtan csoszogtam az ajtóig.
Bent azonnal a hűtőhöz vezetett az utam. Zayn nevetve nézte ahogy kipakolom a tartalmát.
- Azt mint meg akarod enni? - kérdezte vigyorogva.
Végignéztem az asztalon... A fél hűtőt kipakoltam... Lehet, hogy egy kicsit túlzásba estem...
Zayn a hátam mögé jött, átkarolta a derekam.
- Zuhanyozz le, addig csinálok vacsit. - mondta édesen, én pedig szót fogadtam neki.
Mennyei érzés volt végre itthon fürödni...
Mikor kijöttem a fürdőből azonnal megcsapott a bacon és a tükörtojás illata.
Vacsora után megfogtam a táskám, amibe a cuccaim voltak, s felvittem a szobánkba.
- Hé hé hé, ide vele! Nem szabad emelned! - mondta Zayn szigorúan.
- Jaj, ne csináld már, nem lesz semmi bajom! - tiltakoztam.
Zayn sóhajtott egyet, majd kivette a táskát a kezemből. Játékosan beleboxoltam a vállába.
Ledobta a táskám a padlóra, majd felém fordult:
- Szeretsz? - kérdezte.
- Szeretlek. De ezt miért kell kérdezni?
Zayn megcsókolt, majd karjaiban vitt fel az emeletre. Leültetett az ágyunkra, majd a fiókjában kutatott.
- Hát... ömm. Nem vagyok a szavak embere ilyenkor. De Rád gondoltam mikor ezt vettem. - mondta, s mögém jött; Egy kis medált rakott a nyakamba. Egy puzzle darab volt, amin a neve szerepelt.
Meghatódottságomban megint potyogni kezdtek a könnyeim. Zayn ugyanolyan nyakláncot adott a kezembe, mint az enyém, csak azon Megan állt. Feltettem a nyakába, majd átöleltem.
- Köszönöm. - suttogtam.
- Van még egy meglepetésem. Nem tudom, mennyire fogsz neki örülni... - vakargatta tarkóját, majd megfogta a kezem s a tetőtér felé húzott. Egyszer voltam még csak odafent. Semmi nincs ott, csak egy üres kis szoba. Kíváncsi voltam, Zayn mit akarhat ott.
Mikor felértünk, megint elsírtam magam.
Földbe gyökereztek a lábaim, amikor az embertömeg futni kezdett felém.
- Istenem! - küszködtem könnyeimmel. - Hát ti?
Míg könnyeimet törölgettem jobban szemügyre vettem a társaságot.
Liam nézett rám biztató mosollyal, szintén pityeregve, mellette Danielle állt. Lou, Eleanor, Niall folytatta a sort.
Gondolom Zayn hívta ide őket, hogy megünnepeljük a boldogságunkat, vagy valami ilyesmi.
Megható volt, hogy mindannyian itt vannak, mint egy nagy család.
De egy ember hiányzott.
- Hol van Harry? - kérdeztem úgy, mint egy kisgyerek, aki az anyukáját keresi.
Alig mondtam ki a mondatot, Harry futott felém lebegő, göndör tincseivel. Szorosan átölelt, légzésén hallottam, hogy sír.
Mikor elengedett, megpillantottam egy másik lányt. Nem akartam hinni a szememnek....
Tudom, késtem, mint mindig...
De egyszerűen nem volt ihletem, unalmas részt pedig nem akartam hozni.
Mint látjátok, megváltozott a kinézet.
Valamint tettem be pipákat a bejegyzés alá, megköszönném ha használnátok. ;)
A megjegyzés írásánál se kell többet beírni a kódot.
Remélem most már kapok visszajelezést.
Kitettem a blogom facebook csoportját, lejjebb egy modulba. Ha gondoljátok, csatlakozzatok, oda is mindig kirakom az új részeket.
Köszönöm a 28 rendszeres olvasót, a 9200 oldalmegjelenítést.♥
Azt hiszem ennyi lenne...
Jó olvasást. :)
2 hét után végre kitehettem a lábam abból a diliházból...
Jenna-val nagyon jóba lettünk, de őt még bent tartják.
Harry-vel egész közel kerültek egymáshoz. Janna még csak barátként tud rá tekinteni, Harry viszont oda meg vissza van érte. Remélem ő is boldog lesz.
Ezeken gondolkoztam, miközben a lehullott, sárga faleveleket rugdostam az úton. Hűvös, őszi idő volt. Zaynnel kéz a kézben sétáltunk ki a kapun.
- Soha, de soha többé nem fogsz visszajönni ide. - nyomott egy puszit arcomra. - Ez a nélküled töltött két hét volt a legrosszabb dolog az életemben.
Szívesen mondtam volna, hogy 'Amikor te hetekre itt hagytál, az nem volt rossz?!', de ehelyett inkább csak elmosolyodtam.
Megtanultam, hogy ami a múltban történt, azon már nem tudok változtatni, ne firtassam a régi dolgokat. Koncentráljak a jövőmre, éljek a jelenben, ne a múltban.
- Attól tartok, egy jó párszor még be fogok jönni ide. - mondtam.
- Te-Te-Tessék? - nézett rám rémültem Zayn.
- Jenna-hoz. - tettem hozzá nevetve.
- A frászt hoztad rám! - bökött oldalba finoman, mire én nevetni kezdtem. Felkapott karjaiba, s a kocsihoz vitt.
- Tegyél le, nehéz vagyok! - kiabáltam.
- Nem vagy nehéz, butus.
- De, híztam egy csomót. - biggyesztettem le ajkaim.
- Na, mégis mennyi az a "csomó"? - mondta miközben letett, hogy előkeresse a kocsikulcsot. - 3 kiló?
- 5... - mondtam szégyenlősen, mire Zayn csak megforgatta a szemeit.
- Gyönyörű vagy. Nem számít mennyit fogsz hízni, nekem csodálatos leszel, örökké. - csókolt meg.
Elpirultam, majd beszálltunk a kocsiba.
A kis jelenetünket pár paparazzi is lencsevégre kapta.
Már el is képzelte a címlapot: "Zayn Malik barátnőjét kiengedték a diliházból."
Mit fog ehhez szólni a management? Már belegondolni is rossz.
Apropó, apám... Már egy jó ideje nem láttam. Kisebb gondom is nagyobb volt nála. Ha jól tudom, most valami fiatal énekesnő testőre... Valószínűleg Harry-t vagy Zaynt kérte meg, hogy vigyázzon rám. Bár, azon se csodálkoznék, ha csak úgy itt hagyott volna, egy szál semmi nélkül. Szerencsére itt van nekem Zayn, és persze a többiek is.
Megálltunk a hatalmas ház előtt. Fáradtan csoszogtam az ajtóig.
Bent azonnal a hűtőhöz vezetett az utam. Zayn nevetve nézte ahogy kipakolom a tartalmát.
- Azt mint meg akarod enni? - kérdezte vigyorogva.
Végignéztem az asztalon... A fél hűtőt kipakoltam... Lehet, hogy egy kicsit túlzásba estem...
Zayn a hátam mögé jött, átkarolta a derekam.
- Zuhanyozz le, addig csinálok vacsit. - mondta édesen, én pedig szót fogadtam neki.
Mennyei érzés volt végre itthon fürödni...
Mikor kijöttem a fürdőből azonnal megcsapott a bacon és a tükörtojás illata.
Vacsora után megfogtam a táskám, amibe a cuccaim voltak, s felvittem a szobánkba.
- Hé hé hé, ide vele! Nem szabad emelned! - mondta Zayn szigorúan.
- Jaj, ne csináld már, nem lesz semmi bajom! - tiltakoztam.
Zayn sóhajtott egyet, majd kivette a táskát a kezemből. Játékosan beleboxoltam a vállába.
Ledobta a táskám a padlóra, majd felém fordult:
- Szeretsz? - kérdezte.
- Szeretlek. De ezt miért kell kérdezni?
Zayn megcsókolt, majd karjaiban vitt fel az emeletre. Leültetett az ágyunkra, majd a fiókjában kutatott.
- Hát... ömm. Nem vagyok a szavak embere ilyenkor. De Rád gondoltam mikor ezt vettem. - mondta, s mögém jött; Egy kis medált rakott a nyakamba. Egy puzzle darab volt, amin a neve szerepelt.
Meghatódottságomban megint potyogni kezdtek a könnyeim. Zayn ugyanolyan nyakláncot adott a kezembe, mint az enyém, csak azon Megan állt. Feltettem a nyakába, majd átöleltem.
- Köszönöm. - suttogtam.
- Van még egy meglepetésem. Nem tudom, mennyire fogsz neki örülni... - vakargatta tarkóját, majd megfogta a kezem s a tetőtér felé húzott. Egyszer voltam még csak odafent. Semmi nincs ott, csak egy üres kis szoba. Kíváncsi voltam, Zayn mit akarhat ott.
Mikor felértünk, megint elsírtam magam.
Az üres, fakó kis szobácska most halványrózsaszín színekben pompázott.
- Ezt... Ezt nem tudom elhinni. - mondtam Zayn nyakába borulva.
- Tudom, hogy még korai, de nem bírtam ki, hogy ne rendezzem be. Megmondhatod, ha nem tetszik, vagy ha esetleg...
- Zayn... Ez gyönyörű. - vágtam szavába.
- Tényleg tetszik? - nézet rám csillogó szemekkel. - Egyedül csináltam mindent, én hoztam el a bútorokat is! - mondta büszkén.
Elnevettem magam, majd végigsétáltam a kis szobácskán.
Korai volt még megcsinálni, de nem érdekelt. Nekem sokat jelentett. Tudatta velem azt, hogy Zayn tényleg szeretné a babát.
Másnap Zaynnel elmentünk vásárolgatni, csavarogni a városba. Késő délután, fáradtan értünk haza.
- MEGLEPETÉS! - hangzott egy hangos kiáltás mikor beléptem a házba.Földbe gyökereztek a lábaim, amikor az embertömeg futni kezdett felém.
- Istenem! - küszködtem könnyeimmel. - Hát ti?
Míg könnyeimet törölgettem jobban szemügyre vettem a társaságot.
Liam nézett rám biztató mosollyal, szintén pityeregve, mellette Danielle állt. Lou, Eleanor, Niall folytatta a sort.
Gondolom Zayn hívta ide őket, hogy megünnepeljük a boldogságunkat, vagy valami ilyesmi.
Megható volt, hogy mindannyian itt vannak, mint egy nagy család.
De egy ember hiányzott.
- Hol van Harry? - kérdeztem úgy, mint egy kisgyerek, aki az anyukáját keresi.
Alig mondtam ki a mondatot, Harry futott felém lebegő, göndör tincseivel. Szorosan átölelt, légzésén hallottam, hogy sír.
Mikor elengedett, megpillantottam egy másik lányt. Nem akartam hinni a szememnek....
2013. április 1., hétfő
Tizenkilencedik rész.
Sziasztok!
Meg is hoztam az új részt. :) Mostantól kb hetente lesz új.
Viszont... Nem tudom, hogy tetszik e nektek a történet, meg úgy összességébe a blog.
Van 23 rendszeres olvasó, nem kevés oldalmegjelenítés naponta, de nem komiztok.
Ez nem komment-könyörgés, csak tényleg nem tudom, hogy tetszik e. Ha elolvastátok, kérlek titeket írjatok pár sort, amiben kifejtitek a véleményeteket. (ha negatív akkor is.)
Mindenféleképpen fogom írni a történetet, de szívesebben írok úgy, ha tudom, hogy tetszik nektek. :)
Ennyi lettem volna, most pedig itt is a rész:)
Hope u like it ;)
Másnap reggel Mrs.Parker kedves hangja ébresztett:
- Jó reggelt, kdveském! - mosolygott rám.
- Jobbat... -nyöszörögtem álmosan.
- Öltözz fel, nemsokára hozzák a reggelit, utána pedig jövök hozzád beszélgetni.
A hátam közepére se kívántam Mrs.Parkert... Nincs különösebb bajom vele, de most semmi kedvem nem volt beszélgetni.
Ennnek ellenére bólintottam s kikászálódtam az ágyból. Kinyitottam az egyik bőröndöt, kivettem egy melegítőnadrágot és egy pólót, majd elindultam felfedezni a "lakosztályomat". Meglepetten tapasztaltam, hogy külön fürdőszobám van. Apró örömök az életben...
Megmostam a fogam, hajam felkötöttem s kicsoszogtam a "nappaliba".
Még vártam a reggelit, kipakoltam a bőröndöt. A ruhák közt két kép lapult: Egyiken Zayn-el voltunk még nyáron, másikon egy közös kép volt a nyaralásunkról Eleanorral és Danielle-el együtt.
Az első kép láttán összeszorult a szívem. Bárcsak visszamehetnék az időbe, bárcsak el lehetne felejteni mindent...
- Jó reggelt, meghoztam a reggelit! - jött be egy mosolygós nővérke.
Letette a tálcát majd el is ment. Pirítós, tojás, szalámi és narancslé volt rajta.. Nem volt étvágyam, de ettem, a baba miatt muszáj.
- Visszajöttem édesem! - jött vissza Mrs.Parker. - Megreggeliztél?
- Igen. - válaszoltam.
- Akkor... Gyere, üljünk le. - fogta meg a kezem s húzott a kanapéra. - Először is, ne legyél abban a hitben, hogy ez egy elmegyógyintézet. Ezen a részlegen az idegileg gyenge betegeket kezeljük. A kérdésesebb betegeink teljesen máshol vannak. Ki mehetsz sétálgatni a kertbe a többiekkel is, van egy közös nappali egy emelettel lejjeb, ha unatkozol nyugodtan lemehetsz beszélgetni. Te különleges ellátásban részesülsz, a fiúk kérésére. Külön szobád van, más ételt is kapsz, mivel babát vársz. Nem lesz olyan rossz, mint amilyennek gondolod. Ráadásul nem leszel bent olyan sokáig.
- Dehogy nem...
- Figyelj, én vagyok az orvos. Tudom, hogy most miért vagy letörve. Félsz Zayntől, félsz, hogy újra elhagy. De szereted és legszívesebben a nyakába ugrottál volna, amikor bement hozzád. Bocsájts meg neki, szeret téged.
- De ez nem ilyen egyszerű...
- Nem haragudhatsz rá életed végéig, Megan! Szeret téged és veled akarja leéni az életét, attól még, hogy nem övé a baba!
