Tizedik rész.

Amikor az orvos kimondta azt a mondatot, hogy terhes vagyok...
Egyik szemem sírt, másik nevetett.
Kicsit korai volt még, hiszen alig egy hónapja vagyok 18. Átfutott az agyamon az, hogy elvetetem, de Zayn tuti nem engedte volna meg...Meg már nem is tudom, túl idős hozzá a baba.
Aztán amikor a kezembe nyomták a papírt, és az apa mellet Harold Edward Stlyes állt...Megremegtek a térdeim, kitörtek a könnyeim. Kirohantam a folyosóra, Liam karjai közé és csak bőgtem. Egy szót se tudtam kinyögni, Liam pedig már aggódott.
- Megan, mond már el kérlek, hogy mi a gond...Így nem tudok segíteni.
- Ezen már nem lehet segíteni....Végem van. -zokogtam.
- Mi?!Mit mondott az orvos?! Kérlek, mondj már valamit, mert megőrülök! -mondta idegesen.
- Terhes vagyok... -nyögtem ki nagy nehezen.
- És miért nem örülsz neki?! Zayn szeret!
- Mert...Mert nem Zayn az apja... -törtek ki belőlem újra a könnyeim.
- Tessék?! Te megcsaltad Zayn-t?! -kérdezte Liam felháborodva.
Nem bírtam megszólalni, csak bőgtem tovább. Liam eltolt magától s kérdően nézett rám.
- Liam...tudod hogy erre sose lettem volna képes.
Megpróbáltam átölelni, de eltolt.
- Akkor mégis mi történt?! Megszállt a Szentlélek vagy mi?!
- Kérlek, ne mondj ilyeneket...
Nem bírtam tovább, térdre rogytam a kórház kellős közepén. Mindenki minket figyelt. Liam megfogta a kezem, felhúzott, majd kirángatott a kórházból a kocsijához.
- Elmondod végre mi történt?! -kérdezte flegmán. Eddig sose volt ilyen... Bár meg tudom érteni. Én is ki lennék akadva a helyében. És még a javát nem is tudja...
- Nem csaltam meg Zayn-t. Még...Amikor...Amerikába voltunk....És Harry-vel... -dadogtam bőgés közben.
Liam-nek azonnal leesett.
- Ez....Ez nem lehet....Neeem...Ez csak egy rossz vicc. Nem lehet, hogy Harry az apja...
Nem akarta elhinni...én is alig hittem el. Minden tökéletes volt....Eddig.
Liam félreállt a kocsival, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.
- Sajnálom, hogy olyanokat mondtam neked a kórházba, meg hogy kiábáltam veled... -mondta Liam lesütött szemekkel.
- Nem kell sajnálnod. Megérdemeltem....
- Nem... Egy nagyszerű lány vagy! Csak most....
- Csak most elcsesztem az életem. -fejeztem be a mondatot Liam helyett.
- Kinek fogod elmondani  először?
- Még nem tudom...legszívesebben...legszívesebben vonat elé ugranék. -bőgtem el magam.
- Ne mondj ilyet. -húzott magához.
- Mindegy....Köszönöm, hogy eljöttél velem. De nekem kell megoldanom a problémáimat. Kérlek ne mond el senkinek, hogy...
- Nem fogom. De ígérd meg, hogy nem teszel kárt se magadban, se pedig a babában. -nézett rám Liam. Már az ő szemei is megteltek könnyekkel.
Nem szóltam semmit. Nem akartam olyat ígérni, amit nem biztos, hogy betartok...
Kiszálltam a kocsiból s csak sétáltam London utcáin...Nem tudtam hová akarok menni, mit akarok csinálni, csak mentem.
Kinek mondjam el egyáltalán először?!
Zayn-nek nem kéne...Tudom, hogy ki fog dobni. Jogosan.
Harry...Harry-vel pedig csak barátok vagyunk...Mármint... Az ember általában nem vár gyereket egy barátjától... ráadásul úgy, hogy van pasija. 
Igen, ez vagyok én, Megan Szerencsétlen Higgins.
Ráadásul elvetetni már nem tudom a babát...
Vagy végzek magammal, vele együtt, vagy kitálalok mindent, és felkészülök a legrosszabbra....


Úgy döntöttem, Harry-nek mondom el először. Ő legalább valamennyire meg fog érteni... Fogtam egy taxit bediktáltam Harry címét, s 10 percen belül ott is voltunk.
Az ajtóban megtorpantam. Biztos el akarom én mondani?! Egyszerűbb lenne, ha eltűnnék mindegyikőjük életéből.
Végül mégiscsak becsöngettem, hiszen joga van tudni, hogy ő az apja.
- Szia! De rég láttalak! Gyere be! -üdvözölt Harry hatalmas mosollyal és két puszival. Nem mertem rá nézni, se megszólalni, csak némán bementem.
Leültem a kanapéra, kezembe temettem arcomat s megint kitört belőlem a sírás.
- Megan, mi a baj? -emelte fel a fejem Harry.
- Kérlek, ne utálj azért, amit most fogok mondani.
- Hogy mondhatsz ilyet?! Sose foglak utálni! -ült le mellém Harry s átölelt.
- Terhes vagyok. Tőled. -nyögtem ki. A mondat végére elcsuklott a hangom. Felnéztem Harry-re, aki sokkolva volt. Szemei könnyekkel kezdtek megtelni, arca le volt fagyva.
- Ez...Ez lehetetlen! Hiszen mi csak akkor voltunk együtt amikor...Jézusom.... és az pont elég volt...
Kezeibe temette arcát, onnan mormogott tovább.
- Zayn már tudja? -kérdezte.
- Nem...még nem mertem elmondani neki.
- Pedig egyszer el kell majd mondanod....
- Majd...egyszer...