- De ezt maga honnan tudja? Közel sincs így... - morogotam.
- Beszéltem Zaynnel, ő mondta. Hidd el, kérlek. És ne magázz, olyan vagy nekem, mint a soha nem volt lányom. - mosolygott Mrs.Parker.
Sóhajtottam egyet, s egy mosolyt erőltettem arcomra.
- Harry-vel beszélgettünk, hogy mi legyen a pici neve. De.. a vezetéknévvel több gond van. Nem tudom, hogy Styles vagy Malik legyen e...
- Hát, mivel Harry az apja, Styles. Viszont ha Zayn-el maradtok, akkor meg milyen már, hogy Stylesnek hívják..
- Igen, meg a média is.. De Harry-nek rosszul esne, ha nem Styles lenne... Érthető is.
- Akkor legyen Styles. - mosolygott rám Mrs.Parker.
Megsimogatta arcomat, elköszönt majd el is ment.
Unatkoztam, de féltem kimenni a szobámból. Borzasztó nagy volt az épület, meg idegen is. Nem is beszélve, hogyha olyan részlegre tévedek, ahol olyan betegek vannak akik... belegondolni se merek.
Délig csak bámultam ki az ablakon.
- Khm... - köszörülte meg torkát mögöttem valaki.
Riadtan hátrapillantottam, majd mosoly húzódott az aromra: Zayn és Harry állt az ajtóba.
- Sziasztok! - öleltem meg őket. - Gyertek bejjeb!
- Hogy vagy? - kérdezték egyszerre.
- Megvagyok.. veletek mi újság? - kérdeztem.
- Hiányzol... - sóhajtott Zayn.
- Ti is nekem...- mosolyogtam. - Elunom itt az életem...
- Elhiszem.. Se TV, se semmi. - nézett körbe Harry.
Elbeszélgettünk pár órát, majd hívta őket a menedzserük s elmentek.
Egyedül maradtam...
Megfogatdatm Mrs.Parker tanácsát és lementem a közös nappaliba.
Az egyik asztalnál egy 16 év körüli lány ült, fekete ruhákban, arcát a földre szegeszte, szemei ki voltak sírva.
Látszott rajta, hogy nem szeretne senkivel se beszélgetni, de valamiért mégis késztetsét éreztem arra, hogy odamentjek hozzá. Remegő léptekkel sétáltam oda hozzá.
- Szia, nem akarok zavarni, csak egyedül vagyok, és gondoltam beszélgethetnénk... - szóltam hozzá.
- Ülj csak le. - mutattott a mellette levő székre.
Leültem, majd kínos csönd keletkezett.
- Ömm... hogy hívnak? - kérdeztem.
- Jenna. - válaszolta.
- Én Megan vagyok. - nyújtottam kezem.
- Terhes vagy? - kerekedtek ki szemei mikor meglátta hasam. Csak akkor láttam meg, milyen szép lány.
- Igen. - mosolyogtam.
- De akkor mit keresel itt? - kérdezte csodálkozva, mie én elmeséltem neki mindent.
Nem szólt rá semmit, csak egy "Értem"-et nyögött ki. Mintha semmiség lenne az, ami velem történt...
- És te miért vagy bent? - kérdeztem. Mostmár kínácsi vagyok, ő miért van itt.
- Egyik reggel összevesztem a családommal. Nagymamámhoz kellet mennünk, vidékre, de nem akartam menni és kivertem a balhét, hogy én pedig maradok itthon. A szüleim megelégedlték a hisztim, és otthonhagytak, aminek én nagyon örültem, mert el tudtam menni bulizni. Mikor elmentek, éreztem, hogy nem kellet volna ennek így történnie... De hamar elhesegettem ezeket a baljós érzéseket, és elmentem szórakozni. Egyszer csak rendőrök jelentek meg a klubban. Engem kerestek. Nem tudtam mi történt, de egyből a szüleimre gondoltam. Bevittek egy kórházba. Ott mondta el egy orvos, hogy meghaltak, autóbalesetben. Összeomlottam.. Minden miattam volt. Apám ideges volt, hogy nem mentem. Mikor ideges volt, mindig gyorsan vezetett. Valószínüleg e miatt volt a baleset. Az én hibám... Öngyilkos akartam lenni, de sajnos túléltem. És behoztak ide.. Innen meg ha egyszer kiengednek, árvaházba kerülök Az egyetlen rokonom a nagymamám, de ő ezek után hallani sem akar rólam...
- Részvétem... - mondtam.
Jenna megcsóválta fejét, majd sóhajtott egyet.
- Látod, a te helyzeted sokkal de sokkal jobb. Neked ott van két ember, aki bármit megtenne érted. Ha kiengedek innen hazamész a barátodhoz és majd boldogan fogjátok nevelgetni a babát. Higgy neki, szeret. - mosolygott keserűen.
- Igazad van... Köszönöm, hogy beszélgettél velem, és elmondtad, hogy mi történt veled. Mostmár teljesen máshogy látok mindent... - öleltem meg a lányt. - Hidd el, veled is minden jóra fordul.
Jenna felsóhajtott, majd elcsoszogtunk a szobáinkba.
Örültem, hogy megismerhettem Jenna-t. Rádöbbentett arra, hogy fölöslegesen aggódok. Zayn szeret, és minden rendben lesz.
Rápillantottam ágyam mellet lévő közös képünkre, s mosollyal az arcomon aludtam el.
Meg is hoztam az új részt. :) Mostantól kb hetente lesz új.
Viszont... Nem tudom, hogy tetszik e nektek a történet, meg úgy összességébe a blog.
Van 23 rendszeres olvasó, nem kevés oldalmegjelenítés naponta, de nem komiztok.
Ez nem komment-könyörgés, csak tényleg nem tudom, hogy tetszik e. Ha elolvastátok, kérlek titeket írjatok pár sort, amiben kifejtitek a véleményeteket. (ha negatív akkor is.)
Mindenféleképpen fogom írni a történetet, de szívesebben írok úgy, ha tudom, hogy tetszik nektek. :)
Ennyi lettem volna, most pedig itt is a rész:)
Hope u like it ;)
Másnap reggel Mrs.Parker kedves hangja ébresztett:
- Jó reggelt, kdveském! - mosolygott rám.
- Jobbat... -nyöszörögtem álmosan.
- Öltözz fel, nemsokára hozzák a reggelit, utána pedig jövök hozzád beszélgetni.
A hátam közepére se kívántam Mrs.Parkert... Nincs különösebb bajom vele, de most semmi kedvem nem volt beszélgetni.
Ennnek ellenére bólintottam s kikászálódtam az ágyból. Kinyitottam az egyik bőröndöt, kivettem egy melegítőnadrágot és egy pólót, majd elindultam felfedezni a "lakosztályomat". Meglepetten tapasztaltam, hogy külön fürdőszobám van. Apró örömök az életben...
Megmostam a fogam, hajam felkötöttem s kicsoszogtam a "nappaliba".
Még vártam a reggelit, kipakoltam a bőröndöt. A ruhák közt két kép lapult: Egyiken Zayn-el voltunk még nyáron, másikon egy közös kép volt a nyaralásunkról Eleanorral és Danielle-el együtt.
Az első kép láttán összeszorult a szívem. Bárcsak visszamehetnék az időbe, bárcsak el lehetne felejteni mindent...
- Jó reggelt, meghoztam a reggelit! - jött be egy mosolygós nővérke.
Letette a tálcát majd el is ment. Pirítós, tojás, szalámi és narancslé volt rajta.. Nem volt étvágyam, de ettem, a baba miatt muszáj.
- Visszajöttem édesem! - jött vissza Mrs.Parker. - Megreggeliztél?
- Igen. - válaszoltam.
- Akkor... Gyere, üljünk le. - fogta meg a kezem s húzott a kanapéra. - Először is, ne legyél abban a hitben, hogy ez egy elmegyógyintézet. Ezen a részlegen az idegileg gyenge betegeket kezeljük. A kérdésesebb betegeink teljesen máshol vannak. Ki mehetsz sétálgatni a kertbe a többiekkel is, van egy közös nappali egy emelettel lejjeb, ha unatkozol nyugodtan lemehetsz beszélgetni. Te különleges ellátásban részesülsz, a fiúk kérésére. Külön szobád van, más ételt is kapsz, mivel babát vársz. Nem lesz olyan rossz, mint amilyennek gondolod. Ráadásul nem leszel bent olyan sokáig.
- Dehogy nem...
- Figyelj, én vagyok az orvos. Tudom, hogy most miért vagy letörve. Félsz Zayntől, félsz, hogy újra elhagy. De szereted és legszívesebben a nyakába ugrottál volna, amikor bement hozzád. Bocsájts meg neki, szeret téged.
- De ez nem ilyen egyszerű...
- Nem haragudhatsz rá életed végéig, Megan! Szeret téged és veled akarja leéni az életét, attól még, hogy nem övé a baba!
- De ezt maga honnan tudja? Közel sincs így... - morogotam.
- Beszéltem Zaynnel, ő mondta. Hidd el, kérlek. És ne magázz, olyan vagy nekem, mint a soha nem volt lányom. - mosolygott Mrs.Parker.
Sóhajtottam egyet, s egy mosolyt erőltettem arcomra.
- Harry-vel beszélgettünk, hogy mi legyen a pici neve. De.. a vezetéknévvel több gond van. Nem tudom, hogy Styles vagy Malik legyen e...
- Hát, mivel Harry az apja, Styles. Viszont ha Zayn-el maradtok, akkor meg milyen már, hogy Stylesnek hívják..
- Igen, meg a média is.. De Harry-nek rosszul esne, ha nem Styles lenne... Érthető is.
- Akkor legyen Styles. - mosolygott rám Mrs.Parker.
Megsimogatta arcomat, elköszönt majd el is ment.
Unatkoztam, de féltem kimenni a szobámból. Borzasztó nagy volt az épület, meg idegen is. Nem is beszélve, hogyha olyan részlegre tévedek, ahol olyan betegek vannak akik... belegondolni se merek.
Délig csak bámultam ki az ablakon.
- Khm... - köszörülte meg torkát mögöttem valaki.
Riadtan hátrapillantottam, majd mosoly húzódott az aromra: Zayn és Harry állt az ajtóba.
- Sziasztok! - öleltem meg őket. - Gyertek bejjeb!
- Hogy vagy? - kérdezték egyszerre.
- Megvagyok.. veletek mi újság? - kérdeztem.
- Hiányzol... - sóhajtott Zayn.
- Ti is nekem...- mosolyogtam. - Elunom itt az életem...
- Elhiszem.. Se TV, se semmi. - nézett körbe Harry.
Elbeszélgettünk pár órát, majd hívta őket a menedzserük s elmentek.
Egyedül maradtam...
Megfogatdatm Mrs.Parker tanácsát és lementem a közös nappaliba.
Az egyik asztalnál egy 16 év körüli lány ült, fekete ruhákban, arcát a földre szegeszte, szemei ki voltak sírva.
Látszott rajta, hogy nem szeretne senkivel se beszélgetni, de valamiért mégis késztetsét éreztem arra, hogy odamentjek hozzá. Remegő léptekkel sétáltam oda hozzá.
- Szia, nem akarok zavarni, csak egyedül vagyok, és gondoltam beszélgethetnénk... - szóltam hozzá.
- Ülj csak le. - mutattott a mellette levő székre.
Leültem, majd kínos csönd keletkezett.
- Ömm... hogy hívnak? - kérdeztem.
- Jenna. - válaszolta.
- Én Megan vagyok. - nyújtottam kezem.
- Terhes vagy? - kerekedtek ki szemei mikor meglátta hasam. Csak akkor láttam meg, milyen szép lány.
- Igen. - mosolyogtam.
- De akkor mit keresel itt? - kérdezte csodálkozva, mie én elmeséltem neki mindent.
Nem szólt rá semmit, csak egy "Értem"-et nyögött ki. Mintha semmiség lenne az, ami velem történt...
- És te miért vagy bent? - kérdeztem. Mostmár kínácsi vagyok, ő miért van itt.
- Egyik reggel összevesztem a családommal. Nagymamámhoz kellet mennünk, vidékre, de nem akartam menni és kivertem a balhét, hogy én pedig maradok itthon. A szüleim megelégedlték a hisztim, és otthonhagytak, aminek én nagyon örültem, mert el tudtam menni bulizni. Mikor elmentek, éreztem, hogy nem kellet volna ennek így történnie... De hamar elhesegettem ezeket a baljós érzéseket, és elmentem szórakozni. Egyszer csak rendőrök jelentek meg a klubban. Engem kerestek. Nem tudtam mi történt, de egyből a szüleimre gondoltam. Bevittek egy kórházba. Ott mondta el egy orvos, hogy meghaltak, autóbalesetben. Összeomlottam.. Minden miattam volt. Apám ideges volt, hogy nem mentem. Mikor ideges volt, mindig gyorsan vezetett. Valószínüleg e miatt volt a baleset. Az én hibám... Öngyilkos akartam lenni, de sajnos túléltem. És behoztak ide.. Innen meg ha egyszer kiengednek, árvaházba kerülök Az egyetlen rokonom a nagymamám, de ő ezek után hallani sem akar rólam...
- Részvétem... - mondtam.
Jenna megcsóválta fejét, majd sóhajtott egyet.
- Látod, a te helyzeted sokkal de sokkal jobb. Neked ott van két ember, aki bármit megtenne érted. Ha kiengedek innen hazamész a barátodhoz és majd boldogan fogjátok nevelgetni a babát. Higgy neki, szeret. - mosolygott keserűen.
- Igazad van... Köszönöm, hogy beszélgettél velem, és elmondtad, hogy mi történt veled. Mostmár teljesen máshogy látok mindent... - öleltem meg a lányt. - Hidd el, veled is minden jóra fordul.
Jenna felsóhajtott, majd elcsoszogtunk a szobáinkba.
Örültem, hogy megismerhettem Jenna-t. Rádöbbentett arra, hogy fölöslegesen aggódok. Zayn szeret, és minden rendben lesz.
Rápillantottam ágyam mellet lévő közös képünkre, s mosollyal az arcomon aludtam el.
2013. március 29., péntek
#nemújrész
Sziasztok!
Kezdtem egy új blogot...
Remélem tetszeni fog, olvassátok, kommenteltek, pipáltok és feliratkoztok ide is.:)
http://morethanfirendslessthanlove.blogspot.hu/
Kezdtem egy új blogot...
Remélem tetszeni fog, olvassátok, kommenteltek, pipáltok és feliratkoztok ide is.:)
http://morethanfirendslessthanlove.blogspot.hu/
2013. március 28., csütörtök
Tizennyolcadik rész.
Sziasztok!
Sajnálom, hogy így megvárattalak titeket az új résszel.
De sajnos nem volt időm írni, mert készülök egy "meglepetéssel" nektek. ;)
Ismét szeretném megköszönni a 6900+ oldalmegjelenítést, a 22 rendszeres olvasót, a pozitív kritikákat és a díjat.♥ (amit még nem raktam ki...)
Na de nem is fecsegek többet,
Jó olvasást!
Zayn szemszöge
- Megan, kérlek ne mondj ilyeneket. Nem vagy beteg. Csak egy kis segítségre van szükséged. - térdeltem le mellé.
- Te könnyen beszélsz... - sziszegte. - Nem te fogsz diliházba menni...
- De az nem diliház. Meglátod, csak pár hétig leszel bent. - erőltettem mosolyt arcomra.
- Pár hét... Chhh... Neked csak pár hét, de nekem egy örökkévalóság lesz. Ha egyáltalán kiengednek...
- Miért ne engednének ki?! - csodálkoztam.
- Mert nem fognak. - mormogta.
Még sosem láttam ilyennek Megan-t. Ott kuporgott a földön, csak meredt maga elé. Beszéde is furcsa volt. Inkább csak motyogott, dühösen. Szemei könnyektől csillogtak.
- De miért mondod ezt?! Ki fognak engedni. - simítottam végig könnyes arcán.
- Nem fognak. - vágta rá dacosan.
- Az Isten szerelmére Megan, miért mondod ezt?! Tudsz valamit, amit mi nem?! - kérdeztem kétségbeesetten.
Nem létezik, hogy Megan többet tudjon, mint én. Velem beszélt Mrs. Parker, nekem mondta, hogy nem lesz bent sokáig. Akkor ő mit tudhat?!
- Nem fognak kiengedni, mert tudják, ha kimegyek újra megpróbálom azt, ami eddig kétszer nem sikerült. Tudják, hogy harmadszorra is meg fogom próbálni, és az sikerülni fog. Tudják, hogyha kiengednek, öngyilkos leszek.
- De nem leszel, mert itt vagyok veled, és melletted leszek! - tűrtem el haját arcából. Szemeimben könnyek gyűltek. Nem bírtam visszatartani őket, sírni kezdtem.
- Múltkor is ezt mondtad... - motyogta.
- Kérlek, felejtsük el a múltat... Sajnálom, mindennél jobban.
- Neked könnyű. Fogod magad, és visszamész Perrie-hez és élitek a tökéletes életeteket. De velem mi lesz?!
- Nem fogok visszamenni hozzá, soha többet. Téged szeretlek, és téged is szerettelek, mindig. - mondtam szipogva.
- Akkor miért mentél el?! Miért?!
- Sajnálom... Nem tudok mást mondani... Hülye voltam. De kérlek, lépjünk túl ezen, és törődjünk a jövőnkkel. Pár hét, és kiengednek a pszichiátriáról. Minden rendbe fog jönni, és majd együtt fogjuk nevelgetni a picilányt. - mosolyogtam könnyeimet visszafojtva.
- Bár ilyen egyszerű lenne ez az egész... - sóhajtott fel.
- Meglátod, minden rendbe jön. - simogattam meg arcát.
Megan érzelmet nem mutatva bámulta tovább a padlót.
- Zayn, kijönnél egy picit? - jött be Mrs.Parker.
Bólintottam, vetettem egy utolsó pillantást Megan-re majd kicsoszogtam Mrs.Praker után.
- Látom nem fogadta túl jól... - mondta szomorúan.
- Nem... Szerinte örökké bent fogják tartani. És a legrosszabb az, hogy még mindig meg akar halni. - temettem kezeimbe arcom.
- Hmmm... Majd megpróbálok én is beszélni vele. - mosolygott rám.
- Rendben. A többiek hol vannak? - kérdeztem.
- Megkértem őket, hogy hozzák el Megan legfontosabb holmijait, mert már este átvisszük a pszichiátriára.
Fájdalmasan felsóhajtottam, majd faggatni kezdtem Mrs. Parkert.
- És... valószínűleg meddig fog bent lenni?
- Nem tudom. Lehet hogy csak két hétig, de legrosszabb esetben hónapokig is. Attól függ, hogy javul az állapota.
- De ugye minden nap bemehetünk hozzá? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Be, persze. De most mennem kell, várnak. Szerintem segíts csomagolni a többieknek. - tanácsolta Mrs.Parker s elsietett.
Leültem egy székre és csak gondolkodtam... Gondolkodtam, a jövőről. Mi lesz most?....
Este
Megan szemszöge
Összekuporodva feküdtem az ágyamon. Vártam, mikor jönnek értem, mikor visznek el.
Ajtócsapódás....
Nem fordultam meg.
Ha akar valamit, majd hozzám szól. - gondoltam magamba.
Egy kéz érintette meg hátamat. Összerezzentem.
- M-M-Megan... - dadogta egy ismerős, mély, rekedtes hang. Felkeltem, s amint megpillantottam, nyakába borultam. Karjaimat nyaka köré fontam, göndör tincsei arcomba fúródtak.
- Én... Én annyira sajnálom. - mondta remegő ajkakkal.
- Nincs mit sajnálnod. Nem tehetsz semmiről. - mosolyogtam rá.
- Ígérem, minden nap meglátogatlak. Nem foglak cserben hagyni, sose.
- Tudom. - mosolyodtam el.
- Ígérd meg, hogy többet nem csinálsz semmi baromságot.
- Nem ígérek semmit... - hajtottam le fejem.
- Ígérd meg. - nézett mélyen szemembe gyönyörű, zöld szemivel.
- Remélem, hogy a pici a te szemeidet örökli. - néztem tovább szemeibe.
Harry elmosolyodott, majd leült mellém.
- Nem tudom, hogy akarsz e erről beszélni, vagy gondolkodtál e ezen.. De.. Mi legyen a neve?
- Emily? - vetettem fel az első ötletem.
- Emily Styles... - suttogta Harry. - Apropó, Styles lesz egyáltalán a vezetékneve, vagy Malik?
- Styles, mindenképp. - mondtam határozottam, mire Harry arcára hálás mosoly húzódott.
- Hölgyem, pakolnia kéne. Nemsokára mennie kell. - jött be egy nővér. Bólintottam, s Harry segítségével összepakoltam azt a pár ruhadarabot.
A folyosón Zayn és Liam görnyedtek.
Síri csendben mentünk végig a kórházban, Mrs.Parker kíséretében.
A kocsiban végig beszélt hozzám. Elmondta, hogy a pszichiátria nem úgy néz ki, mint egy kórház, hogy nem idegbetegek lesznek ott, és ameddig engem bent tartanak, ő is velem lesz.
Mindez nem vigasztalt, egy cseppet se.
Habár tényleg nem diliháznak nézett ki, jobban hasonlított egy kórházra. Egyre jobb...
Remegő léptekkel sétáltam be. Senki se mert szólni egy szót se. Néha-néha a fiúk összesúgtak egy mondatot, de ezen kívül semmi más nem törte meg a néma csendet.
Kaptam egy karszalagot, amin rajta volt a nevem és a szobaszámom. Mintha hülye lennék, és nem tudnám megjegyezni...
- Nos, fiúk, nektek menni kéne... - mondta Mrs.Parker. Gyomrom görcsbe rándult, láttam a többieken is, hogy majdnem elsírják magukat.
- Kérem, hadd kísérjük fel a szobájába. - hízelgett Zayn.
- Rendben... De máskor csak és szigorúan látogatási időn belül, tehát reggel tíztől este hétig mehettek fel. - mondta szigorúan Mrs.Parker.
Fellifteztünk a harmadikra majd végigsiettünk a kékes-zöld kórházi folyosókon. A leges legvégén megálltunk, Mrs.Parker elővett egy kulcsot s kinyitotta az ajtót.
Amikor megláttam a szobát, majdnem sírva fakadtam. Tipikus kórházi hangulat...
A fiúk látták rajtam, hogy teljesen kikészültem. Lerakták a csomagjaim, megölelgettek, majd elmentek, mert már későre járt.
Mrs.Parker elmondott még néhány tudnivalót, köztük a keresztnevét is, ami Lorette, és megengedte, hogy tegezzem.
Mikor végre elment kitúrtam pizsamámat, megvetettem cseppet sem barátságos ágyam és álomba sírtam magam.
Sajnálom, hogy így megvárattalak titeket az új résszel.
De sajnos nem volt időm írni, mert készülök egy "meglepetéssel" nektek. ;)
Ismét szeretném megköszönni a 6900+ oldalmegjelenítést, a 22 rendszeres olvasót, a pozitív kritikákat és a díjat.♥ (amit még nem raktam ki...)
Na de nem is fecsegek többet,
Jó olvasást!
Zayn szemszöge
- Megan, kérlek ne mondj ilyeneket. Nem vagy beteg. Csak egy kis segítségre van szükséged. - térdeltem le mellé.
- Te könnyen beszélsz... - sziszegte. - Nem te fogsz diliházba menni...
- De az nem diliház. Meglátod, csak pár hétig leszel bent. - erőltettem mosolyt arcomra.
- Pár hét... Chhh... Neked csak pár hét, de nekem egy örökkévalóság lesz. Ha egyáltalán kiengednek...
- Miért ne engednének ki?! - csodálkoztam.
- Mert nem fognak. - mormogta.
Még sosem láttam ilyennek Megan-t. Ott kuporgott a földön, csak meredt maga elé. Beszéde is furcsa volt. Inkább csak motyogott, dühösen. Szemei könnyektől csillogtak.
- De miért mondod ezt?! Ki fognak engedni. - simítottam végig könnyes arcán.
- Nem fognak. - vágta rá dacosan.
- Az Isten szerelmére Megan, miért mondod ezt?! Tudsz valamit, amit mi nem?! - kérdeztem kétségbeesetten.
Nem létezik, hogy Megan többet tudjon, mint én. Velem beszélt Mrs. Parker, nekem mondta, hogy nem lesz bent sokáig. Akkor ő mit tudhat?!
- Nem fognak kiengedni, mert tudják, ha kimegyek újra megpróbálom azt, ami eddig kétszer nem sikerült. Tudják, hogy harmadszorra is meg fogom próbálni, és az sikerülni fog. Tudják, hogyha kiengednek, öngyilkos leszek.
- De nem leszel, mert itt vagyok veled, és melletted leszek! - tűrtem el haját arcából. Szemeimben könnyek gyűltek. Nem bírtam visszatartani őket, sírni kezdtem.
- Múltkor is ezt mondtad... - motyogta.
- Kérlek, felejtsük el a múltat... Sajnálom, mindennél jobban.
- Neked könnyű. Fogod magad, és visszamész Perrie-hez és élitek a tökéletes életeteket. De velem mi lesz?!
- Nem fogok visszamenni hozzá, soha többet. Téged szeretlek, és téged is szerettelek, mindig. - mondtam szipogva.
- Akkor miért mentél el?! Miért?!
- Sajnálom... Nem tudok mást mondani... Hülye voltam. De kérlek, lépjünk túl ezen, és törődjünk a jövőnkkel. Pár hét, és kiengednek a pszichiátriáról. Minden rendbe fog jönni, és majd együtt fogjuk nevelgetni a picilányt. - mosolyogtam könnyeimet visszafojtva.
- Bár ilyen egyszerű lenne ez az egész... - sóhajtott fel.
- Meglátod, minden rendbe jön. - simogattam meg arcát.
Megan érzelmet nem mutatva bámulta tovább a padlót.
- Zayn, kijönnél egy picit? - jött be Mrs.Parker.
Bólintottam, vetettem egy utolsó pillantást Megan-re majd kicsoszogtam Mrs.Praker után.
- Látom nem fogadta túl jól... - mondta szomorúan.
- Nem... Szerinte örökké bent fogják tartani. És a legrosszabb az, hogy még mindig meg akar halni. - temettem kezeimbe arcom.
- Hmmm... Majd megpróbálok én is beszélni vele. - mosolygott rám.
- Rendben. A többiek hol vannak? - kérdeztem.
- Megkértem őket, hogy hozzák el Megan legfontosabb holmijait, mert már este átvisszük a pszichiátriára.
Fájdalmasan felsóhajtottam, majd faggatni kezdtem Mrs. Parkert.
- És... valószínűleg meddig fog bent lenni?
- Nem tudom. Lehet hogy csak két hétig, de legrosszabb esetben hónapokig is. Attól függ, hogy javul az állapota.
- De ugye minden nap bemehetünk hozzá? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Be, persze. De most mennem kell, várnak. Szerintem segíts csomagolni a többieknek. - tanácsolta Mrs.Parker s elsietett.
Leültem egy székre és csak gondolkodtam... Gondolkodtam, a jövőről. Mi lesz most?....
Este
Megan szemszöge
Összekuporodva feküdtem az ágyamon. Vártam, mikor jönnek értem, mikor visznek el.
Ajtócsapódás....
Nem fordultam meg.
Ha akar valamit, majd hozzám szól. - gondoltam magamba.
Egy kéz érintette meg hátamat. Összerezzentem.
- M-M-Megan... - dadogta egy ismerős, mély, rekedtes hang. Felkeltem, s amint megpillantottam, nyakába borultam. Karjaimat nyaka köré fontam, göndör tincsei arcomba fúródtak.
- Én... Én annyira sajnálom. - mondta remegő ajkakkal.
- Nincs mit sajnálnod. Nem tehetsz semmiről. - mosolyogtam rá.
- Ígérem, minden nap meglátogatlak. Nem foglak cserben hagyni, sose.
- Tudom. - mosolyodtam el.
- Ígérd meg, hogy többet nem csinálsz semmi baromságot.
- Nem ígérek semmit... - hajtottam le fejem.
- Ígérd meg. - nézett mélyen szemembe gyönyörű, zöld szemivel.
- Remélem, hogy a pici a te szemeidet örökli. - néztem tovább szemeibe.
Harry elmosolyodott, majd leült mellém.
- Nem tudom, hogy akarsz e erről beszélni, vagy gondolkodtál e ezen.. De.. Mi legyen a neve?
- Emily? - vetettem fel az első ötletem.
- Emily Styles... - suttogta Harry. - Apropó, Styles lesz egyáltalán a vezetékneve, vagy Malik?
- Styles, mindenképp. - mondtam határozottam, mire Harry arcára hálás mosoly húzódott.
- Hölgyem, pakolnia kéne. Nemsokára mennie kell. - jött be egy nővér. Bólintottam, s Harry segítségével összepakoltam azt a pár ruhadarabot.
A folyosón Zayn és Liam görnyedtek.
Síri csendben mentünk végig a kórházban, Mrs.Parker kíséretében.
A kocsiban végig beszélt hozzám. Elmondta, hogy a pszichiátria nem úgy néz ki, mint egy kórház, hogy nem idegbetegek lesznek ott, és ameddig engem bent tartanak, ő is velem lesz.
Mindez nem vigasztalt, egy cseppet se.
Habár tényleg nem diliháznak nézett ki, jobban hasonlított egy kórházra. Egyre jobb...
Remegő léptekkel sétáltam be. Senki se mert szólni egy szót se. Néha-néha a fiúk összesúgtak egy mondatot, de ezen kívül semmi más nem törte meg a néma csendet.
Kaptam egy karszalagot, amin rajta volt a nevem és a szobaszámom. Mintha hülye lennék, és nem tudnám megjegyezni...
- Nos, fiúk, nektek menni kéne... - mondta Mrs.Parker. Gyomrom görcsbe rándult, láttam a többieken is, hogy majdnem elsírják magukat.
- Kérem, hadd kísérjük fel a szobájába. - hízelgett Zayn.
- Rendben... De máskor csak és szigorúan látogatási időn belül, tehát reggel tíztől este hétig mehettek fel. - mondta szigorúan Mrs.Parker.
Fellifteztünk a harmadikra majd végigsiettünk a kékes-zöld kórházi folyosókon. A leges legvégén megálltunk, Mrs.Parker elővett egy kulcsot s kinyitotta az ajtót.
Amikor megláttam a szobát, majdnem sírva fakadtam. Tipikus kórházi hangulat...
A fiúk látták rajtam, hogy teljesen kikészültem. Lerakták a csomagjaim, megölelgettek, majd elmentek, mert már későre járt.
Mrs.Parker elmondott még néhány tudnivalót, köztük a keresztnevét is, ami Lorette, és megengedte, hogy tegezzem.
Mikor végre elment kitúrtam pizsamámat, megvetettem cseppet sem barátságos ágyam és álomba sírtam magam.
2013. március 20., szerda
Tizenhetedik rész.
Sziasztok.!
Meg szeretnék köszönni nektek egy pár dolgot.
Köszönöm szépen a 5000+ oldalmegjelenítést, a 15 feliratkozót és a sok-sok kommentet. Nagyon jól esnek, csodálatosak vagytok, imádlak titeket.! :')♥
Nem is beszélek tovább, jó olvasást!
Hope u like it ;)
- Khm... Szia. - köszönt félénken Zayn.
- Hol van Harry? - kérdeztem köszönését figyelmen kívül hagyva. Sóhajtott egyet, majd leült az ágyamra.
- Hol van Harry? - ismételtem meg kérdésem idegesebben.
- Figyelj Megan... Én... Én sajnálom. Nagyon. Nem tudom, hogy tehetném jóvá azt a milliónyi dolgot amit elrontottam...
- Sehogy. - vágtam szavába.
- Kérlek, ne csináld ez velem. - gördült végig egy könnycsepp az arcán.
- És te mit csináltál velem?
- Felejtsük el a múltat...
- Zayn, ez nem így működik, hogy ripsz ropsz elfelejtünk mindent.
- Kérlek, csak próbáljuk meg. - fogta meg kezeimet.
- Nem. - húztam el őket. - Nem akarlak többet látni. - mondtam ridegen.
Zayn rám nézett könnyekkel telt szemeivel, majd kiindult a szobából.
- Egy kérdésem lehet? Erre válaszolj őszintén, és utána békén hagylak. - fordult vissza.
- Mondjad...
- Szeretsz még?
- Szerettelek, szeretlek, és szeretni is foglak. -mondtam miközben a földet néztem. Zayn ácsorgott még az ajtóban pár másodpercig majd kiment.
Rögtön utána még egy meglepetés fogadott.
- Liam! - ugrottam nyakába mikor megláttam az ajtóba.
- Istenem, Megan! Miért csináltad ezt? - nézett szorosan bekötözött csuklómra.
- Az hosszú... De gyere be, ülj le. Jaj, annyira örülök neked! - öleltem meg újra.
- Nem maradhatok sokáig, mert a nővérek már így is rossz szemmel néznek ránk... Ráadásul a pszichológus azt is kikötötte, hogy csak egyesével jöjjünk be...
- Értem... Mesélj, olyan rég nem láttalak. - mosolyogtam rá. Hónapok óta ez volt az első őszinte mosolyom. Imádom Liam-et, de amióta Zayn elment, senkivel se akartam találkozni, így Liam-et se láttam már egy ideje.
- Megan, egy kérdésem lenne... Vagyis, inkább több. Van egy-két dolog, ami... szóval... - dadogta Liam.
- Mondjad, bármi is az. Ennél rosszabb már nem lehet.
- Akkor hát... Elmesélem mi volt az elmúlt egy-két napba. Ezeket Harry-től tudom, ő mondta hogy mondjam el neked, mert ő nem lenne képes rá. Tehát mikor Harry elment, a veszekedésetek után, találkozott Zayn-el, aki ki akart veled békülni, mert szeret. Így elmentek hozzátok, de megtaláltak úgy... És azonnal besiettek a kórházba. Itt összebalhéztak, mert Zayn elkezdte Harry-t hibáztatni. Aztán... a baba. Valószínű, hogy nem fogja túl élni ezt az egészet. Ma mondták az orvosok, hogy ma csinálnak egy vizsgálatot, amiből kiderült. Mikor Zayn-éknek megmondta az orvos még este, Zayn hát... eléggé.... De ezt már nem én akarom elmondani. Csak arra kérlek, hogy legalább beszélj vele.
- Liam... Annyi fájdalmat okozott nekem... Nem akarok tőle semmit már.
- De ha szereted? Nem fogsz tudni úgy élni, hogy közbe Harry-vel laksz.
- Ki mondta hogy élni akarok?!.....
- Megan, ne mondj ilyen hülyeségeket. Beszélj Zayn-el, kérlek. Kint sír a folyosón...
- És én mennyit bőgtem szerinted?! Minden egyes éjszaka álomba sírtam magam! - teltek meg szemeim könnyekkel.
- Ssssssssss.... - ölelt magához Liam. - Ne sírj. Beszélj vele, és majd meglátjuk mi sül ki belőle, jó?
- Ahhj, rendben. - egyeztem bele.
Liam adott még egy búcsúpuszit, majd kiment. Megtöröltem szemeimet, majd vártam, mikor jön be Zayn.
Vártam, vártam, és csak vártam. 10 perc után végre kinyílt az ajtó.
- Szervusz Megan drágám! - jött be Mrs. Parker.
- Jó reggelt. - néztem rá csodálkozva. Enyhén szólva nem rá számítottam.
- Hogy aludtál?
- Jól...
- Beszélgettem a fiúkkal odakint egy kicsit. Az egyik nagyon be akart hozzád jönni, de sajnos most én vagyok a soron. - nevetett saját "viccén".
- Mikor mehetek haza? - kérdeztem.
- Ezt... Ezt majd Zayn megmondja. - mondta komoran.
Mrs. Parker mindig vidám volt. Mosolygott, röhögcsélt, becézgetett össze-vissza. Most viszont egész komor volt az arca.
- Mi?! Miért?! - néztem rá értetlenkedve.
- Majd tőle megtudsz mindent. Na de én nem is zavarok tovább, majd a vizsgálat előtt vagy után és este fogok jönni. Puszi Aranyoskám! - s ezzel ott is hagyott.
Nem értem ezt a nőt. Miért nem mondja mikor mehetek haza?! Igazán megmondhatná, hogyha ezt az éjszakát még bent kell töltenem. Na mindegy. És most itt hagyott, pedig akartam volna vele beszélgetni arról, amit Zayn és Liam mondott. Miért ment el? Ha pszichológus az a dolga, hogy meghallgasson, nem?!
Nagy gondolkozásomból megint ajtónyitás zökkentett ki.
- Jó napot Miss Higgins, kérem jöjjön velem! - jött be egy nővér.
- De... Hova?! Miért?! - kérdezősködtem.
- Ultrahangra, a baba miatt.
Sóhajtottam egyet, majd leszálltam az ágyról, felvettem a papucsom és a nővér után csoszogtam. Mikor kiléptem az ajtón az összes fiú tekintete rám szegeződött. Harry nem bírta megállni, odafutott hozzám és megölelt.
- Uram, kérem, sietnünk kell. - mondta a nővér, mire Harry egy puszit nyomott a homlokomra és leült.
Végigvánszorogtunk a kórházon. Azon a részlegen, ahol én voltam milliónyi idegbeteg ember volt. Bepillantgattam a kórtermekbe... Volt, akit úgy kellet az ágyhoz kötözni. Miért vagyok én ezen a részen?!
Mekkora lehet ez a kórház? Már vagy 10 perce csak megyünk és megyünk és megyünk...
Végre megérkeztünk a nőgyógyászati és szülészeti részleghez. Milliónyi kisbaba volt ott, boldogabbnál boldogabb anyukákkal. Nem bírtam tovább, összeszorult a szívem, sírni kezdtem.
- Naaaaaa, mi a baj? - kérdezte kedvesen a nővérke.
- Semmi. - szipogtam.
- Nyugodj meg, a te babáddal se lesz semmi gond. - mosolygott rám.
Ettől csak még jobban bőgni kezdtem.
Megpróbáltam befejezni, több kevesebb sikerrel.
Bevezetett egy terembe, majd lefektetett egy asztalra, hogy megnézhesse a babát.
- Hmmm... Én úgy látom, semmi baja Hál' Istennek. - mosolygott rám.
A monitoron látni lehetett a őt. Potyogni kezdtek a könnyeim, örömömben. Ez volt az első pillanat, hogy örültem neki.
- Tudod már, hogy kisfiú e vagy kislány?
- Nem, még nem.
- Akarod hogy megmondjam? - kérdezte kedvesen.
- Igen.
- Nos, úgy látszik, hogy kislány. - mosolygott rám.
Örömteli mosoly húzódott az arcomra.
Visszakísért a szobámba, ahol már Zayn várt.
Leültem mellé az ágyra. Mind a ketten csak bámultuk a földet. Mint két idegen.
- Kislány lesz. - mondtam ridegen.
Zayn arcára megkönnyebbült mosoly húzódott.
- Tegnap még nem örültem volna annak, ha megmarad a baba... Ez az, amit Liam nem akart megmondani. Összevesztünk Harry-vel, hogy hogyan lehetek ilyen szívtelen, hogy azt akarom, hogy ne élje túl a baba. Igaza volt Harry-nek. Csak... Nehéz elfogadni, hogy nem az enyém. De ha megbocsájtanál...
- De ha ez ilyen könnyen menne... Elismerem, megváltoztál. Azt hittem, hogy zsarolni fogsz azzal, hogy ' Tudom, hogy engem szeretsz és te is tudod, hogy Harry-vel nem lennél boldog. Ezért vissza fogsz jönni hozzám.' De nem tetted. Miért? Hova tűnt a régi, arrogáns, egoista Zayn?
- Megváltoztam, mert tudom, úgy nem élhetem le az életem, hogy csak az én érdekeimet nézem. Nem az enyém a baba? És? Attól még ugyan úgy szeretni és vigyázni fogok a pici lányra. - mosolygott rám.
- Komolyan mondtad ezeket? - néztem fel rá.
- Igen, mindennél komolyabban.
- Nem akarok még egyszer csalódni benned, Zayn. Azt.... Azt már tényleg nem élném túl.
- Nem fogsz csalódni, higgy nekem. Viszont... Még egy valamivel meg kell küzdened. - mondta szomorúan.
- Mivel?! - néztem rá értetlenkedve.
Szorosan megfogta mind a két kezem, mélyen szemembe nézett.
- Kérlek légy erős mert.... Mrs. Parker azt akarta, hogy én mondjam el neked... hogy...
- Bökd már ki az Isten szerelmére!
- Mivel olyan idegállapotba vagy... Egy ideig, ameddig teljesen rendbe nem jössz, egy
pszichiátriára kell bevonulnod.
- Mi-Mi-Mi-Micsoda?! - dadogtam. Könnyeim patakokban folytak arcomon.
- Sssssss, kérlek ne sírj. Nem lesz olyan rossz, minden nap meglátogatunk majd a srácokkal.
Zayn végigsimította könnyes arcom. Felálltam mellőle s üvölteni kezdtem:
- Nem lesz olyan rossz?! Ki tudja meddig leszek én abban az elmegyógyintézetben!
- Megan, ne így fogd fel. Pár hét, és minden rendbe jön!
Zayn felállt az ágyról, oda sétált hozzám, s meg akart ölelni. Ellöktem magamtól.
Nekidőltem a falnak, s szépen lassan lejjebb és lejjebb csúsztam, miközben magam elé bámultam, és csak motyogtam:
- Szóval azért vagy az idegbeteg részlegen itt is. Nem vagy normális Megan. Zayn is csak átver. Senki se szeret. A baba is el akart menni. Még ő is utál. Liam is úgy kezelt, mint egy idióta. Mrs. Parker-ről meg ne is beszéljünk. Beteg vagy, elmebeteg vagy.....
Meg szeretnék köszönni nektek egy pár dolgot.
Köszönöm szépen a 5000+ oldalmegjelenítést, a 15 feliratkozót és a sok-sok kommentet. Nagyon jól esnek, csodálatosak vagytok, imádlak titeket.! :')♥
Nem is beszélek tovább, jó olvasást!
Hope u like it ;)
- Khm... Szia. - köszönt félénken Zayn.
- Hol van Harry? - kérdeztem köszönését figyelmen kívül hagyva. Sóhajtott egyet, majd leült az ágyamra.
- Hol van Harry? - ismételtem meg kérdésem idegesebben.
- Figyelj Megan... Én... Én sajnálom. Nagyon. Nem tudom, hogy tehetném jóvá azt a milliónyi dolgot amit elrontottam...
- Sehogy. - vágtam szavába.
- Kérlek, ne csináld ez velem. - gördült végig egy könnycsepp az arcán.
- És te mit csináltál velem?
- Felejtsük el a múltat...
- Zayn, ez nem így működik, hogy ripsz ropsz elfelejtünk mindent.
- Kérlek, csak próbáljuk meg. - fogta meg kezeimet.
- Nem. - húztam el őket. - Nem akarlak többet látni. - mondtam ridegen.
Zayn rám nézett könnyekkel telt szemeivel, majd kiindult a szobából.
- Egy kérdésem lehet? Erre válaszolj őszintén, és utána békén hagylak. - fordult vissza.
- Mondjad...
- Szeretsz még?
- Szerettelek, szeretlek, és szeretni is foglak. -mondtam miközben a földet néztem. Zayn ácsorgott még az ajtóban pár másodpercig majd kiment.
Rögtön utána még egy meglepetés fogadott.
- Liam! - ugrottam nyakába mikor megláttam az ajtóba.
- Istenem, Megan! Miért csináltad ezt? - nézett szorosan bekötözött csuklómra.
- Az hosszú... De gyere be, ülj le. Jaj, annyira örülök neked! - öleltem meg újra.
- Nem maradhatok sokáig, mert a nővérek már így is rossz szemmel néznek ránk... Ráadásul a pszichológus azt is kikötötte, hogy csak egyesével jöjjünk be...
- Értem... Mesélj, olyan rég nem láttalak. - mosolyogtam rá. Hónapok óta ez volt az első őszinte mosolyom. Imádom Liam-et, de amióta Zayn elment, senkivel se akartam találkozni, így Liam-et se láttam már egy ideje.
- Megan, egy kérdésem lenne... Vagyis, inkább több. Van egy-két dolog, ami... szóval... - dadogta Liam.
- Mondjad, bármi is az. Ennél rosszabb már nem lehet.
- Akkor hát... Elmesélem mi volt az elmúlt egy-két napba. Ezeket Harry-től tudom, ő mondta hogy mondjam el neked, mert ő nem lenne képes rá. Tehát mikor Harry elment, a veszekedésetek után, találkozott Zayn-el, aki ki akart veled békülni, mert szeret. Így elmentek hozzátok, de megtaláltak úgy... És azonnal besiettek a kórházba. Itt összebalhéztak, mert Zayn elkezdte Harry-t hibáztatni. Aztán... a baba. Valószínű, hogy nem fogja túl élni ezt az egészet. Ma mondták az orvosok, hogy ma csinálnak egy vizsgálatot, amiből kiderült. Mikor Zayn-éknek megmondta az orvos még este, Zayn hát... eléggé.... De ezt már nem én akarom elmondani. Csak arra kérlek, hogy legalább beszélj vele.
- Liam... Annyi fájdalmat okozott nekem... Nem akarok tőle semmit már.
- De ha szereted? Nem fogsz tudni úgy élni, hogy közbe Harry-vel laksz.
- Ki mondta hogy élni akarok?!.....
- Megan, ne mondj ilyen hülyeségeket. Beszélj Zayn-el, kérlek. Kint sír a folyosón...
- És én mennyit bőgtem szerinted?! Minden egyes éjszaka álomba sírtam magam! - teltek meg szemeim könnyekkel.
- Ssssssssss.... - ölelt magához Liam. - Ne sírj. Beszélj vele, és majd meglátjuk mi sül ki belőle, jó?
- Ahhj, rendben. - egyeztem bele.
Liam adott még egy búcsúpuszit, majd kiment. Megtöröltem szemeimet, majd vártam, mikor jön be Zayn.
Vártam, vártam, és csak vártam. 10 perc után végre kinyílt az ajtó.
- Szervusz Megan drágám! - jött be Mrs. Parker.
- Jó reggelt. - néztem rá csodálkozva. Enyhén szólva nem rá számítottam.
- Hogy aludtál?
- Jól...
- Beszélgettem a fiúkkal odakint egy kicsit. Az egyik nagyon be akart hozzád jönni, de sajnos most én vagyok a soron. - nevetett saját "viccén".
- Mikor mehetek haza? - kérdeztem.
- Ezt... Ezt majd Zayn megmondja. - mondta komoran.
Mrs. Parker mindig vidám volt. Mosolygott, röhögcsélt, becézgetett össze-vissza. Most viszont egész komor volt az arca.
- Mi?! Miért?! - néztem rá értetlenkedve.
- Majd tőle megtudsz mindent. Na de én nem is zavarok tovább, majd a vizsgálat előtt vagy után és este fogok jönni. Puszi Aranyoskám! - s ezzel ott is hagyott.
Nem értem ezt a nőt. Miért nem mondja mikor mehetek haza?! Igazán megmondhatná, hogyha ezt az éjszakát még bent kell töltenem. Na mindegy. És most itt hagyott, pedig akartam volna vele beszélgetni arról, amit Zayn és Liam mondott. Miért ment el? Ha pszichológus az a dolga, hogy meghallgasson, nem?!
Nagy gondolkozásomból megint ajtónyitás zökkentett ki.
- Jó napot Miss Higgins, kérem jöjjön velem! - jött be egy nővér.
- De... Hova?! Miért?! - kérdezősködtem.
- Ultrahangra, a baba miatt.
Sóhajtottam egyet, majd leszálltam az ágyról, felvettem a papucsom és a nővér után csoszogtam. Mikor kiléptem az ajtón az összes fiú tekintete rám szegeződött. Harry nem bírta megállni, odafutott hozzám és megölelt.
- Uram, kérem, sietnünk kell. - mondta a nővér, mire Harry egy puszit nyomott a homlokomra és leült.
Végigvánszorogtunk a kórházon. Azon a részlegen, ahol én voltam milliónyi idegbeteg ember volt. Bepillantgattam a kórtermekbe... Volt, akit úgy kellet az ágyhoz kötözni. Miért vagyok én ezen a részen?!
Mekkora lehet ez a kórház? Már vagy 10 perce csak megyünk és megyünk és megyünk...
Végre megérkeztünk a nőgyógyászati és szülészeti részleghez. Milliónyi kisbaba volt ott, boldogabbnál boldogabb anyukákkal. Nem bírtam tovább, összeszorult a szívem, sírni kezdtem.
- Naaaaaa, mi a baj? - kérdezte kedvesen a nővérke.
- Semmi. - szipogtam.
- Nyugodj meg, a te babáddal se lesz semmi gond. - mosolygott rám.
Ettől csak még jobban bőgni kezdtem.
Megpróbáltam befejezni, több kevesebb sikerrel.
Bevezetett egy terembe, majd lefektetett egy asztalra, hogy megnézhesse a babát.
- Hmmm... Én úgy látom, semmi baja Hál' Istennek. - mosolygott rám.
A monitoron látni lehetett a őt. Potyogni kezdtek a könnyeim, örömömben. Ez volt az első pillanat, hogy örültem neki.
 |
- Nem, még nem.
- Akarod hogy megmondjam? - kérdezte kedvesen.
- Igen.
- Nos, úgy látszik, hogy kislány. - mosolygott rám.
Örömteli mosoly húzódott az arcomra.
Visszakísért a szobámba, ahol már Zayn várt.
Leültem mellé az ágyra. Mind a ketten csak bámultuk a földet. Mint két idegen.
- Kislány lesz. - mondtam ridegen.
Zayn arcára megkönnyebbült mosoly húzódott.
- Tegnap még nem örültem volna annak, ha megmarad a baba... Ez az, amit Liam nem akart megmondani. Összevesztünk Harry-vel, hogy hogyan lehetek ilyen szívtelen, hogy azt akarom, hogy ne élje túl a baba. Igaza volt Harry-nek. Csak... Nehéz elfogadni, hogy nem az enyém. De ha megbocsájtanál...
- De ha ez ilyen könnyen menne... Elismerem, megváltoztál. Azt hittem, hogy zsarolni fogsz azzal, hogy ' Tudom, hogy engem szeretsz és te is tudod, hogy Harry-vel nem lennél boldog. Ezért vissza fogsz jönni hozzám.' De nem tetted. Miért? Hova tűnt a régi, arrogáns, egoista Zayn?
- Megváltoztam, mert tudom, úgy nem élhetem le az életem, hogy csak az én érdekeimet nézem. Nem az enyém a baba? És? Attól még ugyan úgy szeretni és vigyázni fogok a pici lányra. - mosolygott rám.
- Komolyan mondtad ezeket? - néztem fel rá.
- Igen, mindennél komolyabban.
- Nem akarok még egyszer csalódni benned, Zayn. Azt.... Azt már tényleg nem élném túl.
- Nem fogsz csalódni, higgy nekem. Viszont... Még egy valamivel meg kell küzdened. - mondta szomorúan.
- Mivel?! - néztem rá értetlenkedve.
Szorosan megfogta mind a két kezem, mélyen szemembe nézett.
- Kérlek légy erős mert.... Mrs. Parker azt akarta, hogy én mondjam el neked... hogy...
- Bökd már ki az Isten szerelmére!
- Mivel olyan idegállapotba vagy... Egy ideig, ameddig teljesen rendbe nem jössz, egy
pszichiátriára kell bevonulnod.
- Mi-Mi-Mi-Micsoda?! - dadogtam. Könnyeim patakokban folytak arcomon.
- Sssssss, kérlek ne sírj. Nem lesz olyan rossz, minden nap meglátogatunk majd a srácokkal.
Zayn végigsimította könnyes arcom. Felálltam mellőle s üvölteni kezdtem:
- Nem lesz olyan rossz?! Ki tudja meddig leszek én abban az elmegyógyintézetben!
- Megan, ne így fogd fel. Pár hét, és minden rendbe jön!
Zayn felállt az ágyról, oda sétált hozzám, s meg akart ölelni. Ellöktem magamtól.
Nekidőltem a falnak, s szépen lassan lejjebb és lejjebb csúsztam, miközben magam elé bámultam, és csak motyogtam:
- Szóval azért vagy az idegbeteg részlegen itt is. Nem vagy normális Megan. Zayn is csak átver. Senki se szeret. A baba is el akart menni. Még ő is utál. Liam is úgy kezelt, mint egy idióta. Mrs. Parker-ről meg ne is beszéljünk. Beteg vagy, elmebeteg vagy.....
2013. március 14., csütörtök
Díj és tizenhatodik rész.
Sziasztok.!:)
Nos, a blog megkapta második díját is, amit nagyon szépen köszönök Mirtillnek.
Szabályok:
- Ha megkaptad a díjat, készíts róla bejegyzést.
- Őszintén kell válaszolnod a kérdésekre.
- Összesen 5 személynek kell továbbadnod.
- Ezt egytől-egyik át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat.
- A díjat visszafelé nem lehet adni! Annak nem adhatod, akitől kaptad, de te többször is megkaphatod.
1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
Titok :3
2. Milyen dalon tudsz igazán sírni?
1D - Moments, Ne yo - So sick
3. Félsz a sötétben?
Igen.
4. Szerelmes vagy valakibe?
Jó kérdés...
5. Mi volt a legcikibb dolog, ami életedben megtörtént veled?
Uhhh, sok volt, de talán mikor szóbelin megkérdezték, hogy hol van a Szabadság-szobor, és én azt mondtam, hogy a Gellért-hegyen...:D New Yorkba van...
6. Gondolatban öltél már meg valakit?
Nem, max nagyon haragudtam valakire.
7. Szerinted a péntek 13-a szerencsét vagy balszerencsét jelent?
Nem vagyok babonás.
8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek se árultál el?
Ohh, de még mennyi...
9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek tartasz?
Nem.
10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?
Nem. Morbid, de szeretem a tűket xd.
11. Mit tennél, ha híres lennél?
Próbálnék nem elszállni magamtól, mert attól még hogy valaki híres, ugyan olyan ember mint a többi.
12. Szoktál álmodozni?
Persze:).
13. Járnál Chace Crowforddal?
Nem.
14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/Lány neveik?
1 fiú 1 lány, vagy 2 fiú és 2 lány. Petra, Eszter, Bogi, Dani, Marci, Patrik, ezek tettszenek:D.
15. Adni vagy kapni jobb?
Mind a kettő jó.:)
16. Titkom....
Azért titok, mert nem tudja senki.:))
17. Bakancslista
Huuu, szerintem jobb ha azt nem írom ide le...:D
Akiknek küldöm:
És akkor most jöjjön az új rész...:)
Tizenhatodik fejezet'
Zayn szemszöge
Harry szerint beszélnem kéne Megan-el, mert ki van borulva. De én.... Nem tudom, hogy készen állok e erre. Imádom őt, de félek. Félek attól, hogy mi lesz majd velünk. Nem lennék képes Harry gyerekét nevelgetni úgy, mintha a saját fiam lenne. Bármennyire is próbálom elfogadni a tényeket, nem megy.
Közben megérkeztünk Harry házához.
- Megan, Megan! Gyere le! -kiabált fel Harry, de semmi reagálás. Se egy szó, se egy reccsenés, semmi.
- Felmegyek, megnézem. Addig várj itt. -mondta s el is tűnt a lépcsőn.
Kínosan álltam a nappaliban. Valahogy...olyan érzésem volt, mintha semmi keresnivalóm nem lenne itt.
Már épp el akartam surranni, mikor Harry lekiabált:
- Zayn, jézusom, gyere fel!- üvöltötte kétségbeesetten.
Vettem egy mély lélegzetet, majd lassan felindultam. A lépcső közepén Harry sürgetni kezdett. Mikor felértem megértettem, miért hívott.
- Megan!- lábadtak könnybe szemeim mikor megláttam. Eszméletlenül feküdt a padlón, egyik kezében penge, másikon milliónyi vágás.
- Gyere segíts felemelni, azonnal be kell vinnünk a kórházba! -adta az utasítást Harry. Felkaptam még így is vékony kis testét s karjaimba vittem le.
A kocsiban töltött 5 perc 5 évnek tűnt. Mikor végre a kórházhoz értünk, egy roppant bunkó nő volt a recepción:
- Kérem hölgyem, segítsen. Nem tudom mit kell ilyenkor tenni, de hívjon kérem egy orvost, vagy valami! -mondtam kétségbeesetten.
- Hát..nem is tudom. Jól van a hölgy? -kérdezte félvárról.
- Maga szerint jól van?! Eszméleténél sincs! -üvöltötte Harry.
- Akkor már úgyis mindegy, nem? Inkább a temetkezési vállalathoz kellet volna sietniük.
- Maga normális?! Hívjon most azonnal egy orvost, vagy kirúgatom magát a picsába! -üvöltöttem rá én is.
- Jól van na, nem kell itt felkapni a vizet.... -mondta felháborodottan, s elcsoszogott. Pár másodperc múlva két orvos jött felénk egy hordággyal.
- Jó napot, mi a beteg neve? -kérdezték. Mikor felfektettem Megan-t meglátta az orvos a kezét, elkerekedett a szeme.
- Megan Higgins. -válaszoltam
- Rendben, és... mégis mi történt?! -kérdezte az orvos.
- Nem tudjuk, de kérem, mentsék meg az életét! -teltek meg a szemeim könnyekkel, újra.
- Megteszünk minden tőlünk telhetőt.- bólintott, s már el is tűntek.
Harryvel mégcsak fel sem fogtuk, hogy mi történt. Leültünk a kórterem előtti székekre, és csak bámultunk magunk elé.
- Annyira rossz így látni szegényt... -törte meg a csendet Harry.
- Ha nem csináltad volna fel, nem látnánk így... -válaszoltam.
- Zayn, kérlek, ne vitatkozzunk pont most.
- Én nem vitázok, Isten ments! Csak elmondom a tényeket.
- Jó... De ha te nem hagytad volna el, nem lenne ez az egész. -szállt be a vitába Harry.
- Szerintem a New York-i kalandotok előbb megtörtént, mint hogy én otthagytam őt...
- Igen, igazad van. De még hányszor fogod ezt az orrom alá dörgölni?! Hidd el, nekem is ugyan olyan szívás ez, mint neked! -üvöltött le Harry. Abban a pillanatban egy nővérke jött ki a kórteremből.
- Öhm, elnézést, lehet hogy zavarok, de önök Megan Higgins hozzátartozói? -kérdezte zavartan.
- Igen. -válaszoltam, mert Harry meg se tudott szólalni; majd' megölt a szemeivel.
- Nos, az állapota stabil. Nagy nehézségek árán, de életben van. -mondta megnyugtatóan a nővér.
Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el számat, majd mint a kíváncsi kisgyerek, azonnal kérdezősködni kezdtem:
- És, mikor jöhet ki? Bemehetünk hozzá?
- Nem tudok ezzel kapcsolatban még információt adni, meg kell várni a pszichológus rendeleteit is.
- Mi?! Miért kell pszichológus?!
- Uram, a beteg kis híján öngyilkosságot követett el.
- De de de... És ez meddig fog tartani?
- Nem tudom, estére majd többet fogunk tudni.
- És.... a baba megvan? -kérdezte félénken Harry.
- Ő még nincs túl az életveszélyen, de sajnos kis esélyét látni a túlélésének. -mondta a nővér s visszatipegett a kórterembe.
Harry szemszöge
- Ezt nem hiszem el.... -temettem kezeimbe arcom.
- Én se... Minek az a pszichológus?! Engedjék haza hozzám Megant és kész. -mondta Zayn.
- Én nem arra gondoltam, hanem a babára. Ha nem...Ha nem éli túl....
- Mindenkinek így lesz a legjobb. Nekünk se lesz zabigyerekünk, te pedig tovább csajozgathatsz.
- Zayn, hallod te hogy mit mondasz?! Ha nem kell a baba, én majd felnevelem, de az, hogy egyáltalán meg se szülessen...
- Pff, de önző vagy! Megan most akart öngyilkos lenni, te pedig a kölyökért aggódsz?!
- Jól vagy ilyenkor?! Igen, én hibáztam az elején, de nem miattam van itt Megan. Igen, öngyilkos akart lenni, de csakis miattad! És még te akarsz vele újra összeköltözni? Pff, miért is?! Hogy megint elhagyd? ÉN mellette voltam MINDIG. Miközben te Perrie-vel szórakozgattál és ápolgattam az összetört szívét. És most még azt akarod, hogy csak egyszerűen visszamenjen hozzád?
- Igen, vissza fog jönni hozzám, mert szeret. És majd boldogan élünk, míg meg nem halunk, a KÖZÖS gyerekeinkkel. -mondta halál nyugodtan.
Egy szánalmas pillantást vetettem rá, majd elsétáltam.
Igaza van. Ő rontott el mindent, de mégis őt szereti Megan, ezért meg fog neki bocsájtani....
Megan szemszöge
- Szervusz Édesem! -jött be hozzám egy 50 körüli nő.
- Jó napot...- válaszoltam zavartan.
- Ne félj tőlem és vagyok a pszichológusod, Mrs.Parker. Feltennék pár kérdést, rendben? -kérdezte.
Bólintottam.
- Nos, miért csináltad ezt magaddal? -nézett bekötözött csuklómra.
- Mert nem akarok élni.
- De miért nem?
- Mert pocsék az életem.
- Na, mesélj csak nekem. -mondta kedves mosollyal.
Sóhajtottam egyet, majd belekezdtem zavaros életem mesélésébe.
- Hűha, hát ez... megdöbbentő. Le a kalappal előtted kicsim. És most mi tévő leszel?
- Nem tudom. Nem számítottam arra, hogy túlélem ezt. De Harry megmentett... Sajnos.
- Ne mondj ilyet, egy csodálatos lány vagy. Nem véletlenül élted túl. Fel a fejjel, és kitartást. Holnap is be fogok jönni hozzád. Szia. -köszönt el.
- Viszlát...-erőltettem egy mosolyt.
Elgondolkodtam azon, amit Mrs.Parker mondott. Tényleg, mit fogok én csinálni, ha kiengednek innen? Harry-hez nem lesz pofám visszamenni, máshoz pedig nem igazán mehetek.
Francba, miért nem sikerült nekem meghalni?!.....
Harry szemszöge
Már fél nyolc, és még mindig semmi hír. Egyszerűen megőrülök...
Ezek a gondolatok jártak a fejemben, mikor végre valahára kinyílt az ajtó.
Zayn és én azonnal odasiettünk.
- Nos, bent volt nála a pszichológus és azt kell hogy mondjam, Megan nincs túl jó idegállapotban. Az éjszakára biztos, hogy bent kell tartanunk. Jöjjenek vissza holnap, akkor majd több információval tudunk szolgálni.
- Rendben....-sóhajtottam, s nővér visszament a kórterembe. Zayn az ajtót bámulta.
- Zayn, gyere... Majd visszajövünk holnap... Gyere már... -ráncigáltam.
Megcsóválta fejét, majd némán követett kifelé a kórházból.
Másnap reggel...
Zayn szemszöge
Harry-nél aludtam, hogy kora reggel együtt tudjunk bemenni a kórházba. Felhívtunk Liam-et is, aki velünk akart tartani a kórházba.
Este még veszekedtünk egyet Harry-vel, de reggel Liam tűzszünetet rendelt el.
Megan szemszöge
Borzasztóan aludtam. Ez a tipikus kórházszag, az idegen környezet, ráadásul egyes egyedül vagyok a szobában...
Tegnap miért nem jöhetett be hozzám senki? Látni akarom Harry-t...
Potyogni kezdtek a könnyeim.
Reggel a nővér azt mondta, ma már meglátogathatnak. Remélem, hogy a fiúk nem felejtettek el...
Fél óra múlva kinyílt az ajtó, s egy olyan személy sétált be rajta, akire egyáltalán nem számítottam.
2013. március 9., szombat
Tizenötödik rész.
Sziasztok!:)
Kis kihagyás után, de visszatértem. Nem tudom nem írni, annyira imádom ezt a történetet. (Remélem ti is.)
Köszönöm és üdv az új feliratkozóknak.:)
Nem is beszélek többet, jó olvasást.
Hope u like it;)
- Megan! Miért sírsz? -jött oda hozzám Harry. Mikor meglátta a képet, csak fájdalmasan felsóhajtott, majd szorosan magához ölelt.
- Sose szeretett? Tényleg nem? Ha valaha szeretett volna, most nem tenné ezt velem. -zokogtam kétségbeesetten.
- Nem tudom. De kérlek, ne sírj. Ezen már nem tudunk változtatni... Szeretnéd, hogy áthívjam Eleanort? Hátha meg tudna vigasztalni.
- Ne! Nem akarok látni senkit! -üvöltöttem. - Én csak... én csak meg akarok halni. -suttogtam csendesen.
- Ne mondj ilyet, kérlek. - csordult végig egy könnycsepp Harry arcán.
- Könnyű ezt mondani... Nem te vagy terhes egy olyan gyerekkel, akit nem is akartál!
- Megan, kérlek, nyugodj meg.
- Te csak ne kérj engem semmire! Ha te nem erőszakoskodtál volna velem, most nem lennék terhes és együtt lehetnék Zayn-el! -üvöltöttem zokogva.
- Ha tudnád, hogy mennyire fáj amit mondasz...- törtek ki Harry könnyei is.
- Neked fáj?! Akkor én mit mondjak?!
- Én szerintem elmegyek sétálni... -mondta Harry s kirohant a szobámból, becsapva maga mögött az ajtót. Bőgve a földre rogytam.
Csak most jöttem rá, miket mondtam annak az embernek, aki mindig, mindenben mellettem volt.
Most mégis mit csináljak?!
Itt vagyok 18 évesen, 4 hónapos terhesen. A volt pasim látni se akar, éli az életét a barátnőjével. A legjobb barátomnál lakom, aki egyben a gyerekem apja is. Bár, kit tudja meddig lakok még itt, Harrynél... Lehet, hogy ha hazajön rögtön ki is dob. Megérdemelném..
Felálltam a szőnyegről, a tükör elé sétáltam.
Már jócskán látszott, hogy állapotos vagyok. Hasamra tettem kezem, majd végig simítottam rajta.
Mégis mit kezdjek én ezzel a gyerekkel?!
Nem élhetem le úgy az életem, hogy Harry-nél lakom és édes kettesbe nevelgetjük a gyerekünket.
Más pasinak pedig nem kellenék egy gyerekkel...
Zayn pedig... ha vissza is fogadna se tudnánk boldogok lenni, mert a babáról állandóan eszembe jutna minden...
Bár, ezen nem kell aggódnom. Zayn nem fog visszajönni hozzám. Éli a tökéletes életét Perrie-vel.
Most, hogy így végiggondoltam az életem..
Minek élek én?!
Boldog már úgyse lehetek.
Akkor meg minek legyek Harry terhére?...
*Harry szemszöge*
Piszkosul fájt, amit Megan mondott. Én...én nem erőszakoskodtam vele.
És nem csak én vagyok a hibás azért, hogy terhes.
Most pedig...meg akartam vigasztalni, erre ellökött magától.
Nem tudom miért tette ezt. Olyan dühös volt. Remélem, hogy Zayn miatt van kibukva, nem pedig rám haragszik.
Apropó, Zayn. Fel kéne hívnom, hogy mégis mi a francot csinál...
- Haló? -vette fel nyűgös hangon Zayn.
- Harry vagyok, azonnal beszélnünk kell. -mondtam szigorúan. -Hol vagy egyáltalán?!
- Most éppen Londonba.
- Nagyszerű! Fél óra múlva a Hide Parkban?
- Rendben. - bontotta a vonalat Zayn.
Elsétáltam a parkba. Mindenhol szerelmes párok, boldog családok, öreg házaspárok... Összeszorult a szívem.
Pár percen belül Zayn is megérkezett. Haja össze-vissza állt, arca borostás volt.
- Helló. - mormogta.
- Zayn, mi ütött beléd? Úgy nézel ki mint egy hajléktalan...
- Kösz a bókot. Miért hívtál?
- Beszélni akarok veled. Miért vagy Perrie-vel?
- Nem tom'. - jött a meglehetősen szűkszavú válasz.
- Figyelj, gondolom semmi kedved nem volt eljönni, de ha már itt vagy, beszéljük meg kulturáltan. Megan teljesen összetört. Miért tűntél el? Miért kellett újra összejönnöd Perrie-vel?
- Eléggé lesokkolt, hogy terhes tőled... Ezért tűntem el. Perrie-vel pedig még én sem tudom miért vagyok együtt.
- Akkor szakíts vele! Megan bármit megtenne, hogy veled lehessen.
- Tudod milyen nehéz ez nekem?! Szeretni őt, miközben a te gyerekedet várja...- mondta Zayn, miközben szemei megteltek könnyel.
- Nem akarnál beszélni vele?
- De....- egyezett bele Zayn s elindultunk hozzánk.
És lenne egy nagy kérésem...Mivel már rég nem írtam, megköszönném ha írnátok egy rövid kritikát komiba. :)
Kis kihagyás után, de visszatértem. Nem tudom nem írni, annyira imádom ezt a történetet. (Remélem ti is.)
Köszönöm és üdv az új feliratkozóknak.:)
Nem is beszélek többet, jó olvasást.
Hope u like it;)
- Megan! Miért sírsz? -jött oda hozzám Harry. Mikor meglátta a képet, csak fájdalmasan felsóhajtott, majd szorosan magához ölelt.
- Sose szeretett? Tényleg nem? Ha valaha szeretett volna, most nem tenné ezt velem. -zokogtam kétségbeesetten.
- Nem tudom. De kérlek, ne sírj. Ezen már nem tudunk változtatni... Szeretnéd, hogy áthívjam Eleanort? Hátha meg tudna vigasztalni.
- Ne! Nem akarok látni senkit! -üvöltöttem. - Én csak... én csak meg akarok halni. -suttogtam csendesen.
- Ne mondj ilyet, kérlek. - csordult végig egy könnycsepp Harry arcán.
- Könnyű ezt mondani... Nem te vagy terhes egy olyan gyerekkel, akit nem is akartál!
- Megan, kérlek, nyugodj meg.
- Te csak ne kérj engem semmire! Ha te nem erőszakoskodtál volna velem, most nem lennék terhes és együtt lehetnék Zayn-el! -üvöltöttem zokogva.
- Ha tudnád, hogy mennyire fáj amit mondasz...- törtek ki Harry könnyei is.
- Neked fáj?! Akkor én mit mondjak?!
- Én szerintem elmegyek sétálni... -mondta Harry s kirohant a szobámból, becsapva maga mögött az ajtót. Bőgve a földre rogytam.
Csak most jöttem rá, miket mondtam annak az embernek, aki mindig, mindenben mellettem volt.
Most mégis mit csináljak?!
Itt vagyok 18 évesen, 4 hónapos terhesen. A volt pasim látni se akar, éli az életét a barátnőjével. A legjobb barátomnál lakom, aki egyben a gyerekem apja is. Bár, kit tudja meddig lakok még itt, Harrynél... Lehet, hogy ha hazajön rögtön ki is dob. Megérdemelném..
Felálltam a szőnyegről, a tükör elé sétáltam.
Már jócskán látszott, hogy állapotos vagyok. Hasamra tettem kezem, majd végig simítottam rajta.
Mégis mit kezdjek én ezzel a gyerekkel?!
Nem élhetem le úgy az életem, hogy Harry-nél lakom és édes kettesbe nevelgetjük a gyerekünket.
Más pasinak pedig nem kellenék egy gyerekkel...
Zayn pedig... ha vissza is fogadna se tudnánk boldogok lenni, mert a babáról állandóan eszembe jutna minden...
Bár, ezen nem kell aggódnom. Zayn nem fog visszajönni hozzám. Éli a tökéletes életét Perrie-vel.
Most, hogy így végiggondoltam az életem..
Minek élek én?!
Boldog már úgyse lehetek.
Akkor meg minek legyek Harry terhére?...
Piszkosul fájt, amit Megan mondott. Én...én nem erőszakoskodtam vele.
És nem csak én vagyok a hibás azért, hogy terhes.
Most pedig...meg akartam vigasztalni, erre ellökött magától.
Nem tudom miért tette ezt. Olyan dühös volt. Remélem, hogy Zayn miatt van kibukva, nem pedig rám haragszik.
Apropó, Zayn. Fel kéne hívnom, hogy mégis mi a francot csinál...
- Haló? -vette fel nyűgös hangon Zayn.
- Harry vagyok, azonnal beszélnünk kell. -mondtam szigorúan. -Hol vagy egyáltalán?!
- Most éppen Londonba.
- Nagyszerű! Fél óra múlva a Hide Parkban?
- Rendben. - bontotta a vonalat Zayn.
Elsétáltam a parkba. Mindenhol szerelmes párok, boldog családok, öreg házaspárok... Összeszorult a szívem.
Pár percen belül Zayn is megérkezett. Haja össze-vissza állt, arca borostás volt.
- Helló. - mormogta.
- Zayn, mi ütött beléd? Úgy nézel ki mint egy hajléktalan...
- Kösz a bókot. Miért hívtál?
- Beszélni akarok veled. Miért vagy Perrie-vel?
- Nem tom'. - jött a meglehetősen szűkszavú válasz.
- Figyelj, gondolom semmi kedved nem volt eljönni, de ha már itt vagy, beszéljük meg kulturáltan. Megan teljesen összetört. Miért tűntél el? Miért kellett újra összejönnöd Perrie-vel?
- Eléggé lesokkolt, hogy terhes tőled... Ezért tűntem el. Perrie-vel pedig még én sem tudom miért vagyok együtt.
- Akkor szakíts vele! Megan bármit megtenne, hogy veled lehessen.
- Tudod milyen nehéz ez nekem?! Szeretni őt, miközben a te gyerekedet várja...- mondta Zayn, miközben szemei megteltek könnyel.
- Nem akarnál beszélni vele?
- De....- egyezett bele Zayn s elindultunk hozzánk.
És lenne egy nagy kérésem...Mivel már rég nem írtam, megköszönném ha írnátok egy rövid kritikát komiba. :)
2013. február 22., péntek
#Sorry
Sziasztok.!
először is bocsánat....
Tudom, már rég nem hoztam új részt... és valószínüleg nem is fogok egy jó darabig.
Nem érzem úgy, hogy kellőképpen tudnám folytatni a történetet, elrontani pedig nem akarom azzal, hogy vontatott részeket írok... Nem is beszélve arról, hogy valószínüleg ti se olvasnátok úgy.
szóval egy ideig nem lesz új rész, ezer bocsánat://
először is bocsánat....
Tudom, már rég nem hoztam új részt... és valószínüleg nem is fogok egy jó darabig.
Nem érzem úgy, hogy kellőképpen tudnám folytatni a történetet, elrontani pedig nem akarom azzal, hogy vontatott részeket írok... Nem is beszélve arról, hogy valószínüleg ti se olvasnátok úgy.
szóval egy ideig nem lesz új rész, ezer bocsánat://
2013. február 9., szombat
Tizennegyedik rész.
Reményt adott az, amit Harry mondott.
Ha Zayn tényleg azt akarja, hogy Harry vigyázzon rám, csak szeret még...Legalábbis remélem.
2 héttel később.....
Ezt nem hiszem el...Zayn 2 hete nem keresett...De nemhogy engem nem, még a többieket se. 2 hét óta nem tudunk róla semmit. Aggódok érte. Még egy paparazzi-fotó se készült sehol....Tweitteren se tweetelt semmit....
Lementem a nappaliba Harry-hez, aki a híradót nézte. Lehuppantam a kanapéra, s hozzá bújtam. Persze nem úgy...imádom őt, de csak úgy, mint a bátyámat, és Hál' Istennek, már ő is csak hugiként tekint rám. Azt hiszem...
-....Perrie Edwards-al kapták lencsevégre csókolózás közben a(z) One Direction rosszfiúját, Zayn Malik-ot, aki nem mellékesen apuka is!- mondta a híradós nő.
Beraktak egy képet is, amin tényleg Perrie és Zayn volt.
Lefagytam.
Csak ültem, és bámultam szó nélkül a képernyőt. Harry átölelt, de látszott rajta is, hogy sokkolva van.
Mikor eljutott a tudatomig, zokogni kezdtem.
- Ez...ez nem lehet igaz...Zayn... Zayn nem tenne ilyet. -suttogta Harry, míg én csak bőgtem.
- Pedig igaz. Ott volt a kép, a bizonyíték.
- De....Zayn szeretett téged. Azt mondta, hogy csak egy kis időre van szüksége. 1 hét és visszajön érted. Erre 2 hete se híre, se hamva, és most meg ez....
- Harry...miért csinálta ezt velem? Élvezi, hogy fájdalmaz okoz?!- borultam Harry ölébe.
Nem tudott semmi vigasztalót se mondani....Csak szorosan magához ölelt.
Az este hátralevő részét Harry karjai közt töltöttem, zokogva.
Tiszta édes volt..hozott nekem teát, a kedvemben járt ahogy csak tudott.
De már ő se tudja megváltoztatni a dolgokat és visszahozni hozzám Zayn-t.
Felmentem aludni...
A "szobámba"... Még mindig nem volt benne semmi személyes tárgy. Az összes fotó Zayn-nél maradt. Bár gondolom ő kidobta mindet.
Lefeküdtem hideg ágyamba és csak bámultam a plafont...
Ez alatt a két hét alatt is egyedül éreztem magam, de ma...eddig reménykedtem, hogy Zayn visszajön értem...De most már nincs miért reménykednem. Zayn elhagyott, összejött azzal a....várjunk csak? Miért is szidom én Perrie-t? Biztos jobb nálam...Nem véletlenül ment vissza hozzá Zayn... Gondolom szebb nálam, kedvesebb, aranyosabb, vékonyabb.... Ráadásul ő nem hordja a legjobb barátja gyerekét a szíve alatt.
Attól még, hogy velem nem volt valami kedves, lehet, hogy Zayn-t imádja. És ezek szerint Zayn is őt.
Zokogni kezdtem...megint.
- Megan, jól vagy? -nyitott be hozzám Harry.- Bocs, hülye kérdés. -válaszolt, s leült mellém az ágyra.
Szorosan magamhoz öleltem.
- Ne sírj, kérlek. -mondta Harry, s a szemei megteltek könnyel. Hiába, én csak még jobban bőgtem.
- Nem tudom, hogy megkérdezzem e...de ha már belekezdtem...szóval...nem akarsz velem aludni? Mondhatsz nemet is, meg minden. Csak azért kérdeztem, mert olyan rossz így látni és...
- Aludnál egy bőgőmasinával? -szakítottam félbe Harry-t. Letöröltem arcomról a könnycseppeket s egy mosolyt erőltettem arcomra.
- Még szép! Na, gyere. - kapott fel karjaiba s átvitt a szobájába. Lefektetett az ágyra, betakart, majd mellém feküdt.
- Miért sírtál? -kérdezte miközben mélyen a szemembe nézett.
- Perrie-n gondolkoztam... Annyira utáltam, pedig nem is volt rá okom. Jó, ő is szekált, de én kezdtem. És eszembe jutott, hogy vajon miben jobb ő nálam, hogy Zayn visszament hozzá?
- Nem jobb nálad. Amúgy..nem tudom miért utáltad. Annyira nem rossz fej, sőt... De te ezerszer aranyosabb vagy nála, hidd el. -mosolygott rám édesen.
Erőltettem egy mosolyt én is, majd lehunytam a szemem és próbáltam elaludni...
Másnap találkoztam Eleanor-al. Annyira édes az a lány. Megvigasztalt, már amennyire tudott...Elmentünk vásárolgatni, de ott is sírva fakadtam. Ameddig ő a XS-es ruhákat nézte, én a kismama osztályon nézelődtem...
Hazaérve felmentem twitter-re, de kár volt...
@zaynmalik with my baby xx
Ha Zayn tényleg azt akarja, hogy Harry vigyázzon rám, csak szeret még...Legalábbis remélem.
2 héttel később.....
Ezt nem hiszem el...Zayn 2 hete nem keresett...De nemhogy engem nem, még a többieket se. 2 hét óta nem tudunk róla semmit. Aggódok érte. Még egy paparazzi-fotó se készült sehol....Tweitteren se tweetelt semmit....
Lementem a nappaliba Harry-hez, aki a híradót nézte. Lehuppantam a kanapéra, s hozzá bújtam. Persze nem úgy...imádom őt, de csak úgy, mint a bátyámat, és Hál' Istennek, már ő is csak hugiként tekint rám. Azt hiszem...
-....Perrie Edwards-al kapták lencsevégre csókolózás közben a(z) One Direction rosszfiúját, Zayn Malik-ot, aki nem mellékesen apuka is!- mondta a híradós nő.
Beraktak egy képet is, amin tényleg Perrie és Zayn volt.
Lefagytam.
Csak ültem, és bámultam szó nélkül a képernyőt. Harry átölelt, de látszott rajta is, hogy sokkolva van.
Mikor eljutott a tudatomig, zokogni kezdtem.
- Ez...ez nem lehet igaz...Zayn... Zayn nem tenne ilyet. -suttogta Harry, míg én csak bőgtem.
- Pedig igaz. Ott volt a kép, a bizonyíték.
- De....Zayn szeretett téged. Azt mondta, hogy csak egy kis időre van szüksége. 1 hét és visszajön érted. Erre 2 hete se híre, se hamva, és most meg ez....
- Harry...miért csinálta ezt velem? Élvezi, hogy fájdalmaz okoz?!- borultam Harry ölébe.
Nem tudott semmi vigasztalót se mondani....Csak szorosan magához ölelt.
Az este hátralevő részét Harry karjai közt töltöttem, zokogva.
Tiszta édes volt..hozott nekem teát, a kedvemben járt ahogy csak tudott.
De már ő se tudja megváltoztatni a dolgokat és visszahozni hozzám Zayn-t.
Felmentem aludni...
A "szobámba"... Még mindig nem volt benne semmi személyes tárgy. Az összes fotó Zayn-nél maradt. Bár gondolom ő kidobta mindet.
Lefeküdtem hideg ágyamba és csak bámultam a plafont...
Ez alatt a két hét alatt is egyedül éreztem magam, de ma...eddig reménykedtem, hogy Zayn visszajön értem...De most már nincs miért reménykednem. Zayn elhagyott, összejött azzal a....várjunk csak? Miért is szidom én Perrie-t? Biztos jobb nálam...Nem véletlenül ment vissza hozzá Zayn... Gondolom szebb nálam, kedvesebb, aranyosabb, vékonyabb.... Ráadásul ő nem hordja a legjobb barátja gyerekét a szíve alatt.
Attól még, hogy velem nem volt valami kedves, lehet, hogy Zayn-t imádja. És ezek szerint Zayn is őt.
Zokogni kezdtem...megint.
- Megan, jól vagy? -nyitott be hozzám Harry.- Bocs, hülye kérdés. -válaszolt, s leült mellém az ágyra.
Szorosan magamhoz öleltem.
- Ne sírj, kérlek. -mondta Harry, s a szemei megteltek könnyel. Hiába, én csak még jobban bőgtem.
- Nem tudom, hogy megkérdezzem e...de ha már belekezdtem...szóval...nem akarsz velem aludni? Mondhatsz nemet is, meg minden. Csak azért kérdeztem, mert olyan rossz így látni és...
- Aludnál egy bőgőmasinával? -szakítottam félbe Harry-t. Letöröltem arcomról a könnycseppeket s egy mosolyt erőltettem arcomra.
- Még szép! Na, gyere. - kapott fel karjaiba s átvitt a szobájába. Lefektetett az ágyra, betakart, majd mellém feküdt.
- Miért sírtál? -kérdezte miközben mélyen a szemembe nézett.
- Perrie-n gondolkoztam... Annyira utáltam, pedig nem is volt rá okom. Jó, ő is szekált, de én kezdtem. És eszembe jutott, hogy vajon miben jobb ő nálam, hogy Zayn visszament hozzá?
- Nem jobb nálad. Amúgy..nem tudom miért utáltad. Annyira nem rossz fej, sőt... De te ezerszer aranyosabb vagy nála, hidd el. -mosolygott rám édesen.
Erőltettem egy mosolyt én is, majd lehunytam a szemem és próbáltam elaludni...
Másnap találkoztam Eleanor-al. Annyira édes az a lány. Megvigasztalt, már amennyire tudott...Elmentünk vásárolgatni, de ott is sírva fakadtam. Ameddig ő a XS-es ruhákat nézte, én a kismama osztályon nézelődtem...
Hazaérve felmentem twitter-re, de kár volt...
@zaynmalik with my baby xx
2013. január 29., kedd
Tizenharmadik rész.
.......
És a helyett, hogy a vonat elsöprését éreztem volna, valaki megragadott a vállamnál fogva és elrántott a vonat elől, majd legurultunk a sínek mellé. Akkor mertem csak kinyitni a szemem...
- Zayn...mit keresel itt? -suttogtam erőtlenül
Nem válaszolt, csak némán felhúzott a földről, megragadta csuklómat, majd kifelé húzott az erdőből.
- Zayn....hova viszel? Szólj hozzám, kérlek...Sajnálom.
De hiába, nem szólt egy szót sem.
Pár perc gyaloglás után megérkeztünk a kocsijához. "Berángatott" a kocsiba, majd elindultunk. Nem bánt velem durván, de pillantásai hidegek voltak. Nem láttam szemében azt a csillogást, mint eddig.
Megálltunk a házunk előtt, majd odalökött egy 'Mindjárt jövök'-et és kiszállt a kocsiból. Nem értettem mit akar, de maradtam a kocsiban. Pár perc múlva 2 hatalmas bőrönddel a kezében érkezett meg. Bedobta őket a kocsiba, majd beszállt és elindultunk....
Hiába próbáltam türtőztetni magam, kitört belőlem a sírás. Mikor Zayn észrevette, hátradobott egy zsebkendőt, amitől csak még jobban zokogtam.
Megálltunk...felnéztem,hogy lássam hová érkeztünk: Harry háza.
Ez...ez most komoly? Ez nem lehet....
Remegő lábbakkal szálltam ki a kocsiból.
Zayn kitette a járdára a bőröndöket, majd súgott valami Harry-nek és elhajtott....
Otthagyott....Elhagyott.
- Hát....szia. -lépett közelebb Harry.
- Mit mondott Zayn? -kíváncsiskodtam.
- Semmit.... Gyere be. -fogta meg a bőröndjeimet, majd az ajtó felé vette az irányt. Követtem. Felmentünk az emeletre, ott pedig be egy szobába. Olyan vendégszoba szerűség lehetett. Harry letette a bőröndjeimet, majd felém fordult
- Nos....Gondoltam, hogy nem akarsz mellettem aludni...szóval mostantól ez a te szobád. Van egy bejárónő, Maria, minden nap kitakarít, főz, meg ilyenek. -mondta Harry.
Maria-ról eszembe jutott Jenna. Olyan rég nem találkoztam vele, azt se tudja hogy terhes vagyok...
Harry még beszélt egy sort szokásairól, majd magamra hagyott. Kipakoltam bőröndömet, majd az ágyra feküdtem és csak bámultam a plafont...
Mi lesz most velem? Itt fogok lakni Harry-vel? Naneee....szeretem őt, de tudom hogy én neki többet jelentek, mint barát....
Lementem a nappaliba és lehuppantam Harry mellé.
- Beszélnünk kéne.... -kezdeményeztem
- Igen, tudom...
- Szóval... Gondolom, tudod miért vagyok itt... És hogyha Zayn nem mentett volna meg...akkor most...én már nem lennék.
- Megan, ne is mondj ilyet!
- Pedig jobb lenne...- mondtam keserűen, mire Harry csak sóhajtott egyet.
- Szóval, nálad nem lakhatok örökké...muszáj lesz valami munkát, vagy lakást vagy valami találnom....de így, terhesen...
- Addig maradtok itt, ameddig csak szeretnéd... Akár életed végéig is.
- Köszönöm....De..nem nevelhetjük fel úgy a gyerekünket, mint barátok...
- Nem is lesz rá szükség. -mondta Harry furfangos mosollyal.
- Mi?! Miért?
- Nem árulhatok el semmit.... De mikor Zayn elment mondott valamit...
- Mit? -csillantak fel a szemeim.
- Csak....Hogy vigyázzak rád.
És a helyett, hogy a vonat elsöprését éreztem volna, valaki megragadott a vállamnál fogva és elrántott a vonat elől, majd legurultunk a sínek mellé. Akkor mertem csak kinyitni a szemem...
- Zayn...mit keresel itt? -suttogtam erőtlenül
Nem válaszolt, csak némán felhúzott a földről, megragadta csuklómat, majd kifelé húzott az erdőből.
- Zayn....hova viszel? Szólj hozzám, kérlek...Sajnálom.
De hiába, nem szólt egy szót sem.
Pár perc gyaloglás után megérkeztünk a kocsijához. "Berángatott" a kocsiba, majd elindultunk. Nem bánt velem durván, de pillantásai hidegek voltak. Nem láttam szemében azt a csillogást, mint eddig.
Megálltunk a házunk előtt, majd odalökött egy 'Mindjárt jövök'-et és kiszállt a kocsiból. Nem értettem mit akar, de maradtam a kocsiban. Pár perc múlva 2 hatalmas bőrönddel a kezében érkezett meg. Bedobta őket a kocsiba, majd beszállt és elindultunk....
Hiába próbáltam türtőztetni magam, kitört belőlem a sírás. Mikor Zayn észrevette, hátradobott egy zsebkendőt, amitől csak még jobban zokogtam.
Megálltunk...felnéztem,hogy lássam hová érkeztünk: Harry háza.
Ez...ez most komoly? Ez nem lehet....
Remegő lábbakkal szálltam ki a kocsiból.
Zayn kitette a járdára a bőröndöket, majd súgott valami Harry-nek és elhajtott....
Otthagyott....Elhagyott.
- Hát....szia. -lépett közelebb Harry.
- Mit mondott Zayn? -kíváncsiskodtam.
- Semmit.... Gyere be. -fogta meg a bőröndjeimet, majd az ajtó felé vette az irányt. Követtem. Felmentünk az emeletre, ott pedig be egy szobába. Olyan vendégszoba szerűség lehetett. Harry letette a bőröndjeimet, majd felém fordult
- Nos....Gondoltam, hogy nem akarsz mellettem aludni...szóval mostantól ez a te szobád. Van egy bejárónő, Maria, minden nap kitakarít, főz, meg ilyenek. -mondta Harry.
Maria-ról eszembe jutott Jenna. Olyan rég nem találkoztam vele, azt se tudja hogy terhes vagyok...
Harry még beszélt egy sort szokásairól, majd magamra hagyott. Kipakoltam bőröndömet, majd az ágyra feküdtem és csak bámultam a plafont...
Mi lesz most velem? Itt fogok lakni Harry-vel? Naneee....szeretem őt, de tudom hogy én neki többet jelentek, mint barát....
Lementem a nappaliba és lehuppantam Harry mellé.
- Beszélnünk kéne.... -kezdeményeztem
- Igen, tudom...
- Szóval... Gondolom, tudod miért vagyok itt... És hogyha Zayn nem mentett volna meg...akkor most...én már nem lennék.
- Megan, ne is mondj ilyet!
- Pedig jobb lenne...- mondtam keserűen, mire Harry csak sóhajtott egyet.
- Szóval, nálad nem lakhatok örökké...muszáj lesz valami munkát, vagy lakást vagy valami találnom....de így, terhesen...
- Addig maradtok itt, ameddig csak szeretnéd... Akár életed végéig is.
- Köszönöm....De..nem nevelhetjük fel úgy a gyerekünket, mint barátok...
- Nem is lesz rá szükség. -mondta Harry furfangos mosollyal.
- Mi?! Miért?
- Nem árulhatok el semmit.... De mikor Zayn elment mondott valamit...
- Mit? -csillantak fel a szemeim.
- Csak....Hogy vigyázzak rád.
2013. január 27., vasárnap
Tizenkettedik rész.
ajánlom: zene
*Zayn szemszöge*
Reggel mikor felkeltem Megan már nem volt mellettem. Bár, általában ő már mindig előbb felkel reggelit csinálni...Imádom, hogy ilyen gondoskodó. De most valahogy elfogott egy rossz érzés... Hiába próbáltam nem törődni vele, ott volt.
Elmentem letusolni, majd lementem a konyhába. Az asztal meg volt terítve, friss pirítós, narancslé. De Megan sehol se volt... Hívtam, de semmi, ki volt kapcsolva. Próbáltam nem törődni vele... Lehet, hogy csak orvoshoz ment, én pedig elfelejtettem.
De hiába...Hiába próbáltam nyugtatgatni magam, éreztem, hogy valami nem stimmel. Miközben a pirítósomat ettem belelapoztam egy újságba. Zayn Malik apa lesz! -állt a címlapon. Büszke mosoly húzódott arcomra. Reggeli után elpakoltam a tányéromat de alatta egy összehajtott papírra lettem figyelmes. Remegő kézzel nyúltam utána, széthajtottam majd olvasni kezdtem.
Drága Zayn-em!
Először is, mielőtt bármibe is belekezdenék tudnod kell, hogy szeretlek, mindennél jobban.
Most, ahogy ezt a levelet olvasod valószínűleg már felkeltél és megreggeliztél. Gondolom aggódsz amiatt, hogy hol vagyok. Nyugodj meg, semmi bajom.
Azért nem vagyok most melletted, mert gyáva vagyok. Féltem...Féltem elmondani, hogy mi az igazság.
Amikor elmondtam, hogy terhes vagyok annyira megörültél a hírnek, hogy nem tudtam elrontani a boldogságodat, pedig tudom, hogy amit most mondok sokkal jobban fog fájni.... A "gyerekünk"...Az a baba...Harry-től van.
Kérlek ne tépd szét a levelet, olvasd tovább.
Én....Én nem bírtam elmondani... Egyszerűen nem ment. Annyira bele élted magad.... A rugdalózók, amiket vettél, ahogy a hasamat simogattad...
Senki se tudja Harry-n és Liam-en kívül. Rájuk pedig ne legyél mérges, én kértem meg őket, hogy hallgassanak.
Rám....Rám jogosan vagy dühös... Minden az én hibám...
De többé... Többé már nem követek el egyetlen hibát sem.. Fentről fogok rád vigyázni.
Mikor a levél végére értem... Kicsúszott a kezemből a papír,a földre rogytam. Sírtam...Sírtam, mint egy kisgyerek...Nem értettem, hogy lehet ez. Mikor minden olyan tökéletes volt...Miért? Miért?!
Csak összekuporodva zokogtam a földön miközben az utolsó sor járt a fejemben: " De többé... Többé már nem követek el egyetlen hibát sem.. Fentről fogok rád vigyázni."
*Megan szemszöge*
Kora reggel eljöttem otthonról. Gyalog, egyedül indultam el egy elhagyatott helyre...Zayn-el voltam itt utoljára...2 óra séta után értem el ide, de megérte. Itt már senki se talál meg...
Nem bírtam volna a szemébe mondani...Tudtam, hogy nem lennék képes végighallgatni azt, amiket mond rám, és végignézni ahogy zokog...
Inkább gyáván megfutamodtam...
Életem utolsó perceiben itt ülök a síneken és várok..várok arra, hogy mikor jön már a vég....
Halkan már hallottam, ahogy jön a vonat... hallottam, ahogy sípol, mert a síneken ülök...
Mikor már éreztem, hogy közeledik visszaszámoltam...
5.....
4....
3....
2....
*Zayn szemszöge*
Reggel mikor felkeltem Megan már nem volt mellettem. Bár, általában ő már mindig előbb felkel reggelit csinálni...Imádom, hogy ilyen gondoskodó. De most valahogy elfogott egy rossz érzés... Hiába próbáltam nem törődni vele, ott volt.
Elmentem letusolni, majd lementem a konyhába. Az asztal meg volt terítve, friss pirítós, narancslé. De Megan sehol se volt... Hívtam, de semmi, ki volt kapcsolva. Próbáltam nem törődni vele... Lehet, hogy csak orvoshoz ment, én pedig elfelejtettem.
De hiába...Hiába próbáltam nyugtatgatni magam, éreztem, hogy valami nem stimmel. Miközben a pirítósomat ettem belelapoztam egy újságba. Zayn Malik apa lesz! -állt a címlapon. Büszke mosoly húzódott arcomra. Reggeli után elpakoltam a tányéromat de alatta egy összehajtott papírra lettem figyelmes. Remegő kézzel nyúltam utána, széthajtottam majd olvasni kezdtem.
Drága Zayn-em!
Először is, mielőtt bármibe is belekezdenék tudnod kell, hogy szeretlek, mindennél jobban.
Most, ahogy ezt a levelet olvasod valószínűleg már felkeltél és megreggeliztél. Gondolom aggódsz amiatt, hogy hol vagyok. Nyugodj meg, semmi bajom.
Azért nem vagyok most melletted, mert gyáva vagyok. Féltem...Féltem elmondani, hogy mi az igazság.
Amikor elmondtam, hogy terhes vagyok annyira megörültél a hírnek, hogy nem tudtam elrontani a boldogságodat, pedig tudom, hogy amit most mondok sokkal jobban fog fájni.... A "gyerekünk"...Az a baba...Harry-től van.
Kérlek ne tépd szét a levelet, olvasd tovább.
Én....Én nem bírtam elmondani... Egyszerűen nem ment. Annyira bele élted magad.... A rugdalózók, amiket vettél, ahogy a hasamat simogattad...
Senki se tudja Harry-n és Liam-en kívül. Rájuk pedig ne legyél mérges, én kértem meg őket, hogy hallgassanak.
Rám....Rám jogosan vagy dühös... Minden az én hibám...
De többé... Többé már nem követek el egyetlen hibát sem.. Fentről fogok rád vigyázni.
Örökké szeretni foglak,
Megan.
Mikor a levél végére értem... Kicsúszott a kezemből a papír,a földre rogytam. Sírtam...Sírtam, mint egy kisgyerek...Nem értettem, hogy lehet ez. Mikor minden olyan tökéletes volt...Miért? Miért?!
Csak összekuporodva zokogtam a földön miközben az utolsó sor járt a fejemben: " De többé... Többé már nem követek el egyetlen hibát sem.. Fentről fogok rád vigyázni."
*Megan szemszöge*
Kora reggel eljöttem otthonról. Gyalog, egyedül indultam el egy elhagyatott helyre...Zayn-el voltam itt utoljára...2 óra séta után értem el ide, de megérte. Itt már senki se talál meg...
Nem bírtam volna a szemébe mondani...Tudtam, hogy nem lennék képes végighallgatni azt, amiket mond rám, és végignézni ahogy zokog...
Inkább gyáván megfutamodtam...
Életem utolsó perceiben itt ülök a síneken és várok..várok arra, hogy mikor jön már a vég....
Halkan már hallottam, ahogy jön a vonat... hallottam, ahogy sípol, mert a síneken ülök...
Mikor már éreztem, hogy közeledik visszaszámoltam...
5.....
4....
3....
2....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)